Kerítésen túl
Berliniek Orbán ellen – Hangos tüntetés készül
„Mi, a Szabad Magyar Nagykövetség aktivistái úgy szeretnénk üdvözölni Orbán urat Berlinben, hogy a legjobban megmutathassuk, mit gondolunk egy ilyen autokratikus uralkodóról.”
Orbán Viktor a jövő héten Berlinbe utazik. Egy ottani magyar szervezet, a Szabad Magyar Nagykövetsége nevű arra készül, hogy megmutassa neki, mit gondolnak a németországi demokraták róla és rendszeréről.
Demonstráció Orbán ellen
A magyar miniszterelnök hétfőn beszédet mond a német fővárosban a Magyar Gazdasági Fórumon. A csoport akciójával igyekszik véleményét megfogalmazni a szövetségi kancellárnak is:
„nem szabad kompromisszumot keresnie beszélgetőpartnereivel. Ez nemcsak az európai értékekre lenne káros, hanem az ukrajnai háborúval kapcsolatos lehetséges közös jövőbeli fellépésekre is.”
„Berlin fölött az ég”
Úgy tudjuk, a német kancellár és a magyar miniszterelnök tárgyalásainak fő témája a Magyaroroszágra egyre jellemzőbb demokrácia-deficit, az Orbán kormánynak köszönhetően megingott magyar jogállamiság és az ukrajnai háború lesz.
Hangos tüntetésre készülnek
Mi, a Szabad Magyar Nagykövetség aktivistái úgy szeretnénk üdvözölni Orbán urat Berlinben, hogy a legjobban megmutathassuk, mit gondolunk egy ilyen autokratikus uralkodóról: Hangos tüntetéssel! Erre közvetlenül a helyszínnel, az úgynevezett „Magyar Gazdasági Fórummal” szemben kerül sor, ahol Orbán úr tekintélyelvű nézeteit kívánja terjeszteni. Most meg kell mutatnunk, hogy a kirekesztő, antidemokratikus jobboldali populista politikát és a Putyin-támogatókat NEM ÜDVÖLÜNKI Berlinben!
-írja a szervezet közleményében, amely azzal zárul, hogy tüntetésüket, hétfőn 16:30-tól, szabályosan bejelentették a berlini rendőrségnek.
Nocsak!
Magyarország és Németország kapcsolata sikertörténet, ami nemcsak a két országnak, hanem az egész világnak hasznos – mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter pénteken Berlinben Robert Habeck alkancellár-gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélése után. Palkovics László a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy
egy rendkívül szoros kapcsolatban mindig adódnak ügyek, amelyeket „tisztázni kell”, így a két kormányfő, Orbán Viktor és Olaf Scholz hétfői berlini találkozóját előkészítő tárgyaláson „félreértéseket” is „tisztáztak” a német alkancellárral.
Friss!
- Világszám: húsvéti hímes Fidesz-kommentált áhitatMegosztás Hát már senki nem hallgat Orbán Viktorra? Két gyűlölködésre ingerlő posztja között a miniszterelnök Nagypénteken meghirdette a húsvéti jelszót: „elcsendesedünk”, aztán tessék…. Hiába, no, nem egyszerű a pártkatona-élet! Húsvéti jó-rossz kívánság, kinek mi…. Fetter Ádám, Pilisvörösvár polgármestere, aki inkognitóban minden bizonnyal vallástörténész, posztjában felidézte a bibliai történetet, miszerint Jézussal együtt két latort feszítettek meg,… További információ: Világszám: húsvéti hímes Fidesz-kommentált áhitat
- Óriási hír érkezett a magyar női vízilabda válogatottrólMegosztás Az olimpiai bajnok legyőzésével döntős a magyar válogatott, 10-8-ra nyert az olimpiai bajnok spanyol csapat ellen szombaton, ezzel bejutott a fináléba a kínai Csengtuban zajló világkupa-szuperdöntőben. Erős válogatott Cseh Sándor szövetségi kapitány együttese egyetlen pillanatig sem volt hátrányban a tavaly, Párizsban aranyérmes riválissal szemben és remek játékkal került a fináléba, ahol magyar idő szerint… További információ: Óriási hír érkezett a magyar női vízilabda válogatottról
- Trump toppantott: nem ér a nevem!Megosztás Donald Trump az egész múltévi választási kampány alatt azzal a látványos ígérettel hülyítette szinte az egész világot, hogy ha megválasztják, egyetlen nap alatt békét teremt Ukrajnában. Most először külügyminisztere, majd saját szájával is kijelentette, hogy ha a felek nem paríroznak, akkor kiszáll a tárgyalásokból. Elnök úr, valóban úgy hitte, hogy a béketeremtés a „világ… További információ: Trump toppantott: nem ér a nevem!
- Tűzszünetet jelentett be Putyin elnök, de…Megosztás Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország „húsvéti fegyverszünet” keretében beszüntet „minden katonai műveletet” Ukrajnában. Az orosz elnök azt mondta: az ideiglenes tűzszünet szombat 18 órától vasárnap éjfélig tart – írta a Ria hírügynökségre hivatkozva az infostart. Reméli az ukránok is követik „Humanitárius megfontolásoktól vezérelve, ma 18 órától vasárnapról hétfőre virradó éjfélig az orosz fél húsvéti… További információ: Tűzszünetet jelentett be Putyin elnök, de…
- Bruck András: ha….Megosztás Minden tele van a remény és aggodalom zavaros keverékével. Jól érzékelhető a rezsim zavarodottsága, sosem láttuk ilyen durvának, ingerültnek, mégis még mindig nehéz róluk elképzelni, hogy ők sem mindenhatók. Kis dózisokban ugyan, de folyamatosan csöpögtették belénk a kilátástalanság mérgét, így most azt találgatjuk, mivel fogják magukat újabb négy évre átmenteni. Vagy tízre, húszra „Ha… További információ: Bruck András: ha….
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Világszám: húsvéti hímes Fidesz-kommentált áhitat
- Óriási hír érkezett a magyar női vízilabda válogatottról
- Trump toppantott: nem ér a nevem!
- Tűzszünetet jelentett be Putyin elnök, de…
- Bruck András: ha….
- Pintér (egyik) minisztériuma: ‘ennek örömére három pezsgőt is felbontottunk’
- Állategészségügyi operatív törzs-infó: a sertések vírusgyárakká válhatnak, ezért azokat is le kell ölni
- Szanyi Tibor: fizika az USA-ban
- Rogánba törhet a Trump-bicska?
- Egy biztos: bármi van, nem Ön fizet, miniszterelnök úr, hanem mi. Ahogy szoktuk – Hétvégi Lendvaiságok