Connect with us

Kiemelt hírek

Bogdán László: more, mi lesz velünk?

Van-e ki e nevet nem ismeri? - Bogdán László emléktábla-avatás
3 of 3Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

b.l.: Szombaton lesz 11. éve a tatárszentgyörgyi cigány gyilkosságnak. Robika 16 éves lenne, élné a mindennapi életét. Talán még tanulhatna is, és kitörhetne az utca utolsó házából. Számára sajnos ez már nem adatott meg, gyilkosai elvették életét.

B.L. A cigányok ellen elkövetett gyilkosságok örök mementó számunkra.

A 21. században embereket ölni származásuk miatt, a legrosszabb időket idézi. Cserdiben emlékfalat állítottunk az áldozatok emlékére, mert nem feledhetünk. Ideje lenne végre megtanulnunk, hogy a gyűlöletnél nincs nagyobb gyilkos. Félelemben, gyűlölködésben nem lehet normálisan élni. Nem engedhetjük, hogy félkatonai szervezetek masírozzanak hazánkban, egyértelmű, cigányellenes szándékkal. Az elmúlt években már több párt és szervezet is felvetette, hogy legyen Nemzeti Gyásznap február 23.-a. A magam emberségével kérem a döntéshozókat, mind a 199 parlamenti képviselőt, mutassák meg, hogy elítélik a rasszizmust, a felerősödő cigányellenességet. Ha ebben egyetértenek, akkor nyilvánítsák Nemzeti Gyásznappá Robika és édesapja meggyilkolásának napját. Ez a nap nem kizárólag a cigányok tragédiája, hanem az egész országé.

bl.: Befejezésül térjünk vissza a cigányok társadalmi megítélésére. Félek, hogy egy friss kutatás eredménye még a tavaly év véginél is nagyobb elutasítottságot mutatna.

B.L: Én, Bogdán László kijelentem, nem érzem magam mások szemében embernek, azaz úgy ítélem meg önmagamat, csúszómászó és a patkány kategóriába tartozom, ha az a szám valós, hogy 10 magyarból kilenc arról álmodozik bárcsak ne léteznénk és ne lennénk itt. De szeretném ha tudnák, ezzel sok- sok százezer cigány nem törődik, mert egyetlen dolgot akar: nekünk is úgy élni, ahogy érdemes. More, mi lesz velünk?

Szerző

3 of 3Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

11 hozzászólás

11 Comments

  1. Sántha Dénes

    2020.02.17 12:03 at 12:03

    1. ki a „bl” nevű szerző, aki annyira antirasszista, hogy nem meri vállalni a nevét?

    2. „…akkor egy asszony automatikusan áttette a retiküljét a másik oldalra. Milyen ország az, ahol még az Isten házába is beköltözik a gyűlölet, a barna bőrű emberek megvetése?”
    Szerintem meg csak tapasztalt. Velem is rendszeresen próbálkoznak, mivel mozgáskorlátozott vagyok és azt hiszik, hogy könnyű préda leszek.

    3. Miért nem indít valamilyen országos mozgalmat Bogdán László, hiszen valóban hiteles ember és így a „nem romák” (milyen f@sz elnevezés) tízezrei csatlakoznának és segítenék (ÉN IS!)?

  2. Csak ėn

    2020.02.17 17:12 at 17:12

    De emberek..miėrt is nem szeretik a romåk nagyobb reszet?..senki nem akra kimondani?Jo,akkor tessėk elgondolkozni…

  3. Szarka Antalné

    2020.02.17 19:48 at 19:48

    Jó lenne vajdát választani, mivel a vajda, időszakban nem vólt ennyi ellenségeskedés. Pl Bogdán Ĺászló méltó lenne erre a rangra, mivel Ő nagyon jó problémamegoldó, tisztességes, mindig a közösség érdekében dolgozó, tehát ilyen cigányvezetőre , és nem egy lopós Farkas Flóriánra van szüksége ennek a csoportnak! Sajnálom hogy a kormány mégjobban egymásnak ugratja és szétszakítja a magyar embereket, cigányt és magyart is!

  4. Szarka Antalné

    2020.02.17 20:02 at 20:02

    Sajnos a mai világban a cigányok nagyobb részének nincs munkahelye, mert vagy nem tudnak, vagy nem akarnak dolgozni, ezért gyakran lopnak. Na de erről a munkaerő piac is tehet! Ezért fontos lenne egy olyan vezető aki tudja, hogyan lehetne a cigányság problémáját kezelni, na meg a kormánynak is fontos lenne több figyelmet fordítani ezekre az emberekre!

  5. Csákó józsef

    2020.02.18 07:36 at 07:36

    Nemértem hogy míért mondod ezt?Sőt mostvan nekik munkahely!Vágohidak.plézák,Építkezések.Sorolhatnám tovább.Veszekednek .egymásra licitállnak hogy odamenjenek dolgozni a Romák!!!Helybe mennek értűk.AKÁR HATVAN KILOMÉTERES KÖRZETBEN IS!!Napi 12000-ezer forint keresetet is biztosítanak söt kedveznényes vásárlást is adnak nekik!De kisbuszokat is vesznek és brigádokkal hirdetik magukat!!Elmult az a Világ hogy napi kétezerért kapálltak a gazdáknáll!!

  6. Csákó józsef

    2020.02.18 07:37 at 07:37

    MÍVAN FÁLY AZ ÍGAZSÁG???

  7. Aladics László

    2020.02.19 13:59 at 13:59

    Nagyon sok Bogdán László kellene!

  8. Molnár Valéria

    2020.02.20 18:34 at 18:34

    Na először is az idő minden szempontból túlhaladott a „vajda” rendszeren! Egyfajta uraság, olyan jogokat vindikál magának, ami jóval a többi cigány fölé emeli, mai világban vajdának nincs helye, szerepe! Valami vezető viszont tényleg kell a cigányoknak, mert nekik sajnos nem az elmúlt 30 év alatt nem volt lehetőségük, dolgozni sem, tanulni sem, egymás iránti gyűlöletüket legyőzni sem! Senki nem tud annyira rasszista lenni ma, mint az egyik cigány csoportosulás a másikkal! Kell, nagyon kell vezető, de valóban olyan, mint Bogdán László! Olyan, aki együtt dolgozik velük, olyan, aki elől jár a legnehezebb munkában, olyan, aki személyes példamutatást ad , éppen ezért hallgatnak rá, figyelnek rá és követik. De a legnagyobb felelősség az állami vezetésé, mert azok feladata lenne megfelelő munkát, társadalmi beilleszkedés lehetőségét, egyenlő munkáért egyenlő jogokat biztosítani magyarnak, cigánynak egyaránt, a gyerekek tanulási lehetőségeitől kezdve, a munkában való részvételér egyenló jogokat biztosítani nekik is, hiszen ők azok, akik sohasem kaptak semmit a hazától!

  9. Molnár Valéria

    2020.03.07 11:56 at 11:56

    Az egész ország apraja-nagyja, a többségi társadalom tagjai, a cigányság mindenfajta csoportja , sőt külföldön is ismerik Bogdán László több, mint 20 éves munkásságát, törekvéseit, sikereit! De vegye már mindenki tudomásul, hogy nem bír mindent, és éppen, mert ismerik, tessék hasonlóan összefogni a népet és harcolni a jogaitokért! Tessék úgy viselkedni, hogy véletlenül se lehessen kifogást találni semmiben! Úgy, mint Cserdiben! Normálisan élni, együtt békében cigány-magyar, dolgozni, tanulni, becsületesnek lenni, hogy egyetlen cigánytól ne kelljen félni! Ősszefogni mindenkinek a politikai erők azon része ellen, akik uszítanak a cigányok ellen, akik valótlan, aljas módszerekkel és eszközökkel támadják őket! Akik jogellenesen ellopják azokat a pénzeket, amelyek a cigányokat illetik meg! És baromi unalmas már , hogy egyesek még azt is megengedik maguknak, pl., hogy ” (NŐ) „Bogdán Laci azonnal kérek még egy találkozót!- névvel, címmel! Vegyétek már tudomásul, hogy nem bír mindent, nem ő lesz az, aki mindenkinek ki fogja kaparni a gesztenyét, nekik sem olyan könnyű most sem! És ha valaki van ebben az országban, aki a legmagasabb tiszteletet mindenkitől megérdemli, akkor az pontosan ő, Bogdán László, ahogyan dolgozik, ahogyan gondolkozik, ahogy él, és erejét megfeszítve mutat mindenkinek példát! <3 <3

  10. Orsós László

    2021.04.09 09:34 at 09:34

    A gyökerestől kell kezelni eszt a problémát mert sajnos az óvodában és a gyerekek nevelésében van a legnagyobb probléma , mivel hogy a nem cigány emberek nagyobb része már úgy neveli gyermekét hogy ne jacon a cigány gyermekekel és bele nevelik a szülők sajnos a felnőtt enberekel van a nagyobb gond nem a gyerekekkel. Én tapasztalatom az elmúlt években mivel hogy van két gyerekem és jotek haza úgy hogy pityerektek a suliból mert nem jacotak velük csupán egy oka volt ugye ki lehet találni pedig redezet és tisztán tartott gyermekek és mégis , sajnos a rasszista szülők tehetnek ezért nem a gyerekek és csodálkozva vagyunk hogy miért vannak a parlament ben cigány gyűlölok hát ezért mert a nevelés az okozója a szülők sajnos .

  11. Molnár+Valéria

    2021.07.11 20:46 at 20:46

    Válasz a 3. kérdésre. Akart. Éppen akart indítani pont ilyen országos jellegű mozgalmat. Ő lett volna a mozgalom arca , fontos feladatuk lett volna a szegény emberek (nem csak a cigányok) segítése, támogatása, létük jobbítása. 2020. augusztus elején indultak volna. DE SAJNOS BOGDÁN LÁSZLÓT MEGÖLTÉK! De egyszer úgyis feltámad!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük