Böjte Csaba, a NER szerzetese ismét hitet tett Orbán mellett – Ezúttal a NEK-en

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) második napján a gyermekmentő missziójáról ismert Böjte Csaba erdélyi Ferences rendi szerzete is felszólalt. A páter kissé túlzottan élénk színekkel festette le, (színezte ki), hogy miként is élünk mostanság mi, magyarok.

Eljött már a Kánaán!

„Ilyen jól magyar ember az elmúlt 1000 évben a Kárpát-medencében még nem élt, mint mi most itt! Erről bárkivel le mernék állni vitázni. Tudjunk hálát adni, megköszönni mindent, amink van. A mi erőnk az öröm, a jókedv, a derű. A gonosz lélek az, aki azt szeretné, hogy elégedetlenkedjünk. Jézus mindig bátorít és erősít. Ha ő bízott a világban, mert közénk jönni, nekünk is el kell hinnünk, hogy az egyszerű ember, a jó szó képes jobbá tenni a világot. Egy parancsot kaptunk, a szeretet parancsát, a NEK is ezt akarja aláhúzni: jó úton, a szeretet útján járunk, ami tovább vezet. Reménnyel álljunk a jövő elébe!”

– jelentette ki határozottan Böjte Csaba.

Háttér

A Szent Ferenc alapítvány vezetője, eddig még nem találkozott olyan orbáni döntéssel amit legalábbis kétkedéssel fogadna  ezt mutatják megszólalásai, ahogy az is, hogy áttanulmányozta a “gyermekvédelmi törvényt” és szerinte, “nincs benne semmi összemosva”, és nem is homofób.

Ahogy megszokhattuk már az Orbán-rezsimben  szervilitás kifizetődő, ezt bizonyítja, a a páter  gyermekmentő missziójának juttatott több százmilliós támogatás, amit csak helyeselni lehetne, ha nem tudnánk, hogy közben az itthoni gyermekvédelemmel foglalkozó civil kezdeményezéseknek, vagy például az Iványi Gábor vezette MET ilyen tevékenységének  is póriasan szólva beint a kormány. Tévedés ne essék, nem az oda küldött pénzt sokaljuk,  a többiek kivéreztetése ellen szólink.

 Böjte és a NER-szimbiózis kikezdhetetlen

a szerzetes nagy buzgalmában  még arra is ügyel, hogy Orbán Viktor legtitkosabb vágyait is kielégítse. Erről nem régen így írtunk:

“Orbán a futballakadémiák mintájára szeretne kitenyészteni bokszolókat is, erre hozták létre Gyergyószentmiklóson a boxoló központot, amelyhez Orbán 452 millió forintot adott az adófizetők pénzéből. Böjte Csaba “testvér” nemcsak az árvákkal foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hanem az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont tiszteletbeli elnöke is. Orbán adja hozzá a csarnokot, Böjteszállítja le az emberanyagot, az árva gyerekeket. Az alapkövet Bajkai István Fidesz-képviselő, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke fektette le, aki az Orbán család ügyvédje is.”

 

Böjte
illusztráció: V.K.

 

 

Egy hozzászólás itt: “Böjte Csaba, a NER szerzetese ismét hitet tett Orbán mellett – Ezúttal a NEK-en

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük