Connect with us

Banánköztársaság

Bevándorlóország

Megosztás

A zsírkőre maszatolt alaptörvény éppen aktuális változtatása előtt, alatt, és valószínűleg még utána egy jó ideig hallhattuk, illetve hallhatjuk a mantrát: Orbán nem akar bevándorlóországot. Ez a fajta szöveg már évekkel ezelőtt sem jelzett mást, mint a történelem ismeretének hiányán alapuló oltári ökörséget. Akkor még nem Orbán nyomta az összes lemezt hozzá. A lényegen azonban nem változtat.

Aki szeretne a fenti mantra jegyében nyugoóvóra, illetve pogromra térni, azt veselkedjen neki és írja át a történelemkönyvet. Olyan módon, hogy:

– Igazolja tudományosan azt, hogy a Homo sapiens a Kárpát-medencében, és lehetőleg Budapest környékén alakult ki;

– Ha ezt nem sikerül igazolni, akkor már gondban lehet, mert ugyebár innentől az egész magyarság egy nagy bevándorló horda képében tűnik fel;

– Igazolja tudományosan azt, hogy amennyiben a fenti helyzet nem állt fenn, akkor a lovas nomád ősök egy lakatlan, már itt élőktől mentes területre érkeztek;

– Ha nem, akkor ez kínos. Feltéve, hogy legalább azt nem sikerül igazolni, hogy a lóháton érkezők szűzességi, illetve beltenyésztési fogadalmat tettek;

– Ha ez is megbukna, akkor persze az egész vértisztasági szöveg álságos, és alapvetően ostoba volta azonnal megbukik;

– Azért még meg lehet próbálni cáfolni a későbbi hadjáratok népességet keverő hatását, a járványok utáni betelepítéseket, a későbbi menekülthullámokat, és lehetőleg minden mást;

Annak, akinek ennek ellenére sikerül lenyomni a torkán az idegengyűlölő szöveget, azt óva inteném a saját családfájának a felkutatásától. Mert kiderülhet, hogy a családjában az egész Kárpát-medence képviselve van. Némi távolabbi rokonsággal is fűszerezve. Ha ennek ellenére ragaszkodik jogához, hogy a másik magyarságát minősítgesse, akkor az a legkevesebb, hogy az étrendjéből is száműz minden olyan élelmiszert, illetve fűszert, amit a határokon kívül teremtett a biológia. Krumplitól a napraforgón át a borsig.

Elvégre az, aki idegengyűlölő, az legyen következetes. Ne lecsószaftos nyálat fröcsögve szidjon mindent és mindenkit.

Andrew_s

Kapcsolódó:

Orbán jól megvéd minket a migráncsoktól – kivéve persze a nekik fizető terroristáktól

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük