Connect with us

Kultúra

Berlinale

Megosztás

A magyar film fiatal tehetségei mellett a klasszikusokra is nagy figyelem irányul a filmművészet nemzetközi fórumain Ezt mutatja a Berlinale programja is.

Megosztás

A magyar film fiatal tehetségei mellett a klasszikusokra is egyre nagyobb figyelem irányul a filmművészet nemzetközi fórumain, ezt mutatja a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) programja is – mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a közmédiának vasárnap Berlinben.

A magyar film „régi vonulata” is „a reneszánszát éli”

Kiemelte, hogy a filmfesztiválok közönsége az új művek mellett a klasszikus alkotások iránt is mindinkább érdeklődik. A nézők „valahogy ráéreznek a régi filmek üzenetére”, így a magyar film „régi vonulata” is „a reneszánszát éli”.

A tavalyi Berlinale egyik nagy sikere volt Enyedi Ildikó Az én XX. századom című alkotása felújított változatának világpremierje, Cannes-ban pedig a többi között Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjének digitálisan felújított verzióját vetítették – mondta Havas Ágnes.

Mészáros Márta filmjei

Rámutatott, hogy ezeket a műveket is a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum filmdigitalizációs és filmrestaurációs programjában újították fel, ahogyan Mészáros Márta Örökbefogadás című alkotását is, amellyel a művész 1975-ben első női rendezőként elnyerte a Berlinale legjobb filmjének járó Arany Medve-díjat.

Mészáros Márta klasszikusa több mint négy évtized után visszatér a Berlinaléra, ezúttal 4K felbontású, felújított változatban. A német főváros magyar kulturális intézetében, a Collegium Hungaricum Berlinben a fesztivál alkalmából szerdán a rendező két további munkáját, az Ők ketten, valamint a Napló gyermekeimnek felújított változatát is bemutatják, továbbá pódiumbeszélgetést rendeznek Mészáros Márta és az egyik leghíresebb német színésznő, Hanna Schygulla részvételével.

Két fiatal magyar animációs rövidfilmje

Szintén felújított klasszikus Tarr Béla Sátántangó című filmje, amely a 25 éve tartott elsöprő sikerű világpremier után tér vissza a Berlinaléra: a fesztivál utolsó előtti napján, szombaton vetítik.

Azonban a Berlinale a fiatal magyar tehetségekre is figyel, ezúttal két animációs rövidfilmet hívtak meg: Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című alkotását – mondta Havas Ágnes.

Forrás: fim.hu

Azzal kapcsolatban, hogy mindkét rendező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) végzett, és az Entropia a Filmalap támogatásával a MOME produkciójában készült, kiemelte, hogy külön programmal támogatják a MOME, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (ELTE BTK) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak diplomafilmjeit.

A Gerilla sikere

„Figyelünk arra, hogy ezek a fiatalok ne érezzék magukat árván, amikor kilépnek az életbe” – mondta Havas Ágnes. Hozzátette, hogy egy úgynevezett inkubátorprogramot is indítottak első filmjükre készülő rendezők támogatására. Ennek a projektnek az eredménye Kárpáti György Mór Gerilla című műve amelyet külön vetítésen is bemutatnak a Berlinaléval párhuzamosan futó nemzetközi filmvásáron (European Film Market, EFM) – mondta a Filmalap vezérigazgatója.

Havas Ágnes kiemelte, hogy a Gerilla forgalmazási jogát megvásárolta az egyik legtekintélyesebb európai központi nemzetközi filmforgalmazó társaság, a The Match Factory. Hozzátette, hogy az EFM-en is egyre sikeresebb a magyar szereplés, ezt jelzi, hogy a Filmalap évente nagyjából egymillió euró (320 millió forint) bevételre tesz szert filmek külföldi értékesítéséből.

A múlt csütörtökön kezdődött 69. Berlinalén 74 országból 400 filmet mutatnak be. A német főváros filmfesztiválja a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás nemzetközi szemlék sorában. A magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük