Connect with us

Banánköztársaság

Bíztató! Ez lesz ott, ahol a fidesznyák akarnokság szűk egyharmadot sem kap — Lapzsemle

Megosztás

Heti lapzsemle. Szeptember végén jutott el a IX. kerületi lakosokhoz az új ingyenes önkormányzati lap, a „9” című magazin.  Korábban a fidesz-nyalonc propagandisták összevissza hazudoztak arról, hogy ki és miért lesz a tavalyi ellenzéki győzelem után a helyi lap főszerkesztője. Valójában a lapot a szabad sajtó egyik nagyágyúja, Vágvölgyi B. András (VBA) irányítja. Belelapoztunk az első számba.

Magas a mérce

„ez Angyal István, József Attila kerülete, és persze Albert Flóriáné és Nyilasi Tiboré”

VBA beköszöntő jegyzetében így ír arról, hogy az új magazin méltó lesz a kerület hagyományaihoz:
„T. Ferencvárosi Olvasó! Fogadd a megújult lapot, mely szeretettel és kemény figyelemmel a gyűlölet, álszentség, képmutatás, bezárkózás, kisajátítás kultúrája ellenében készült”. A dizájnban is szakítottak az ”. A főszerkesztő feltétlen elolvasásra ajánlja a „9” magazint, mielőtt – engedve a megszokásoknak – krumplit hámozna rá a kedves olvasó.”

„Téved az FTC elnöksége és az állampárt listázásba ájult pártigazgatósága…”

„A Ferencvárosi Torna Club érzékelhetően letiltotta lapunkat az egyesülettel kapcsolatos zsurnalisztikai tevékenységről, sem fotót nem engedélyez, sem interjút, sem háttérbeszélgetést aktív sportolóival” — írta a magazin Sport rovatának nehézségeiről VBA. — „A nagy ígéret, Szemes (17) tőrvívó járt most így, pályafutását, elképzeléseit csak másodlagos források alapján tudtuk megírni, saját fotót nem készíthettünk róla. Félreértenénk azonban a kerületi közszolgálatiság fogalmát, tárgyát, helyét a tudományok rendszerében, ha azt gondolnók, hogy a magát egyébként „nemzeti ügyként” definiáló Fradi kimaradhat fókusztémáink közül. Bár többre tartjuk a tömegsportot az élsportnál (a külföldről komoly pénzért beszerzett látványsportnál), abban azonban jócskán téved az FTC elnöksége és az állampárt listázásba ájult pártigazgatósága, ha azt gondolja, leakadunk a klubbal való foglalkozásról.”

Egy kitüntetés furcsaságai

A magazin Sport rovatában, a 28. oldalon az FTC focistáiról olvashatunk, és egyúttal egy különös ügyről:
„Ferencváros önkormányzata Ferencváros Sportjáért díjjal tervezte kitüntetni a Fradi dél-szudáni (kenyai) származású, norvég állampolgárságú játékosát, Tokmac Chol Nguent („Tökmag”), aki jelenleg az FTC legjobb focistája. Ő azonban — vagy valaki helyette —, még mielőtt az önkormányzat értesíthette volna őt vagy a klubot a jelölésről, levélben mondott le a kitüntetésről. A jelölés titkos, csak az önkormányzati képviselőknek volt tudomásuk róla, ám aki a levelet fogalmazta, nemcsak a jelölés tényéről, de az indokolásáról is pontosan tudott. Jó eséllyel a kormánypárt önkormányzati képviselői beszéltek ki.
A visszautasítás indoka az volt, hogy nem szeretné, ha ügyét politikai célokra használnák fel.
Baranyi Krisztina polgármester a 444-nek nyilatkozva leszögezte: a díjnak nincs politikai felhangja, és a visszautasítás igazi okaként csak arra tud gondolni, hogy amikor leállította az FTC évi 50 millió forintos, szabadon elkölthető önkormányzati támogatását, megharagudtak rá.”

Le lehet állítani a vezért, akinek az oviban a stadion volt a jele?

A magazin első száma részletesen beszámol a Stadioff csoport és a kerületi vezetés közötti közmeghallgatásos ütközetről.
VBA emlékeztet az előzményekre: „2019. október 13-a este Ferencvárosban megszűnt a NER, a fidesznyák akarnokság szűk egyharmadot sem kapott a kerületben. Ám a környező magyar világban fennmaradt a 2/3, vezetőjének „az óvodában nyilvánvalóan a stadion volt a jele” (copyright Baranyi Krisztina), és ő már ismételten mert nagyot, olimpiai fickándozása előjátékaként egy atlétikai stadiont álmodni a Lágymányosi hídtól délre eső területre. Állami területre állami zséből, mert talán ciki lett volna a parádésan felújított Népstadionba egy futókört is építeni. Kénytelenség volt novemberben az épphogy hivatalba lépett város-, és kerületi vezetésnek egy jónak gondolt kompromisszumot elfogadnia. De! Tudnak-e a Fidex vezetői hazudni? Bennük van-e, joghézag-bajnokokban, hogy egy megállapodást nem gentlemanlike felrúgni, hogy az adott szó és a szerződések köteleznek?”
A kerületi magazin munkatársai ígérik, hogy folyamatosan követni fogják a fejleményeket.

A teátrumi cár azt hiszi, ez itt Kisinyov, 1892-ben?

A főszerkesztő országos ügyekkel is nagy terjedelemben kíván foglalkozni.
„Hazánk legfontosabb eseménye lapzártánk idején az SZFE gleichschaltolására (magánosításnak álcázott ideológiai akolba terelésére) tett kísérlet, amely időrendben az index.hu bedarálását, szerkesztőségének példamutató kiállását követi a kultúrvilág és a világkultúra izgatott figyelme mellett” — írja VBA, majd szenvedélyes szavakkal folytatja. — „A Nemzeti igazgatója — ő megbízható információnk szerint a „belső párt” tagjaival nicht vor dem Kind-jelleggel oroszul beszélget a nemzet színházában — állást halmoz, a teátrumi cár feketeszázas hangütésben gyaláz megbecsült tanárokat, elfelejtve, hogy nem 1892 van Kisinyovban, hanem 2020 Budapesten, az Európai Unióban, ha tetszik, a Nyugat szívének közepében. Ásítóan ásatag ódonságú ideák bolondjaként vagdalkozik parancsra, noha színházművészként tudnia kéne: ebben a darabban az ifjúság, az elszántság, a kreativitás, a szerelem lesz a menő, a kúl, nem a bocskaiba izzadt zsarnok stupidéria.”

Mundruczó

„A zsarnokság mindig az egyénről is szól, arról, hogy az egyén félti az egzisztenciáját, ezért nem áll ki ügyek mellett” – mondja a magazin első számában Mundruczó Kornél, akivel a velencei díjátadó után elsők között készített interjút a „9”.

Artner Sisso, Bojár Iván András, Cserna-Szabó András, Kácsor Zsolt, Kovács Kristóf, Tardos János

A magazin első számának szerzőlistája még így sem teljes, de a válogatásból is látható, hogy a „9” valóban méltó a kerület hagyományaihoz. A képszerkesztő pedig a Magyar Narancs csapatából ismert Déri Miklós.
Ha valakinek esetleg imponált a IX. kerület bukott fideszes vezetésének sajátos „konzervativizmusa”, annak biztosan nem tetszik majd az új magazin. Számukra ott van a kormány által agyontámogatott tévés, rádiós, nyomtatott és internetes szennycsatornák széles választéka. A Ferencváros viszont kitűnő újsággal gazdagodott.

lapzsemle

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Kovács+Béla

    2020.10.04 17:27 at 17:27

    Nagyon közel van a tökéleteshez ! ! Gratulálok VBA -nak , csak így tovább !

  2. Marta+Brash

    2020.10.04 23:50 at 23:50

    A szivem csucske Franzstadt, hiszen ott szulettem, Jakabhazi Laci bacsi (jegkorongos) volt a tornatanarunk, aki imadta a gyerekeket, aki szive szerint mindenkit megtanitott volna korizni (meg is tanultunk, telen fellocsoltuk az iskolaudvart, es ket reszre osztva azt, a nagyobb palyan a profibbak, a kicsi negyszogletes palyan a totyogosak tanultak csuszkalni. Szo nem volt arrol, hogy a Fradi sportolok akkor „allam az allamban” lehettek volna, igaz, a fradi szurkolok nem baseball utovel jartak az Ulloi uti stadionba. Baranyi Krisztina melto utoda Gegesinek, akit csak csalassal tudott kiutni bacskai a fideszes sunyisag. Nagyon remelem, hogy az ujsag tovabbra is ilyen szinvonalas lesz – Krisztina tudja, kiket kell maga melle allitani a jo ugy erdekeben! Hajra Fradi!

  3. Pingback: Parázs vita Vagesz kirúgásáról - Rendkívüli lapzsemle.... - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük