Állati
Bokros Lajos: pávatánc a szakadék szélén
Lelepleződött a körkörös hazudozás. Miközben az Nemzeti Szégyen Kormánya folyamatosan hangsúlyozza, hogy egyetlen migránst sem enged be az országba és mereven elutasítja az Európai Unió szolidaritási tervét, kiderült, hogy Magyarország mégis befogadott (oltalom alá helyezett) 1300 menekültet. (Ez egyébként több, mint amennyit a kvóta alapján be kellene fogadni.)
Pávatánc a szakadék szélén,
ez jellemzi a Nemzeti Szégyen Kormányának (NSZK) politikáját és tevékenységét a menekültekkel és a bevándorlókkal kapcsolatban.
Számtalan posztban megírtam már, hogy a menekültek ügyében az NSZK jogszerűen nem tehet mást, hiszen köti a genfi menekültügyi egyezményben vállalt kötelezettségek egész sora. Az NSZK nem tudta annyira szorosra szőni az előzetes vizsgálat hálóját, hogy ne legyenek olyanok, akik átférnek rajta. 1300 ember átfért. (Maga a tény egyébként üdvözlendő.)
De ne legyen félreértés. A befogadás eddig eltagadott tényszerűsége nem enyhíti az Nemzeti Szégyen Kormányának embertelenségét. Sőt! Éles fénnyel rámutat arra, hogy az mekkorát hazudik saját népének. Ez erkölcstelen magatartás a köbön.
Nem elég, hogy kihasználva egyesek félelmét a terroristáktól, kihasználva nem kevesek burkolt, vagy nyílt fajgyűlöletét és nagyon sokak teljes tudatlanságát, a Nemzeti Szégyen Kormánya tovább szítja az idegengyűlölet lélekemésztő tüzét. Közben igyekszik csendes engedményeket tenni az EU-nak, hogy nehogy már elapadjanak a pénzforrások. Ezek nélkül ugyanis a magyar gazdaság egy hét alatt összeomlana.
Ez a leginkább erkölcstelen és embertelen pávatánc, amit politikai osztálytól valaha láttunk. Körkörös hazugság és lélekmérgezés. A nemzet jellemének legyilkolása.
Ezt a kormányt helyén hagyni áprilisban bűn lenne. Tevékenysége aláássa a nemzet erkölcsi erejét és egészségét. Hosszú távon azzal fenyeget, hogy a magyar nemzet belülről szétrohad. Ha így megy tovább, megszűnik a józan ész, az igaz szó minden becsülete. Polgárjogot nyer a legaljasabb viselkedés. Elfogadottá válik, hogy a hatalom megszerzése és megtartása érdekében minden mocsokra lehet vetemedni, semmi alávaló gazemberség nem tilos.
Kedves Polgártársak!
Higgyék el, ez a legnagyobb veszély, ami fenyegeti szegény hazánkat az első világháborús vereség századik évfordulóján.
Akarjuk-e, hogy hazánk újabb száz évre a legyőzött, lenézett és lecsúszó nemzetek között legyen? Akarjuk-e hogy a nemzet újra szétessen?
Nem akarjuk.
A Nemzeti Szégyen Kormányának eltakarítását gazdasági, társadalmi és erkölcsi bajok sokszorosan megindokolják.Takarítsuk el a nemzet gerincét és lelkét széttaposó gonosz önkényuralmat!
Bokros Lajos, MOMA-elnök
Bokros Lajos: Amíg Orbán szétverte a jogállamot, az Európai Unió elaludt a volánnál
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Antifasiszták vonultak a várba a szélsőjobbosok ellen a Kitörés napján
- Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint a Direkt36 filmje merénylet, olyan, akár a Fico és a Trump elleni
- Orbán a Puskástól nyúlt idézettel nyitott: “a madridiak rendesek, önzetlen, jó haverok, és ami a legfontosabb, szeretik a focit”
- Na de ‘felsőtízezer’, ‘nemzeti” dolog ez? Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők
- Forr a világ körülöttünk, tüntetések Szlovákiában Fico, Szerbiában Vučić ellen – és Magyaroroszág?
- Bécs, Budapest, Rákosrendező – Mini Dubaj helyett 15 perces város
- Szijjártó Péter Rogántól, ‘Zelenszkij bárdolatlanságáig’
- Itt a hétvége, ezt üzenik a csillagok
- Sulyok köztársasági elnökünk 16 embertől megvonta az állampolgárságot, majd utánajárt, miért fontosak a gyökerek
- Lattmann Tamás: már egy gagyi franchise kávézót is ünnepelni kell? Ekkora a córesz, NERtársak?
Hajnalka Mária Tóth
2018.01.24 10:17 at 10:17
Bokrosra jó lenne hallgatni, nagyon jó szakember, kormányváltás után sokat tudna a gazdaság újraindítása érdekében segíteni