Connect with us

Bulvár

Szar ügy! – Bicskén ürülékkel kenték össze az éppen szórólapozó ellenzékiek autóját

urulek
Megosztás

Furcsa gusztusa van Bicskén a helyi kormánypártiaknak! Az ízlésficamon kívül az sem kutya, hogy ilyesmi megfordul valakinek a fejében és a „gondolatot” tett is követi. Ja, és ők vezetik az országunkat!

2019, Magyarország, Bicske

Nem tudni, hogy már reggel úgy köszönt-e el a családjától – barátnőjétől – az „elkövető”, hogy ma jól megviccelem az ellenlábasomat, majd pödörve egyet nemzeti bajszán nekiindult a városnak, vagy egy kósza ötlet vezérelte, mindenesetre ordenáréra sikerült.

Az sem tiszta, hogy honnan szedte a muníciót? Vitte magával? Helyben állította elő? Hiába, no! Nem vagyok elég felkészült…..

Ossamah Bourgla orvos, az MSZP bicskei képviselője arról számolt be közösségi oldalán, hogy

„Hogy mi jár a fejemben? Azt nem mondom meg. Barátaim szorólapoztak az egyik utcában. Az autójukat az utca elején hagyták rövid ideig, mire visszaértek az autóhoz addigra ilyen állapotban találták az autót. Szép volt.”

Molnár Dániel, a „sértett” barátja így írt:

„Anyám egyszer azt mondta: a kampány a legrosszabbat hozza ki az emberekből.

Ma sajnos kaptunk ebből ízelítőt. Amíg a polgármesteri programomról szóló szórólapokat dobtuk postaládákba, letettük az autókat egy parkolóba. Mire visszaértünk az egyik aktivistánk autójának utasoldali kilincsét fekáliával kenték be. Barátnőm volt az áldozat, aki nem vette észre időben, hiszen egyikünk sem számított ilyen aljasságra.

Ha már ilyen kreatív módon támadnak minket, akkor úgy tűnik jó úton haladunk!”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük