Blikk: megalakult a párt, ami több szálon is kötődik a vírustagadó Gődényhez

A pártot egy nyíregyházi címre jegyezték be, ahol két ingatlan található, közülük az egyik – a Blikk által kikért tulajdoni lap szerint – Gődény György gyógyszerész édesanyja nevén van. Itt van a székhelye egyébként a Gődény vezette Magyarországi Zsidó Örökségvédelmi Egyesületnek is.

Gődény és feleségének címe a cégadatbázis szerint egy házzal odébb van

A pártot Harkai Bulcsú Bánk alapította és vezeti jelenleg is. A lap szerint korábban ugyancsak ő hozta létre a legutóbbi parlamenti választásokon induló Közös Nevező 2018 nevű formációt.

Az ügyvezetői posztot később vette át tőle a gyógyszerész, aki listavezető lett, Harkai pedig a 23. helyet kapta meg.

Mint arra a Transparency International munkatársa emlékeztetett, a Közös Nevező 2018-ban sok kis párthoz hasonlóan megkapta az országos lista után járó 153 millió forintos támogatást, ám messze egy százalék alatt teljesítettek, így ezt az összeget vissza kellett volna fizetniük.

“Mivel ezzel adósak maradtak, költségvetési csalás gyanúja miatt jelenleg is folyik nyomozás. A 2018-as választások után elfogadott egyik lényeges szigorítás a kamupártok ügyében az, hogy nem jogosultak újabb kampánytámogatásra azok a formációk, amelynek vezetői korábban olyan pártot vezettek, amely nem tudott elszámolni az állami pénzekkel”

– mondta a Blikknek Mikola Bálint.

Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint egy jó kampány után Gődény akár egy parlamenti erőt is össze tudna hozni a lezáráskritikával, ez ugyanis felül tud írni pártpreferenciákat.

“Aktív ellenzéki szavazókat tud megszólítani elsősorban, mivel a korlátozások kritizálása a kormány kritizálása, az ellenzék viszont még szigorúbb lépéseket akar. Nem tartom kizártnak ugyanakkor, hogy a Fidesz hagyományos bázisaiból is tudna „lopkodni”, hisz ott is sokan azt érzik, a lezárások miatt nem halad előre az életük”

– fogalmazott az elemző.

Ügyvéd: az ügyében felmerülő rémhírkeltés és hatósági rendelkezés elleni uszítás miatt több év börtönt is kaphat Gődény

Forrás

Orbán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük