Connect with us

Kerítésen innen

Bogdán László: Cserdiben termeltük, nem loptuk!

cserdiben
Megosztás

A mostani vírusterhes időkben, különösen  sokan fogtak össze  azért, hogy enyhíteni tudjanak a nélkülözésen. Ők azok akik legalább az élet elemi feltételeit próbálják biztosítani. Így tettek a Cserdiben élők is, akik hosszú évek óta a megtermelt „fölösleget” jótékonysági célra ajánlják fel. Ezt nem verik nagy dobra, hiszen meggyőződésük, hogy adni csak tiszta szívből, igaz emberségből lehet.

„Cigány vagyok, egy ember,
aki mostanában sehova nem kell.
Milyen galád ez a mostani világ,
pedig nekem semmi más nem fontos,
Csak Isten, Haza, Család,.

/Részlet Balog Elemér: Álom című verséből/

Több mint 300 szegregátum

A vírus hatása a mindennapjainkra ma még nem igazán láthatóak. Ugyanakkor hazánkban is már több százezren kerültek eddig az utcára, emberi tragédiák sokaságával találkozhattunk az elmúlt időszakban. Az ország szegény településein egyre nagyobb a nyomor, sajnos gyakori az éhezés. A munkahelyek, az alkalmi munkák elvesztése sok családot megoldhatatlan feladat elé állított. Hazánkban több mint 300 településen van cigány szegregátum, ahol gyakran középkori viszonyok között élnek az emberek. Számukra nem is a vírus a legyőzendő ellenfél, hanem az éhség.

Nagyon sokan fogtak össze országunkban azért, hogy enyhíteni tudjanak a nélkülözésen, s legalább az élet elemi feltételeit próbálják biztosítani. Így tettek a Cserdiben élők is, akik hosszú évek óta a megtermelt „fölösleget” jótékonysági célra ajánlják fel. Ezt nem verik nagy dobra, hiszen meggyőződésük, hogy adni csak tiszta szívből, igaz emberségből lehet, nem a tévé kameráknak akarják magukat mutogatni.

Bogdán László most is nehezen állt kötélnek, amikor azt kértem tőle, hogy adjunk nyilvánosságot mindannak, amit a falu, Cserdi közössége, és személy szerint ő, az elmúlt hetekben csinált.

„Csak adtak”

Bogdán László és a községben élők semmi különöset nem tettek a járvány időszakában sem, „csak” adtak”. A falu polgármestere egyik kedvenc mondatát idézte: ” Magunk termeltük, nem loptuk!”.

Az adományozásban a BÉT Salam Alapítvány volt a partnerük, velük összefogva az elmúlt hetekben minden nap jótékonykodtak. Bogdán László hálás az alapítványnak, amely rengeteget segített abban, hogy egy kis örömet varázsolhattak a magukra maradt emberek arcára. Erről most olvashat mindenki először, hiszen nem fényezték magukat a médiában, nem adtak ki naponta termelési jelentéseket.

Az alapítvány mellett segített még a pécsi Színes Gyöngyök Egyesület, Várnai Anna vezetésével. Ehhez a kis csapathoz kapcsolódott Várnai József, a kővágószőlősi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Az volt az elvük, hogy csendben, összefogva végezzék a munkájukat, jól és eredményesen..

Adományaikkal Baranya-, Somogy-, és Tolna megyében élőkhöz jutottak el. A teljes lista felsorolására nem vállalkozom, hiszen több tucat településen jártak. Fontosnak tartották, hogy a veszélyhelyzet hétköznapi hőseinek is segítsenek. Jutott az adományból a Szigetvári Kórház és tűzoltóság minden dolgozójának, a szentlőrinci mentőállomáson szolgálatot teljesítőknek. Segítettek a szentlőrinci gyermekotthonban élőknek, illetve a Pécsbányai Anyaotthonban lakóknak.

Élet = mindennapi küzdelem a fennmaradásért

A környék legkisebb településeire is igyekeztek eljutni. Ezekben a falvakban sok a szegény, idős, egyedülálló ember, akik élete mindennapi küzdelem a fennmaradásért. Sokan csak a kis kártyából tudták meg, kiktől kapják a zsáknyi élelmiszert. A települések többségén ugyanis a kerítésekre, padokra, házak elé tették a csomagot, arc nélkül. A kis lapon Cserdi gyerekek által készített rajzok, üdvözlő szövegek voltak. Így Cserdi apraja, nagyja közreműködött ebben az akcióban.

Bogdán László elmondta, hogy 2200 családhoz értek el, kiosztottak több mint 20 tonna krumplit, hagymát. Vittek a faluban előállított fűszeradalékot is.

Cserdi polgármestere telefonon csak pár mondatot mondott:

” Számunkra természetes, hogy ha tudunk, adunk. Életünk természetes része a gyengék, elesettek segítése. Nem várunk köszönetet, örülünk annak, hogy annyit termelünk amennyiből másoknak is juttathattunk. Hiszek az emberi jóságban, hiszek abban, hogy eljön az az idő Magyarországon is, amikor nem számít, hogy Bogdánnak, Orsósnak, vagy Kalányosnak hívnak, csak az lesz a fontos, mit tudtál adni a hazádnak. A kis kártyán a csomagokban üzenni szerettünk volna, bízom abban, hogy nyitott szívekre találnak a szavaink: Az embereket a haragtól kell elválasztani, nem egymástól.”

Sokan úgy gondolják, hogy Cserdiben csoda történik. Nincs itt semmi csoda, csak rengeteg munka. A falu népe és a polgármester megtalálta a közös hangot, ennek láthatóak az eredményei. A baranyai község minta lehet minden olyan településnek, ahol nagy a nyomor, a kilátástalanság. Cserdi és Bogdán László útja reményt adhat, hitet és erőt, hogy nincs lehetetlen, még a legvalószínűtlenebb álmok is valóra válhatnak egyszer.

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Kovács+Béla

    2020.05.10 12:14 at 12:14

    Vagy 10 kormánytagot odaküldenék 1 év tanfolyamra !

  2. Horváthné Fébert Zsuzsanna

    2020.05.10 22:47 at 22:47

    Dícséretes! Nagyon becsülöm ezeket az embereket, akik dolgoznak, értéket teremtenek, nem a sültgalambra várnak! Minden elismerésem a település vezetőinek, akik ezt lehetővé teszik! Ráadásul még jótékonykodnak! Az előttem nyilatkozóval is egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy a polgármestereknek is ott tartanék egy tanfolyamot! Lessék el, tanulják meg a technikát hogyan jutottak el erre a szintre, szinte a semmiből!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük