Bojár Gábor: nem azért támogatok egy pártot, mert hiszem, hogy győzni fog, hanem azért, mert nagyjából egyezik az értékrendünk. És ha megbukik, hát megbukik

Bojár Gáborral, a hazai innovációs világ egyik legkiemelkedőbb személyiségével, aki nemcsak egész pályájával, de kézzelfogható módon is az ifjúságot igyekszik ösztönözni az önálló, független gondolkodásra, közölt nagy interjút a 24.hu. 

Jobs, a zsinórmérték

Nem messze ülünk az ikonikus cégvezető, Steve Jobs szobrától, amit tíz éve, a halála után nem sokkal állítottak, ön is beszédet mondott a leleplezéskor. Mi az első jelző, ami eszébe jut Jobsról?

A szenvedély. Sokan idéznek tőle sokfélét. Én azt a mondatot szerettem tőle a legjobban, ami korábban a szobor talapzatán is szerepelt: „The only way to do great work is to love what you do”, vagyis

Úgy tudsz nagy dolgokat alkotni, ha szereted, amit csinálsz.

Ez arról szól számomra, hogy egy cég vezetéséhez nemcsak ész és karizma kell – persze azok is fontosak –, hanem szív is.

A róla szóló megemlékezések két másik vonását emelik ki leggyakrabban. Az egyik, hogy látnoki zseni volt.

Szerintem nem ő volt a látnok. Az emberei voltak a zsenik, ő pedig kihozta belőlük a csodát. És ettől jó cégvezető valaki, ha nem ő alkot csodákat, hanem a beosztottjai. Zenekari hasonlattal élve: a jó főnök karmester, nem pedig a virtuóz szólóhegedűs.

Ennek ellenére Jobs egyik eposzi jelzője a zseni lett. A másik pedig az, hogy tudott igazi seggfej is lenni.

Bunkó, igen. Sajnos, ezt is megtanultam tőle. Én is tudtam olykor egy kicsit bunkó lenni a kollégáimmal. Megbocsájtották, ahogy neki is.

Az viszont egy fontos kérdés, hogy ez a két tulajdonság – a sikeresség és a bunkóság – mennyire tartozik össze. Mert ez dönti el, hogy mit várunk el, és mit tűrünk el a vezetőinktől.

Bizonyos szinten elkerülhetetlenül együtt jár a kettő. Aki szenvedéllyel csinálja a munkáját, abból néha kitör a szenvedély, ami olykor megjelenhet bunkóságként. Meg kell tanulni kontrollálni.

Ön megtanulta?

Elmondok egy történetet, ami jól jellemzi a cégünk szellemiségét. Amíg a Graphisoft kicsi volt, az értékesítést is én végeztem. Jártam vásárokra bemutatni a szoftvert, és elkövettem azt a hibát, hogy mindig a legutolsó verziót vittem magammal, mert az tudott a legtöbbet. Viszont az volt a legkevésbé letesztelve, így előfordult, hogy még voltak benne hibák. Az pedig elég kellemetlen, amikor a bemutató közben elszáll a program. Az egyik ilyen félresikerült bemutató után hazamentem nagy mérgesen, és üvöltözni kezdtem a kollégáimmal, hogyan adhattak a kezembe egy ennyire teszteletlen programot. Az incidens „az összetört diplomatatáska története” címszó alatt került be a cég krónikájába, mert állítólag úgy földhöz vágtam a vadonatúj diplomatatáskámat, hogy darabokra tört. Ezt követően fölállt a legfiatalabb srác, aki nemrég érkezett frissen az egyetemről, és azt mondta:

“Gábor, lehet, hogy igazad van, de ezt a hangnemet kikérjük magunknak. Légy szíves, viselkedj!”

Másnap a srácot előléptettem. És ez egy üzenet volt, hogy a főnököt lehet és kell is kritizálni. Mindenkinek vannak hibái, de az erős vezető eltűri a kritikát. Sőt, el is várja, mert tudja, hogy attól lesz jobb. A gyenge ember nem tűri a kritikát. Akkoriban még nem tudtam, de kiderült, hogy ehhez Steve Jobs is hasonlóan állt hozzá. Az életrajzi könyvében olvastam, hogy a cégben bevezetett egy szokást: az a kolléga, aki a legtöbbször mondott ellen neki, minden évben kapott egy külön díjat, amit maga Jobs adott át.

Bojár és a pártok

Olykor mégis bekerül a neve a politikai küzdőtérre. Az hogy érinti, amikor vörös báróként emlegetik?

Két okból érzem úgy, hogy tévedés. Először is: nem vörös, mert liberális vagyok, annak pedig a kék a színe, ha jól tudom. Tehát legfeljebb kék báró lehetne a titulusom. De ez sem stimmel egészen, mert a kifejezés azokra az üzletemberekre utal, akik a pénzükkel a pártok politikáját akarják befolyásolni. Nekem ilyesmi nem áll szándékomban, ezért sem támogatok egyetlen pártot sem nagy összeggel. Amennyivel támogatom őket, az az én szintemen olyan, mint egy párttagdíj. Annál nyilván több, de csak azért, mert a lehetőségeim is nagyobbak. Semmiképpen nem adnék annyit, hogy tőlem függjenek, mert akkor azt csinálnák, amit én akarok és nem azt, amiben őszintén hisznek. Én viszont épp azért támogatom őket, mert eleve olyan értékrendet vallanak, amit magamhoz közelállónak érzek, és ezt polgári kötelességemnek érzem támogatni. Tehát nem a befutóra fogadok.

Ezt a vádat is megkapta valahol?

Igen, mulatságosnak találtam. Egyszer úgy nyilatkoztam, hogy Európában Macron politikája áll hozzám a legközelebb. Erre egy jobboldali újságban azt írták eléggé szarkasztikusan, hogy akkor nem sok jövőt jósolnak Macronnak, mert nézzük csak meg, mi történt azokkal, akiket eddig Bojár támogatott. És fölsorolták az összes általam támogatott pártot, az SZDSZ-től kezdve az Együttig. Azt nem értette meg a nagyon szellemes újságíró, hogy én nem azért támogatok egy pártot, mert azt hiszem, hogy győzni fog. Hanem azért, mert nagyjából egyezik az értékrendünk. És ha megbukik, hát megbukik.

Akkor ön egy focimeccsen sem annak drukkol, aki épp nyerésre áll?

A focihasonlat jó. Egy fradista akkor is a Fradinak szurkol, amikor a csapata épp kikap.

(Érdemes elolvasni Jankovics Márton Bojár Ivánnal készült teljes interjúját a 24.hu-n)

Kapcsolódó

 

Bojár

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük