Connect with us

Kerítésen túl

Bécs törölte az iszlámtérképet

Megosztás

Az Iszlámtérkép offline állapotba került. A  bécsi projekt a megjelenése óta sok kritikát váltott ki, -ezt a Városi Kurír is végig követte az elmúlt napokban- a felelősök átlátható dokumentációs pontként védték meg. Aslan professzor, aki tudományosan vezette az iszlámtérkép létrejöttét, most bejelentette a térkép végét. A honlapon már el sem érhető.

iszlámtérkép
Megosztás

Az Iszlámtérkép offline állapotba került. A  bécsi projekt a megjelenése óta sok kritikát váltott ki, -ezt a Városi Kurír is végig követte az elmúlt napokban- a felelősök átlátható dokumentációs pontként védték meg. Aslan professzor, aki tudományosan vezette az iszlámtérkép létrejöttét, most bejelentette a térkép végét. A honlapon már el sem érhető.

A honlap kezdőlapján, az iszlám térkép helyén található Ednan Aslan tudományos igazgató nyilatkozata, amelyben kifejti befejezték a projektet.

A nyilatkozat, amely eltemeti az Iszlámtérképet

„Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt napokban  politikai eszközzé vált, és hogy a jobboldali szélsőségesek kiforgatták a projekt célját. A Bécs különböző helyein éppen ismertté vált figyelmeztető jelek, táblák sokkolóak és nyugtalanítóak, és a lehető leghatározottabban elítélem az ilyen intézkedéseket.

Az iszlámtérkép lehetővé tette volna az ausztriai iszlám élet differenciált megbeszélését és pozitív hozzájárulást a témához. A cél az ausztriai iszlám élet sokszínűségének, annak minden árnyalatának  bemutatása volt.

Mindazonáltal szeretném kijelenteni, hogy kétségtelenül sürgős szükség van Ausztriában a tényszerű vitára az iszlámról. Az iszlámtérkép érdemben hozzájárulhatna ehhez. Végül, de nem utolsósorban az első, 2012-es megjelenése óta ezt teszi. Nagyon sajnálom, hogy a projekt bővítése ilyen vitákat váltott ki. Arra kérem az összes rédsztvevőt, hogy térjen vissza az objektív, tudományosan megalapozott vitához.”

Univ.-Prof. Dr. Ednan Aslan

Jelent meg a 0e24 osztrák portálon

A professzor eredetileg hagyományos, konzervatív értelemmel rendelkezett az iszlámról . Fiatal korában elbűvölte többek között az iráni forradalom . Ma azonban a liberális iszlám képviselőjének tartják. Elhatárolja magát az iszlámtól, mint a dogma megváltoztathatatlan struktúrájától, mivel a saríának rugalmasan kell alkalmazkodnia az adott idő és hely adott körülményeihez. Ez nyitottságot mutat a szekularizmusra anélkül, hogy az európai muszlimoknak el kellene idegenedniük vallási és kulturális gyökereiktől. Az arcfátyol tekintetében a muszlim nőkről „archaikus és túl egyszerű teológiáról”, „erőszak teológiáról” és „lelki pusztulás teológiájáról” beszél. Az arcfátyol védelmezői előkészítik az utat a teológiai erőszak dicsőítésére.

 

iszlámtérkép

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük