Bulvár
Beszéljünk őszintén az időjárásról – Semmi bulváros túlzás, csak a szikár tények
Előszöris tisztázzuk, ha most kinéz az ablakon mit lát, ilyen őszre várt, ez az időjárás kedvére való, mert ha igen élvezze ki, hiszen hamarosan megváltozik.
Ma, holnap még úgy ahogy
Kedd délután nyugodt, őszi időnk lesz. Mérsékelten meleg, az évszakos átlagnak megfelelő hőmérséklet várható. Folytatódik az alapvetően napsütéses időjárás, de nyugat felől fokozatosan vastagodó fátyolfelhősödés kezdődik. A felhőréteg, a Dunántúl térégében egyre határozottabban szűrheti a napsugarakat. Esőtől nem kell tartani. D-i irányúra fordul, de estig gyenge marad a légmozgás. Késő este, éjjel, a nyugati országrész fölé zárt, vastagodó felhőréteg sodródik, illetve keleten is növekszik a felhőzet. Eső egyelőre nem érkezik, bár hajnalban, a nyugati határszélen itt-ott már előfordulhat szemerkélés, záporeső. Általában gyenge lesz a légmozgás, a Dunántúlon néhol kissé élénkülő DK-i szél támad. A felhőzetnek köszönhetően mérséklődik az éjszakai lehűlés, de így is hűvös lesz a hajnal.
Szerdán a hűvös, de a korábbiaknál enyhébb hajnalt követően az évszakos átlagnak megfelelő nappali hőmérséklet várható. Nyugat felől vastagodó felhőzet sodródik az ország fölé. Délelőtt, a keleti határmegyék felett lehet még átmeneti, szűrt napfény, majd ott is beborul az ég. Délelőtt a Nyugat-Dunántúl területén már számítani kell változó intenzitású, ismétlődő esőkre, másutt még nem valószínű csapadék. A déli órákban már az ország nyugati felén, majd délután a Tisza vonalától nyugatra is egyre többfelé elered az eső. A Tiszántúlon, estig csak elvétve valószínű szemerkélés. Éjszaka országszerte borongós idő lesz a jellemző. Kelet felé mozog a csapadékmező, gyengülnek, ritkulnak a záporok.
Jön az eső
Csütörtökön újabb csapadékmező érkezése körvonalazódik DNY felől. Az látszik a legvalószínűbbnek, hogy délelőtt főként délnyugaton lehetnek ismétlődő esők, záporok, majd délután, este átterjedhet a csapadék a teljes országra. Kiadós mennyiségű eső ígérkezik.
Péntekre – már növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – még alapvetően borongós égbolt és ismétlődő esők, záporok látszanak valószínűnek. Délután, déle felől kissé csökkenhet a felhőzet, északabbra helyeződhet a csapadékmező, majd estefelé már országszerte csökkenhet a csapadékhajlam. Elvétve még ekkor is lehetnek szemerkélések.
Szombatra még többségében felhős égbolt ígérkezik. A nyugati térségben látszik esély szűrt napsütésre, míg keleten elszórtan. Tartós, kiadós eső már nem valószínű, de elszórtan szemerkélés, szitálás ezen a napon is előfordulhat.
Vasárnapra már több esély látszik tartós napsütésre, bár délelőtt, keleten és délen még sok lehet a felhő, és egy-két záporeső is kialakulhat. Estére tovább csökken a felhőzet, éjszaka már tisztuló, csillagfényes égbolt látszik valószínűbbnek, de sokfelé képződet párásság, ködfoltok.
Hétfőtől frontmentes, nyugodt, őszi időjárás kialakulása egyelőre a legvalószínűbb. A hajnali párásság, illetve az abból kialakuló rétegfelhőzet eloszlásának időtartama bizonytalan, de délutánonként napsütéses, kellemes hőmérsékletű időre van kilátás.
Szerző
Friss
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek