Connect with us

Állati

Beállt az MSZP Mellár Tamás mögé

mellár
Megosztás

Mellár Tamás közgazdász Pécsen indul az országgyűlési választáson. Az MSZP-s Tóth Bertalan nem jelölteti magát.

Kényszerhelyzetbe kell hozni a pártokat

Mellár Tamás közgazdász a Baranya megyei 1-es választókerületben, Pécsen indul az országgyűlési választáson. Az MSZP-s Tóth Bertalan a pécsi fórumon bejelentette, azt kéri az MSZP-től, hogy támogassák Mellár Tamás jelöltségét.

A fórumon felszólaló Mellár Tamás vastapsot kapott. Azt mondta, függetlenként indul a választáson. 2017 szeptemberében döntötte el, hogy indul: azt látta, Magyarország rossz úton halad, a szakadék felé megy.

Az is motiválta, hogy látta, az ellenzéki pártok nem nagyon tudtak dűlőre jutni egymással, egymást jobban szapulták, mint a Fideszt. Úgy vélte, kényszerhelyzetbe kell hozni a pártokat. Remélte, hogy majd támogatják. Az eleje döcögős volt, csak három nagyon kis párt állt be mögé. Akkor úgy vélte, el sem fog tudni indulni. „Egyedi bozótharcosként nem sok sanszom lenne.”

Úgy vélte, az indulásnak akkor van értelme, ha legalább a nagy pártok fele támogatná. Nemrég „valami történt”, az MSZP és a Párbeszéd beállt mögé. Miután a szocialisták és a DK megállapodott a választási koordinációról – vagyis felosztották egymás közt a körzeteket –, így a DK támogatásával is számolhat.

Mellár szerint van remény a Fidesz legyőzésére

Az önmaga által feltett kérdésre, hogy „mit keresek itt?”, azt mondta, nem szokványos lesz a választás, arról fog szólni, hogy milyen államot szeretne Magyarország: demokráciát, liberális államot, piacgazdaságot vagy oligarchák hatalmát. A közgazdász úgy véli, van remény a Fidesz legyőzésére.

2014-ben Tóth Bertalan a pécsi választókerületben másodikként végzett, a fideszes Csizi Péterrel szemben. A két politikus között öt százalék körüli különbség volt csak. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt szerint a visszalépéssel „történelmi jelentőségű lépést hozott Berci”.

Fideszes áldemokrácia helyett szociális demokráciát sürgetett Karácsony Gergely. Kiemelte: a Fidesz számára a magyar emberek bére tehertételt jelent, amit az is mutat, hogy Magyarország valódi adóparadicsom a multinacionális vállalatok számára, miközben az átlagnál kisebb bér után a legtöbb adót fizetik az emberek. Ezzel szemben ők olyan, felelős kormányzást kívánnak folytatni, ami biztosítja a munkáért járó méltó fizetést. Egyúttal igazságos adórendszer kialakítását és a minimálbér adómentességének visszaállítását ígérte.

Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője, és bár még hivatalos döntés nincs a listáról, Tóth jelenlegi pozíciójából adódóan, vélhetően befutó helyet kap. Egy szocialista forrás szerint Tóth az első ötben benne van.

Az LMP nem szövetkezik

Bár Mellár Tamás korábban azt nyilatkozta, Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a támogatásáról biztosította, az LMP nem lép vissza Mellár javára. Keresztes László Lóránt pécsi önkormányzati képviselő, a párt elnökségi tagja azt mondta, a pécsi 1-es körzetben ő a jelölt, ez a párt hivatalos álláspontja. Külön kérdésre ráerősített: nem lép vissza.

„Pécs rendkívül nehéz helyzetben van, a Fidesz lezüllesztette a várost. A kormánypártot meg kell verni helyben, de arra is szükség van, hogy Pécsnek dinamikus képviselete legyen a Parlamentben.” Szerinte ezt az LMP tudja képviselni.

Tóth Bertalan Mellár Tamás támogatása mellett azt kérte, Szigetváron támogassák Vas Pétert, aki a település független polgármestere. A jelenlegi verzió szerint megtartaná függetlenségét, ami viszont azt jelenti, szocialista jelölt nem indul Baranya megyében. A másik két választókerületben ugyanis az MSZP és a DK megállapodása alapján, az utóbbi állíthat jelöltet.

(Forrás: HVG, MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük