Belügyi becsületpuccs?

Újból megemlékeztek arról, hogy a németek, illetve a velük szövetséges magyar csapatrészek ismét csatlakozni akartak a náci csapattestekhez. Az alaposabb szélsőjobbos agymosás érdekében egyre kiterjedtebb eseménysorozattal. Közte emléktúrákkal. No meg várbéli összejövetellel.

Paramilitáns felvonulás

Az utóbbiról szóló tudósításban van ugyanakkor egy utalás a miniszterelnök megnyilvánulására, ami mellett nem érdemes szó nélkül elmenni. Mindjárt a tudósítás elején: „Megint megtartották az úgynevezett becsület – más néven: kitörés – napját, pedig Orbán Viktor is a rendezvény megakadályozására kérte a Belügyminisztériumot”. Az esemény megtartása azt jelzi, hogy a Belügyminisztérium nem tartotta szükségesnek meggátolni a paramilitáns erőkkel kapcsolatot tartó, és ezt egyenruha-jellegű öltözettel is kinyilvánító szélsőjobb felvonulását. Amiből a paritás elve alapján az is következik, hogy amennyiben a volt munkásőrségre kíván valaki emlékezni, és ehhez a pufajkásokéhoz hasonló ruházatban jelenik meg, azt is lehetővé kellene tenni. Utána már csak tippelni lehetne, hogy ez mikor vezetne nyílt utcai összecsapásokhoz. Amennyiben az utóbbi ellen fellépne a rendőrség, abból az következne, hogy a Belügyminisztérium egyértelműen a szélsőjobboldal pártján áll.

Még az emberiesség látszata sincs meg

Így legföljebb csak sejthetjük. Amennyiben a miniszterelnök kívánságát komolyan vesszük. Még akkor is, ha az szintén a gyülekezési szabadság határán billeg. Bár valószínűleg van egy emberiességi minimum, amelyen keresztül értelmezhető lenne az óhaj. Már csak azért is, mert a budapesti civil áldozatok nagy részének haláláért is felelős az a hitleri direktíva, amely feláldozta a magyar fővárost. Addig hátráltatva a szovjet csapatokat, ameddig csak lehetett. Aki ezt, illetve a rasszista népirtásokat követően, a nácikkal hallgatólagosan, illetve tevőlegesen együttműködő csapatokra, politikusokra pozitív példaként tekint, alámegy az emberiesség látszatának is. Aki pedig becsületről beszél ennek kapcsán, az egyszerűen hazudik. Talán még önmagának is. Mert szeretném remélni, hogy nem mindenki lenne képes a szomszédja gyermekének szemébe nézve, a homlokára célozva, meghúzni a ravaszt. De lehet, hogy ez meg önáltatás a részemről, és a túrasorozaton vagy a Várban megjelentek mindegyike képes lenne bárkit hidegvérrel kivégezni.

De kanyarodjunk vissza a kormányfői kérésre, ami a látszat alapján süket fülekre talált. Amely látszat – tekintettel Orbán korábbi, önbevallása szerint is antiszemita Horthyt méltató, megszólalásaira – akár a kérésre is vonatkozhat. Amennyiben így van, akkor a belügyi vezetés nyugodtan hagyhatta figyelmen kívül. Pontosan tudva, hogy Orbán Viktor valójában – számítva a szélsőjobboldali szavazatokra – nagy ívben tesz az egészre. Illetve, ha mégsem, akkor hallgatólagosan pártfogásába veszi az embergyűlölőket. Ha a rendezvényre a miniszterelnöki szándék dacára került sor, hamarosan várható lehet a belügyminiszter menesztése. Ha ez a menesztés elmarad, és kísérlet sem történik rá, akkor mindennél világosabb, hogy Orbán Viktor  fasizmust, rasszizmust elítélő nyilatkozata nem más, mint egy lépés pávatáncban.

Belügyi puccs történt?

Miközben a másik olvasat sem feltétlenül jobb. Mert az azt jelentené, hogy valójában egy belügyi puccs zajlott az országban. Amikor a belügy már nem felelős a miniszterelnöknek. Ebben az esetben meglehetősen leleplező lehet a helyzet. Arra nézve is, hogy Orbán Viktor mennyiben egy báb a háttérben igazgatók kezében. Az oligarchikus gazdagodásokat nézve, megvásárolva. Kilóra. Ami a választások előtt sem tűnik túl vigasztalónak.

Korábbi cikkekKövetkező cikk
  • János Dunai

    AZ ELLOPOTT TERULETEKET AZOK MELLETT VEGIG KITART.MERT A NÉP TISZTA.FINGJUK SINCS ROLA HOGY AKI ELVETTE AZ ELSO HABORU UTAN AZ VETTE EL MASODSZOR IS SÖT A 2 DARAB VILAGHABORUT IS AZ CSINALTA A NEMETEK ÉLÉN AZOK VOLTAK MOST IS MINT ELOSZOR ES JELENLEG IS AZOK VANNAK.AZ UZSORAS A HUNYO MINDEN NEMZETI MEZBEN A CSICSKAIVAL.HA A DON KANYART SIRATOD AKKOR AZ UZSORAST KERESD.HA MAGYAR KORMANY LETT VOLNA-TRIANON SINCS MEG DON KANYAR SINCS.DE MAGYAR KORMÁNY SOSE VOLT CSAK MAGYARKODÓ.MOST IS A KORMÁNYT KELLENE MEGDONTENI ES CSAK EGYENI INDULOS EGYETLEN EMBERT VALASZTANI AKIT MI A NÉP ELLENÖRZUNK FOLYAMATOAN.AZ UTCAKAT HIDAKAT LEZARNI A NÉMET TESTVEREKKEL ES SZTRAJKOT MÉG NEM KOTRODNAK UZSORASEK.AZ OROSZ NEP NYAKAN UGYANEZ A FAJZAT ULT UL MÉG MINDIG MERT PUTYIN IS KÉTSZINUNEK TUNIK MERT FOSOGÉP.AKI HABOZIK VESZIT

    • Jutka Balogh

      A cikk íróját ez nem érdekli. Ő azért kapja a pénzt, hogy azt írja, amit mondanak neki. Na ezt mondták, hogy ezt írja..

  • Nagy Sándor

    A Kitörés áldozatai:

    A résztvevők:
    – 22.000 német katona (ebből 9600 sebesült)
    – 19.600 magyar katona (ebből 2000 sebesült)
    – mintegy 3000 fő nyilas pártszolgálatos
    – közel 40.000 magyar civil

  • Ludvig Jenő

    Érdekes, de lehet, hogy igaz felvetések vannak, különösen a végén!

Megosztás