Connect with us

Kerítésen innen

Bernard-Henri Lévy: Orbán katasztrófát jelent Magyarországnak

Megosztás

Európa jövője Orbán Viktoron múlik, mert ő egyfajta keresztapa minden európai szélsőséges számára: ha az illiberális rendszerek nyernek, Európa összeomlik – mondja az Indexnek adott interjújában, Franciaország egyik legbefolyásosabb politikai aktivistája, filozófusa és írója, Bernard-Henri Lévy.

bernard-henri-levy
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Félelem és öncenzúra

Hangsúlyozta, ami a legjobb budapesti színházakkal történt, az olyan volt, mint valami komédia. Amikor megtudták, hogy ez egy politikai darab Európáról és a demokráciáról, hirtelen azt mondták, nincs hely, vagy hogy pont nem jó az időpont, „talán majd jövőre”:

„Az öncenzúra és a félelem miatt. A diktatúrák így kezdődnek: nem erőszakkal, hanem félelemmel. Jó néhány diktatúrát láttam közelről életem folyamán; sok időt töltöttem a zsarnokság elleni harccal és az ilyen rendszerek vizsgálatával. Úgyhogy jól tudom:a félelem a zsarnokság nevű betegség első tünete.”

Péterfy Gergely: Az Orbán-rendszer fenntartása ellentétes az ország érdekeivel

„Kísértet járja be Európát”

Kiemelte, nem tudja, mi fog történni, de hogy Európa veszélyben van, az biztos. „Kísértet járja be Európát”, Marx szavaival, de ez a kísértet ma a populizmus, ami valójában neofasizmust jelent. Hozzátette, ha Orbán oldala nyer májusban, annak végzetes következményei lehetnek Európára:

„Európa összeomlik, Trump, Putyin és Erdoğan pedig győzedelmeskednek. Hála Istennek és a nagyszerű amerikai demokráciának, Trump két év múlva talán kikerül a képből, de jelen pillanatban ők szövetséget alkotnak Európa ellenében, és ennek a szövetségnek Orbán is tagja. Ez a három ember nyíltan gyűlöli mindazt, amit Európa megtestesít, és amit az európai szellemiség jelent: a hithez, a szabadsághoz, a szerelemhez, a nőkhöz való hozzáállást. Mert Európa nemcsak egy földrajzi helyet jelent, hanem egy értékrendet is. És ők utálják ezt az értékrendet.”

„Az emberek félelme minden diktátor legjobb szövetségese…”

Megfogalmazta, azon kívül, hogy az utcára vonulnak, szerinte milyen lehetőségei vannak azoknak az embereknek, akiknek nem tetszik, ahogy a dolgok mennek az országukban:

„Először is utcára kell vonulni. Másodszor nem szabad félni, mert az emberek félelme minden diktátor legjobb szövetségese. Harmadszor pedig bajtársi kapcsolatot kell teremteni azokkal, akik a saját országunkon kívül barátai a szabadságnak. Részben így tudott Magyarország is kitörni a kommunizmusból. Az ilyen hidak a külvilág felé meg tudják gátolni, hogy a diktatúra bebetonozza magát egy társadalomban. Emberek milliói gondolják úgy szerte a világon, hogy Orbán katasztrófát jelent Magyarország számára, Magyarország pedig Európa egyik tartóoszlopa.

Öncenzúra, vagy leszóltak…? „Gratulálok az A38-nak, süllyedjetek el.”

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük