Connect with us

Banánköztársaság

Bokros Lajos: Mit üzen Jézus nektek és nekünk?

Megosztás

„Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák” – így szólt Jézus az álszenteskedőkhöz Máté evangéliumának tanúsága szerint.

jeszus_srja_
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Semmi alázat, semmi szolgálat, semmi felelősség

Semmi kultúra, semmi műveltség, semmi kereszténység.
A keresztény kultúra nem arra tanít, hogy más vallású embertársainkat lenézzük. A keresztény kultúra elismeri a vallások létjogosultságát, sőt egyenrangúságukat. A keresztény kultúra az egyetemes emberi szolidaritást hirdeti, és arra sarkallja valódi híveit, hogy a maguk életében és viselkedésében naponta képviseljék, érvényesítsék, örökítsék át Krisztus tanítását az emberi szeretet határtalan hatalmáról, a szegények és az elesettek gyámolításáról, a hétköznapi megélt szolidaritásról.
Ez a keresztény kultúra üzenete hívők és nem hívők számára egyaránt. Ez az az európai keresztény örökség, amire mindannyian büszkék lehetünk.

Luther Márton hosszat és hegyeset köpne láttára

Minden önkényuralom hazudott; hazudik ez is. A kommunista diktatúra jólétet hirdetett és az embert megalázta; ugyanezt teszi a mai magyarországi populista önkényuralom. Ne tévesszen meg bennünket hiú és ocsmány keresztény álarca. A kommunista diktatúra legalább őszinte volt: büszkén istentelen. A populista-nacionalista önkényuralom ájtatoskodó istentelenség. Luther Márton hosszat és hegyeset köpne láttára.
Igaz-e, hogy a mai embert csak a gyomra és az őt körülvevő tárgyi világ érdekli? Kimentek a divatból a szellemi és az erkölcsi értékek? Fölösleges a műveltség és az ember személyiségét megalkotó etikai normák?
Mit üzennek nekünk a mai magyarországi önkényuralom bunkó bűnözői?
Azt, hogy pofa be, csak dolgozzatok, majd nagy kegyesen hagyunk nektek valamit saját munkátok eredményéből. Azt, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Azt, hogy ne érdeklődjetek a közügyek iránt, majd mi hagyunk nektek valamit az általunk fifikásan becsapott naiv és hülye nyugati adófizetők pénzéből. Azt, hogy ne firtassátok honnan vagyon a vagyon. Lám, nem lopjuk el és nem herdáljuk el sem a teljes magyar nemzeti jövedelmet, sem a nyugati adófizetők összes pénzét. Amíg van némi fellendülés, addig marad nektek is.

Ne törődjetek a részletekkel!

Hogy nincs elég növekedés és jólét, miközben gazdasági csodát hirdetünk? Ne törődjetek a részletekkel. Fogyasztásból, pazarlásból, a magyar munka tudatos és folyamatos leértékeléséből nem is lehet. Jövőre Magyarországon kevesebb, mint 3 százalékos lesz a gazdasági növekedés, ami Horvátország csontmerev és agyonmonopolizált gazdaságát leszámítva a legalacsonyabb lesz az Európai Unió új tagállamai között. Nesze neked felzárkózás!
Állam járszalagjára fűzött önállótlan gazdaság, és tehetetlen társadalom. Ez a mai kormány világnézeti célképe, aminek a valósága egyre inkább kézzelfogható.
Az osztályszocialista önkényuralom hosszú évtizedei után most itt pöffeszkedik rajtunk a nemzetszocialista önkényuralom. Rángatja Krisztust, ugyan áldja már meg faji gőggel átitatott bugris uralmát. De a Megváltó csak nem jön. Vannak értékei, erkölcsei, amiből nem engedhet. Miért engedne farizeus képmutatók csábításának? Ismeri a gonosz természetét. Hozott ő már ennél nagyobb áldozatot az egész emberiségért.
Megváltó, láttuk, ahogy sírodról a virágot ellopták a képmutató farizeusok. Ne légy szomorú. Ne üzenj nekik, mert úgy sem hallják meg. Mi viszünk újra virágot, mert meghallottuk szép szavadat, örökké érvényes bátor üzenetedet. Az isten üzenetét, az emberi üzenetet.

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük