Connect with us

Kerítésen innen

Becsődölt a Pintér-féle egyeztetés – 4891 pedagógus nyilatkozata sem segített

Megosztás

Botrányos „egyeztetést” tartott, Pintér Sándor, ezúttal a pedagógusok jövője volt a zászlóra tűzött cél.

Megosztás

Az Orbán Viktor vezette kormány visszaélve média túlsúlyával és azzal, hogy a hírközlés javát kézben tartja, ismét egy az általuk kézben tartott által elhallgatott botrányos „egyeztetést” tartott, ezúttal a pedagógusok jövője volt a zászlóra tűzött cél, ám a végeredmény ugyanolyan gyászos lett, mint amilyen az ilyen akcióik általában.

Kis magyar tragikomédia

Több mint egy éve forró a légkör a pedagógusoknak szánt jövőkép miatt, amely leginkább a lesötétebb múlthoz hasonlít. egymást érik a tanár, diák, szülő tűntetések demonstrációk. A legutóbbi a Karmelita kolostornál tartott tüntetés után a belügyminiszter által vezetett oktatási kormányzat látványosan egyeztetésre hívta a parlamenti pártok at. Az ellenzékiek magukkal vitték a pedagógusok és diák szervezetek képviselőit is szakértőik és pártdelegáltjaik mellett, de a civilek és diákok nem szólalhattak fel, így az ő nyilatkozataikat is a pártok képviselői olvasták fel.

Botrány Pintéréknél

Az ellenzéki tárgyalók akarták adni a Pintér Sándor vezette belügyi küldöttségnek az aHang petícióját 27 ezer aláírással, plusz egy kisebb mappát is, amely 4891 olyan pedagógus névvel vállalt nyilatkozatát tartalmazta, akik jelezték, nem maradnak a közoktatásban, ha az Orbán-kormány lenyomja a törvényhozás torkán a pedagógusi státusztörvényt. Nem úgy tűnt azonban, hogy ez a belügyminisztert túlságosan érdekelné. Pintér Sádor megismételte, hogy 10 százalékos béremelés várható, ez az az ígéret, amely a költségvetésben is szerepel- írja a Népszava cikke

Részlet az MTI közleményből

Az állami hírügynökség, csak Rétvári Bence államtitkár „olvasatában” tájékoztatott a történtekről:

Rétvári Bence kitért arra is, hogy sajtóhírek szerint a baloldali pártok közös nyilatkozatot adtak át Pintér Sándor belügyminiszternek a tárgyalást követően, valójában azonban ilyen nem történt.

„Nem tudjuk, hogy ott felejtették-e a nyomtatóban, esetleg nem tudták, hogy ki fogja átadni vagy útközben veszett el, de ilyen nyilatkozatot nem adtak át”

– fogalmazott az államtitkár, aki szerint ez is mutatja a magyar baloldal komolytalanságát.
Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy a „Magyarországtól jogtalanul visszatartott” uniós források beérkezésekor 20 százalék fölötti béremelés valósulhat meg a pedagógusok körében, amelyet januárig visszamenőleges hatállyal fizetnek ki. A jövő évben további 25 százalékos, 2024-ben pedig 29 százalékos béremelésre készülnek, ami azt jelenti, hogy 800 ezer forint közül alakulhat a pedagógusok bére 2025-től.
A szerdai tárgyaláson Pintér Sándor belügyminiszter és Rétvári Bence államtitkár mellett Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke és Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke is részt vett.
Rétvári Bence emlékeztetett, hogy online konzultáció keretében több körben, összesen 56 ezer pedagógus és mintegy 130 ezer szülő válaszolt a kormány oktatással kapcsolatos kérdéseire az elmúlt hónapokban, valamint 400 iskola igazgatójával és képviselőjével tartottak egésznapos egyeztetést. Az életpályatörvény tervezetéről a szakszervezeteken túl az Országos Köznevelési Tanáccsal, a Köznevelés-stratégiai Kerekasztallal, egyházi és magánfenntartókkal, oktatási szakértőkkel, szülői szervezetekkel, valamint az Országos Diáktanáccsal is tárgyalt a szaktárca – fejtette ki.

Így néz ki egy egyeztetés belügyi-módra!

Előzmény!

Szerző