Connect with us

Sport

Bemutatkozott a vb-re készülő magyar kajak-kenu válogatott

Megosztás

Kevesebb mint 10 nappal a szegedi ICF kajak-kenu világbajnokság előtt sajtótájékoztatót tartott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Az eseményen a magyar válogatott volt a két központi téma.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke és az olimpiai kvalifikációs világbajnokság szervezőbizottságának vezetője köszöntőjében visszatekintett a hazai rendezésű interkontinentális versenyekre:

„Amikor visszaemlékszünk az előző világbajnokságokra, akkor mindegyikről eszünkbe jut valamilyen kellemes élmény. A ’98-ast nagyon szerettük, mert az volt az első hazai rendezésű világbajnokság és fantasztikus eredmények születtek. 2006-ban az összes női kajak számot megnyertük, amire még nem volt példa korábban a vb-k történetében. Aztán jött 2011, ami szintén emlékezetes marad, hiszen nem csak a magyar sportban, de talán nemzetközi szinten is egyedülálló kampánya volt, gondoljunk csak Vajda Attilára és arra a ”gitárra”, amit a kezében tartott, az aranyérmekről nem is beszélve.”

Hüttner Csaba a maximális olimpiai kvóta megszerzésében bízik

A szakember kiemelte: a 44 fős magyar csapatban kellő potenciál van ahhoz, hogy a kajakosoknál a hat férfi és hat női, valamint a kenusoknál a három plusz három kvótát megszerezze, de ennek érdekében “komoly stratégia döntéseket” kellett meghozni.

“A mezőnyt látva ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen monumentális vb lesz, amelyre majdnem száz ország nevezett” – mondta Hüttner Csaba.

Hangsúlyozta: vannak olyan szakágak, amelyek húzóerői a magyar válogatottnak, máshol viszont taktikázniuk kellett az edzőkkel. Emlékeztetett: a tokiói olimpián először indulhat egyesben és párosban akár két egység egy nemzetből, így még inkább előtérbe kerültek a kajakosok, akik 12 kvótát szerezhetnek, kajak négyesben viszont csak a vb-n osztanak kvótákat.

“A férfiaknál a négyesben ülők egyes teljesítményük alapján a világ élvonalába tartoznak, most viszont a négyes a cél. A női kajak szakágunk viszont olyan erős, hogy a legjobb egyes versenyzők, mint Kozák Danuta és Kárász Anna, nincsenek is benne a négyesben, hiszen hat-nyolc olyan magyar kajakos van, akik bármilyen körülmények között kvótát tud szerezni.”

Hozzátette: a kenusoknál a férfi szakágon “elég sokat ütöttek” az elmúlt években, hogy a kvótaszerzést illetően sikeres legyen, de még így is nehéz kihívás lesz, míg az új olimpiai szakágban, a női kenuban a nemzetközi mezőnyből is kiemelkedő Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros mellett Nagy Bianka képes lehet a harmadik kvóta megszerzésére.

“Egy héttel a vb-rajt előtt a versenyzők számára ez már a finomhangolás, a formába hozás és a mentális ráhangolás időszaka” – hangsúlyozta.

A para-világbajnokságon is számíthatunk éremre,

legalábbis az idei formákat tekintve, de itt is a minél több kvóta megszerzése lesz a cél, erről is beszélt Weisz Róbert.

„Természetesen a parakenu szakágban is a legfontosabb, hogy minél több tokiói kvótát szerezzünk. A realitásokat és a megváltozott erőviszonyokat nézve, három indulói hely megszerzésére lehet esélyünk hazai pályán” – mondta a szövetségi kapitány.

Az erőviszonyokat egy fiatal srác, a friss Eb-győztes Kiss Péter változtatta meg az elmúlt hónapokban, aki nemcsak a nemzetközi mezőnybe robbant be a semmiből, hanem a hazai riválisokat is meglepte.

„Számában, KL-1-ben, amelyben három éve Suba Róbert szerzett paralimpiai ezüstérmet, rögtön első számú versenyző lett. Ez a helyzet bizonyos szempontból jót tett a szakágnak, felkavarta az állóvizet, Suba Róbert is kettőzött erővel készült az elmúlt hetekben, Juhász Tamás pedig nagyobb hangsúlyt fektetett a kenura. Nekik, illetve Varga Katalinnak esélyük lehet a dobogóra is, nagyon bízom benne, hogy sikeres világbajnokság vár a versenyzőkre, akiknek jövő hét szerdától lehet szurkolni a Maty-éren, hiszen a paradöntők már a világbajnokság első napján elkezdődnek, és egészen szombatig tartanak.”

Székely Dávid, a vb-t közvetítő M4 Sport csatornaigazgatója emlékeztetett: a pálya legfontosabb újítása, hogy ezúttal a másik oldalon lesznek elhelyezve a kamerák, amelyek így a nézőket is mutatják a közvetítések során. Hozzátette: az is változás, hogy már csütörtökről, az előfutamoktól kezdve közvetítenek, és ezúttal minden döntő látható lesz a tévé képernyőjén, még az 5000 méteres finálék is.

“A vb-n korábban soha nem látott mennyiségű, 30 kamera dolgozik majd, a közvetítés iránt pedig nagyon komoly a nemzetközi érdeklődés. Csakúgy, mint 2011-ben, hiszen ez ismét egy olimpiai kvalifikációs vb lesz” – mondta Székely Dávid.

Olimpiai számok:
(zárójelben az adott számban kvótát szerezhető egységek száma)

FÉRFIAK:
K–1 200 m (5): Csizmadia Kolos Attila
K–1 1000 m (5): Kopasz Bálint
K–2 1000 m (6): Kammerer Zoltán, Gál Péter István
K–4 500 m (10): Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István
C–1 1000 m (5): Kiss Tamás
C–2 1000 m (8): Kiss Balázs, Dóri Bence Balázs

NŐK:
K–1 200 m (5): Lucz Dóra

K–1 500 m (5): Kozák Danuta
K–2 500 m (6): Kárász Anna, Kozák Danuta
K–4 500 m (10): Gazsó Dorka Alida, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra
C–1 200 m (5): Nagy Bianka
C–2 500 m (8): Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Világbajnoki számok:

FÉRFIAK:
K–1 500 m: Dombvári Bence
K–1 5000 m: Noé Bálint
K–2 200 m: Balaska Márk, Apagyi Levente
K–2 500 m: Noé Zsombor, Bogár Gábor
K–4 1000 m: Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek
C–1 200 m: Hajdu Jonatán
C–1 500 m: Bodonyi András
C–1 5000 m: Adolf Balázs
C–2 200 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert
C–2 500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
C–4 500 m: Sáfrán Mátyás, Mike Róbert, Korisánszky Dávid, Bakó Tamás

NŐK
K–1 1000 m: Csipes Tamara
K–1 5000 m: Bodonyi Dóra
K–2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
K–2 1000 m: Hagymási Réka, Medveczky Erika
C–1 500 m: Bragato Giada
C–1 5000 m: Lakatos Zsanett
C–2 200 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Forrás: MKKSZ/MTI

Száz nap a rajtig, elindult a visszaszámlálás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük