Connect with us

Kerítésen innen

Bogdán László: van, akinek egy szem krumpli is hatalmas segítség

bogdan
Megosztás

Cserdiben a falu és polgármesterének eddigi történetét sokan példaértékűnek tartják. Bogdán László 2006 óta vezeti a falut, és céljait következetesen igyekszik megvalósítani.

Az utóbbi évek eredményei őt igazolják, a település lakóit sikerült összekovácsolni, és meggyőzni őket arról, hogy segítsenek a falut rendbe tenni, és törekedjenek arra is, hogy a náluk rosszabb körülmények között élőket megsegítsék.

Cserdit a helyiek parkosították

A gyerekeknek játszóteret építettek. A házak nagy részét felújították. Mikor ott jártam, egy teljesen rendezett képű települést láttam. A központ kifejezetten hangulatos, sok látnivalóval.

Minden gyerek eljár az iskolába

Megszűnt a bűnözés és a munkanélküliség. A polgármester szerint az itt élők kezdik megérezni a munka fontosságát és értékét, és nem kéregetni akarnak, hanem tenni.
Nekik hétköznapi cselekedet, ha segítenek magukon és másokon. Nem hivatali autóval, kamerák előtt adják át az élelmiszert a mélyszegénységben élőknek, hanem naponta igyekeznek jót tenni.

A faluban komoly munka folyik. Megtanulták a zöldség- és növénytermesztést, fóliában, szabadföldön termelnek maguknak, és jut belőle a rászorulóknak is.

Az adományozás része az életüknek

Mint a polgármester mondta, van, akinek egy szem krumpli is hatalmas segítség. De tudni kell, hogy csak az tud adni, akinek van miből. Náluk pedig van miből, és akarat is van arra, hogy az adományozás gesztusa a mindennapjaik részévé váljon.

A saját maguk által megtermelt krumplit, paprikát, paradicsomot a rászorulóknak adták, akikről tudják, hogy valóban segítségre szorulnak. Nem propagálták tettüket, meglepetést akartak szerezni. A terményekből jutott még a gyermekotthonnak és közösségi rendezvényeiknek is.

A megtermelt élelmiszereket már feldolgozzák és árusítják is. Ezért az önkormányzat levédette a Lapise (jóság) és a Romburger szavakat, mint márkaneveket. Ezentúl kapható lesz majd cigánylecsó, lekvár, savanyúság, fadobozos krumpli, fokhagyma és kolbász is ezzel a márkanévvel.

A Baranya megyei falu lakóinak hetven százaléka roma származású

Mint Bogdán László elmondta, nem akar senkire semmit rákényszeríteni, azt szeretné, ha az emberek maguk alakítanák ki véleményüket, és aszerint cselekednének.

Sajnos Cserdi fehér holló Magyarországon. Pedig -ha politikai szándék lenne- akkor mintaértékű lehetne sok száz magyar település számára. A Cserdiben élők számára nem a közmunka az életcél, nem segélyből akarnak megélni. Biztos vagyok abban, hogy a modell az terjeszthető lenne, arra érdemes.

Az igaz, hogy Bogdán Lászlót klónozni nem lehet,

de ahogyan megismertem, mindent megtenne azért, hogy a módszereiket másutt is alkalmazni lehessen. Talán egyszer még azt is megéljük, hogy a cigányok felzárkóztatására szánt milliárdok oda kerülnek, ahol valójában hasznosulnak, és érdemi segítséget ad, új munkahelyeket teremt, és korszerű tudás megszerzésére ösztönzi a szegénységben élőket is.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük