Connect with us

Ez a nap

Bemutatás helyett legyen elég ennyi: az új jobboldali párt hazaárulónak tartja az ellenzéket

Megosztás

Megoldások, Egyensúly, Rend és Tettrekészség (MERT) néven új, jobboldali párt alakult szombaton Orosházán – közölte Rubi Gergely, a párt elnöke.

utjelzo
Megosztás

Megoldások, Egyensúly, Rend és Tettrekészség (MERT) néven új, jobboldali párt alakult szombaton Orosházán – közölte sajtótájékoztatón Rubi Gergely, a párt elnöke, aki bemutatta az alakuló közgyűlésről szóló jegyzőkönyvet, és azt mondta: a dokumentum rövidesen a cégbíróságra kerül, hogy bejegyezzék a szervezetet.

Orosházán és Ózdon indítanak jelöltet

Az új párt tagjainak számáról nem közölt adatot, annyit mondott, hogy minden megyében van már képviseletük.

Elmondta: tagságukat az elmúlt években a Jobbikot, illetve a Jobbikhoz korábban kötődő szervezeteket, így a Magyar Gárdát, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet és más, hasonló radikális szervezeteket, mozgalmakat elhagyó emberek alkotják.

Az elnök szerint – aki korábban jobbikos parlamenti képviselő volt – közvetlen céljuk, hogy a következő parlamenti választásokon kiszorítsák az Országgyűlésből az ellenzéket, mert  hazaárulóknak tartják őket. A közelgő önkormányzati választásokon egyelőre az általa „kiemelt helyszínnek” nevezett Ózdon és Orosházán indítanak jelöltet. Rubi Gergely úgy látja, pártja 2026-ra már „kormányközeli helyzetbe kerülhet”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

„Magyargyűlölőzés”, a szélsőjobbos nagyonhülyék nünükéje

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük