Connect with us

Kerítésen innen

Bencsik: „remélem, hogy a rendőrség és a katonaság megvédi a parlamentet a csürhétől”

bencsik-andras
Megosztás

A heti rendszerességgel az ország felét ócsároló Sajtóklub állandó vendégei a soros adásban sem fukarkodtak a demokráciáért tüntetni szándékozók alázásával. Közülük Bencsik András lovalta bele magát leginkább az ellenük folytatott kampányba, kapott tőle hideget-meleget a demonstrálni akaró tömeg.

„Elenyésző nagypofájú kisebbség”

Természetesen szót ejtettek az elmúlt két szombat tüntetéssorozatáról is, amin darabonként százezres nagyságrendben vonult az utcára Budapesten, Pécsett, Debrecenben a kormányváltást szorgalmazó valóban kisebbségben maradt aktív választópolgár, akik csak

egy elenyésző nagypofájú kisebbség

Márki-Zay Péter sem úszta meg, szerintük

Márki-Zay Péter erősen emlékeztet Benito Mussolinire

Volt fenyegetőzés is:

Ha kiviszünk tízszer ennyi embert az utcára, akkor mi lesz? He?!

Azért az érdekes lenne, ha a Békemenetre  autóbuszozott tömeg harcolna – bocs, menne – a kormányváltásért. Ugye, ez két dolgot feltételez: vagy megbukott az Orbán-kormány és ők kitartanak munkaadójuk mellett, vagy marad a regnáló és a menetesek váltanak 180 fokot.

Végezetül jöjjön Bencsik az ő markáns véleményével:

„Nekem nagyon nem tetszik, hogy május 8-án, a Parlament alakulásakor ott akarnak tüntetni a Kossuth téren. Erősen bízom benne, hogy a rendőrség, ha kell, a katonaság meg tudja védeni a Parlamentet ettől a… elnézést, de azt kell mondanom, ettől a csürhétől.”

 

(forrás: 444.hu)

A  Bayer, Bencsik, Lovas, Huth négyes – A „kerítésen túl” azt sem tudják, hogy léteznek

Bencsik: ismerünk olyan vőt, aki meggazdagodott abból, hogy vő: Gyurcsány Ferencnek hívják

Bencsik: az ételosztás az egyik legaljasabb módszer

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük