Connect with us

Kultúra

Bayer Zsolt bepánikolt

Bayer
Megosztás

A kormány fő-propagandistája a hódmezővásárhelyi vereség után meghirdette a Békemenetet, majd televízió műsorában beleállt az Elios ügybe s elkezdte védeni a korrupciót. Bayer blogján is városról városra levezetve bizonygatja, hogy Elios-ügyben minden OK. De úgy gondolta, rátesz még egy lapáttal, március 3-án indított a Facebookon egy hivatalos oldalt .

FB vs. Bayer

Érdekes, hogy a publicista éppen a Facebookot és nem mondjuk a Twittert választotta. Ugyanis tavaly nyáron a Karc Fm rádióban ő maga pocskondiázta a mostani választottját és tulajdonosát, amiért letiltotta a KDNP oldalát.

Ez egy ilyen náci, komcsi rohadvány, hogyha azért letörölnek valakit, mert kiáll a hagyományos családmodell mellett

– átkozódott Bayer és emlegette mindazoknak a jó anyját – ide értve természetesen Mark Zuckerberget is – akik a közösségi oldalról kitiltották a kisebbik kormánypártot (?) és cenzúráznak. Azt, hogy milyen anyját, juszt se fogom megmondani.

Ezen kívül egy felhívást is közreadott:

Mindenki, aki normális, nem elmebeteg, nem idióta baromállat, az azonnal hagyja ott a Facebookot!

Legyünk korrektek. Úgy tűnik, Bayer Zsolt  – mint már oly sokszor – most is meggondolta magát. .

De nézzük mi található az  oldalon

Bayer oldala

FB

Többségében az ellenzéket ostorozza elég gagyi, óvodai szintű plakátokkal, valamint a kormány korrupciós ügyeit próbálja cáfolni harmatgyenge sikerrel. Orbán vezért utánozva selfie-videókat töltögetett fel, mint nemzeti celeb és folyamatosan reklámozza azt a békemenetet, amit egy legitim választási eredmény – Hódmezővásárhely – okán szerveznek. No, meg nyilvánvalóan azért is, hogy félelmet keltsenek.

Összefoglalva: mérhetetlenül szánalmas ez a kapálózás. Igazi tragikomédia.

Kapcsolódó

Bayer Zsolt a korrupciót védelmezi!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük