Connect with us

Kerítésen innen

Beérni látszik Orbán gyűlölet-vetése: a „vidék” nekiesett a fővárosnak

Eljött a "szép (nagyon régi) új világ! - Megalakult a Védett Társadalom Alapítvány és azzal a lendülettel kivont szablyával támad az általuk nem védettekre
Megosztás

Voltak olyan kormányközeli hangok, hogy ha Budapest sokat ugrál, egy huszárvágással -amit lehet felé nyilazás közben is megejteni- legyen Magyarország fővárosa Debrecen.

Úgy tűnik, volt, aki beleélte magát….

Facebook-oldalán üzent az ország „másik fővárosának” vezetője – vette észre a Debreceni Nap.

Csütörtöki bejegyzésében úgy fogalmazott Papp László, Debrecen polgármestere, hogy amint a főváros

a balliberális politikai erők kezébe kerül, azonnal elkezdik kiélezni a főváros-vidék ellentétet.

Papp szerint az elmúlt évtizedben egységesen fejlődött az ország:

Budapest is és a vidék is. A kormány az EU-irányelvei alapján úgy osztotta szét az erőforrásokat, hogy a kevésbé fejlett régiók, így az Észak-Alföld többet, a fejlettebbek kevesebbet kaptak.

„De ez így normális. Nem is volt az elmúlt években konfliktus a vidéki nagyvárosok és a főváros között”.

Azt állítja, Budapest vezetése

„le akarja húzni a vidéket.”

Budapest fejlettsége az EU-átlag fölött van, Kelet- és Észak-Magyarországé pedig minden kimutatás szerint alatta. Akkor talán azt nem kell indokolni, hogy a fejlesztési forrásokat ezeknek a különbségeknek a megszüntetésére kell fordítani. Senkit ne tévesszen meg a fővárosi vezetés vidéki Magyarországért való aggodalma. Ez is csak Budapestről szól

– írja a polgármester.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük