Connect with us

Kerítésen innen

Bayer: az összes patkány azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette őket

bayer: budapest helyett brüsszel lesz a főváros
Megosztás

Bayer Zsolt kapta azt a feladatot, hogy a maga bárdolatlan, ám közérthető stílusában megnyugtassa azokat a „féltévelyedett” fideszeseket, akik összerezzentek, amikor Orbán megfenyegette az ország nagyobbik részét, hogy nyugi, nem rólatok volt szó.

Erkölcsi, politikai, jogi…

A szerinte eddig őket fenyegetőknek – lámpavas, börtön – a Mészáros-tv Sajtóklub című agytágítójában üzente meg a „keresztes”, hogy

„Fókuszáljunk majd aztán arra a kitételre, amikor is a miniszterelnök azt mondja: és majd a választás után elégtételt veszünk, Mer’ ugye azóta az összes patkány azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette őket, meg aztán most már az egész nemzetet”

Üzenet Orbánnak: Ne fenyegess gyáva kutya, mert orrba verlek!

És, hogy pontosan kiknek is izent ez az édes ember?

„Ezek a rohadékok, akik most ajvékolnak, hogy ők meg lettek fenyegetve. Pedig mindössze arról van szó, hogy egyszer tényleg vége lesz, és az összes szemét, rágalmazó tetű be lesz perelve.”

Akinek kihívás, hogy felhúzza magát, vagy csak alacsony a vérnyomása a teljes adást itt nézheti meg.

Lázár majmolja Orbánt – ő is fenyeget

Orbán havonta raportra hivatalos az Európai Tanács elé

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük