Connect with us

Banánköztársaság

Bod Péter Ákos: Orbán már bányásznyugdíjas lehetne 

Bod- Márki
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Más a jogállam és megint más a jog általi kormányzás

Bod Péter-Ákos ma már elképzelhetetlennek tartja a 2006-os választások két fordulója között történteket:

” Ha a Fidesz igazi párt lenne, akkor a második, harmadik ember is képes tovább vinni a zászlót, viszont egyemberes játék esetén a rendszer törékeny. Az MDF megroppanásában is nagyban közrejátszott, hogy kormányzása harmadik évében elvesztette a miniszterelnököt és pártelnököt. Orbán eltöltött a politikában 29 évet, megkopott, ami nem is csoda, hiszen ez rengeteg idő, bányamunkásoknál már nyugdíjalap is lehetne.”

Az első Orbán-kormány indulásakor a kormányfő tanácsadója volt. Ez a kapcsolat 2000 környékén azonban megszűnt. Viszont már addig is sok mindent tapasztalt:

” A Fidesz az első kormányciklusának első felében egyébként stabilizációs, korrekciós politikát folytatott, ami számomra alapvetően támogatható volt. Azonban már akkor látszódtak olyan tendenciák, amelyek napjainkra meg is csontosodtak, bár akkor ezeket még a „nagy ígéretű ifjúságnak” tudtam be.”  /……./  ” Könnyedén kihagyták az egyeztetéseket, a jogot hatalmi eszköznek tekintették. Pedig a jogi végzettségű miniszterelnöknek tudnia kell, hogy a jogállam nagyon más, mint a jog által való kormányzás.”

 Korai még Európát temetni

Meggyőződése, hogy  2010 után két ok miatt lépett szintet ez a hibás felfogás:

” Egyrészt összeomlott a másik politikai oldal, így túl nagy hatalom pottyant a kormánypárt ölébe. A másik ok a világgazdasági válság. Az európai országok abban az időben valóban küszködtek a maguk bonyolult ügyeivel, ezt tévesen sokan úgy értelmezték, hogy a liberális demokráciák modellje kifújt. Holott ha hozzáértő embereket megkérdezett volna Orbán, vagy hallgatott volna az akkor még mellette lévőkre, lebeszélték volna arról, hogy temesse Európát. A „Nyugat halála” csak az újszülötteknek új, már a XIX. században komoly irodalma volt.” /……/  ”   Kétségtelen, hogy Orbánék haveri kapitalizmusa egyre kevésbé illeszkedik ebbe az értékrendbe. A most regnáló rendszer egy réteg számára akár azt is üzenheti, hogy Európán kívül is van élet, de az országnak egészen biztosan nincs.”

Az országot járva érzi az indulatot a fennálló rezsim gyarlóságaival szemben. Azonban gyakran felmerül két érdekes kérdés:

” Sokaktól hallom: jó-jó, lopnak, de már megszedték magukat, hátha jóllaktak. Én viszont nem láttam még olyan történelmi összefüggést, hogy aki már sokat lopott, az később megelégszik a kevesebbel is. Másrészt azt is mondják, hogy a Fidesz olyan, amilyen, de van tapasztalata, az ellenfelei pedig kezdők. A V18 éppen ezért akar nyilvános vitákat a hatalom és az ellenzék részvételével. A kormány így megvédhetné döntéseit, míg az ellenzék ezekben a vitákban mutatná be terveit, a kormánydöntések alternatíváit, kormányzóképességét. Így alakul ki az a kínálat, amelynek alapján a választók választani tudnak. Mi is megérdemeljük, hogy nyilvános vitában versenyezzenek a bizalmunkért.

Kapcsolódó:

Juszt László: Lehet, hogy háborút vesztett Orbán?

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

1 Comment

1 Comments

  1. Pasinszki

    2018.02.25 14:27 at 14:27

    „Az MDF megroppanásában is nagyban közrejátszott, hogy kormányzása harmadik évében elvesztette a miniszterelnököt és pártelnököt.”
    Az MDF megroppanásában a kilóra megvehető miniszterek, a Horthy-nosztalgiázás, a Nemzethy giccss és a dzsentroid gőg játszotta a kulcsszerepet. (A fura, hogy a mi bölcs vezérünk uralmát most pont ezek a tényezők segítik.)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük