Kerítésen innen
Ízelítőt kapott a bíróság a tankerületi bürokráciából – Marosiék az éjszaka közepén nyújtottak be értelmezhetetlen adatokat
Kedd délelőtt folytatódott a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok pere a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán, s bár Halász Krisztián tanácselnök bíró szerette volna lezárni a lassan egy éve húzódó perfelvételi szakaszt, erre most sem kerülhetett sor.
Kedd délelőtt folytatódott a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok pere a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán, s bár Halász Krisztián tanácselnök bíró szerette volna lezárni a lassan egy éve húzódó perfelvételi szakaszt, erre most sem kerülhetett sor.
Éjjel benyújtott értelmezhetetlen adatok
A bíró az előző, november 2-ai tárgyaláson – miután a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője, Marosi Beatrix sem tudta egyértelműen megmagyarázni,
miért pont öt tanár rúgtak ki a Kölcseyből polgári engedetlenség miatt, holott az akcióban többen vettek részt
– pontos listát kért arról, ki mennyit és hányszor mulasztott, ám kedden leginkább csak a tankerületi rendszer bürokratikus működésével szembesülhetett. A bíró szóvá tette a tankerületi központ jogi képviselőjének, Szikora Gábornak, hogy
a kért kimutatást, bár egy hónapjuk volt rá, csak december 1-jén, péntek éjjel 11-kor küldték el a bíróságra, így azt nem tudta részletesen átnézni.
Megjegyezte azt is, hogy
a tankerület által benyújtott adatok értelmezhetetlenek, nem tudja elképzelni, hogyan mulaszthatott valaki például 14,5 tanórát vagy hogyan tölthetett 1,72 napot polgári engedetlenséggel.
A bíró az adatok pontosítását kérte “normális” számokkal
Hozzátette,
az üggyel úgy tudnának haladni, ha legközelebb nem a tárgyalás előtt 1-2 nappal, az éjszaka közepén küldenék meg a kért dokumentumokat.
A tankerületi képviselője bírói kérdése ismét jelezte, nem sikerült megállapodást kötniük a felperes tanárokkal. A következő tárgyalás 2024. január 18-án lesz.
Emlékeztetőül….
Novemberben folytatódott a kirúgott tanárok pere a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán. Akkor a Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott tanárokat és a Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjét, Rábel Krisztinát várták a bíróságra. Múlt év szeptemberében a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai közül többet is kirúgtak polgári engedetlenség miatt.
A rendkívüli felmentést a tanárok nem hagyták annyiban, bírósághoz fordultak, hiszen álláspontjuk szerint jogellenes, diszkriminatív, aránytalan és szabálytalan volt az elbocsátásuk.
A helyszín változatlan volt, szerda reggel a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán folytatódott a Karinthy Frigyes Gimnáziumból elbocsátott oktatók perfelvételi tárgyalásának sorozata – írta meg az Index. Az április 13-ai fordulón, ahogyan arra számítani lehetett, a bíró, Halász Krisztián felajánlotta az egyezség lehetőségét a feleknek. A felperesek ajánlata úgy szólt, amennyiben létrejön az egyezség, a sérelemdíjtól, a kamattól és a perköltség igényétől elállnak, a végkielégítésre és a felmentési díjra ugyanakkor továbbra is igényt tartanak.
A Belső-Pesti Tankerületi Központ jogi képviselője, Szikora Gábor akkor arról beszélt, nincs felhatalmazása arra, hogy az egyezséget elfogadja, így az végül nem is jött létre, tehát a folytatásban a tanárokat külön-külön is meghallgatták.
3 per, 13 tanár
Polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok ügyében összesen három peres eljárás van folyamatban, 13 érintett pedagógussal, akik azért fordultak bírósághoz, mert jogtalannak érzik elbocsátásukat. A Kölcseyből tavaly ősszel kirúgott öt tanár között van a Tanítanék Mozgalom két ismert tagja, Törley Katalin és Palya Tamás is. A tárgyalást követően a Népszavának elmondták, mindketten találtak más munkát; Törley Katalin a Tanítanék Mozgalomban és két roma esélyegyenlőségi programban dolgozik a Romaversitas és a Polgár Alapítványnál, Palya Tamás egyéni vállalkozóként tart magánórákat és oktatóvideókat készít. Tudomásuk szerint a legtöbb kollégájuk is elhelyezkedett, van, aki szintén a magántanításban, más például egy sportboltban dolgozik.
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?