Connect with us

Sport

Boksz az uszodában – szorítóból, következik a második menet!

Megosztás

Vasárnap a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) ezzel a címmel jelentett meg egy terjedelmes közleményt, amelyben igyekeznek legalább a kérdéseket felvetni, hogy miért került nehéz helyzetbe a szövetség.

Megosztás

Vasárnap a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) ezzel a címmel jelentett meg egy terjedelmes közleményt, amelyben igyekeznek legalább a kérdéseket felvetni, hogy miért került nehéz helyzetbe a szövetség. A junior világbajnokság megrendezésével kapcsolatban mezei halandó számára nem ellenőrizhető tényeket közölnek, illetve ismét előkerül a régi fáma, hogy a sajtó a felelős.

A közlemény így zárul:

„Ezért kérjük a sajtó képviselőit és mindazokat, akik szeretett sportágunk érdekében mindenféle ide nem illő, hamis állítással próbálja aláásni az ökölvívás és egyes személyek tekintélyét, hogy a vizsgálat lezárásáig hagyjanak bennünket tovább dolgozni!”

Valóban hagyjuk őket dolgozni, de ideje lenne már olyan tényeket és dokumentumokat látni, amelyekből összeállhatna a kép.

A sportmindig.hu szerkesztősége folyamatosan figyeli, ahogyan ők fogalmaznak a MÖSZ körül kialakult botrányt.

A Budapest 2017 Kft. tiszta lapokkal játszva, több portálnak is elküldte, lenyilatkozta azokat az összeget, amit munkájukért kaptak. Sok félreértés vagy direkt hangulatkeltés szólt arról, hogy a Duna Aréna helyszíne, milyen túlárazott volt, és emiatt lett ez a több száz milliós hiány. Erről bebizonyosodott, hogy nagyon nem igaz. Valóban többe került, mint a Győri helyszín, de ez nem indokolja a 300 millió forint feletti hiányt.

Később jelentek meg olyan hírek, miszerint maga az elnök a felelős a hiányért, amit ő cáfol

Na, akkor kezdjünk el tiszta vizet önteni a pohárba. Szerkesztőségünk, megkapta az Magyar Ökölvívó Szövetség az ifjúsági világbajnokság kapcsán aláírt szerződéseit, számláit. De először nézzük meg, hogy miért a Duna Aréna adott otthont a rendezvénynek.

Még ez év márciusában az egyik elnökségi ülésen, maga az elnök jelentette be, hogy hiába keresték meg a győri polgármesteri hivatalt azzal, hogy ott szeretnék megrendezni a VB-t, az elnök szerint három hónapig nem kaptak onnan választ. Balogh Sándor elnökségi tag, a jegyzőkönyvek szerint akkor ajánlotta fel, hogy ha máshol nem megy, akkor ő önköltségi áron megpróbálja átadni az eseményre az Arénát. Furcsa, hogy az elnökség jó része emlékszik minderre, néhányan azonban máshogy elevenítették fel az eseményeket. Talán a legjobb lenne, ha a MÖSZ nyilvánosságra hozná az adott jegyzőkönyvet, abban feketén-fehéren le van mindez írva.

No, de menjünk tovább,

hiszen Erdei Zsolt elnök a vb után, elküldte az elnökségi tagoknak és más, a MÖSZ-ben tevékenykedő embereknek, hogy szerinte hogy alakult a költségvetés. Azonban a hozzánk eljuttatott számlák teljesen mást mutatnak.

Az elnök által kiadott táblázat leír egy Győri rendezvényszervezést és egy eredetileg is Budapestre tervezettet. A győri rendezvény helyszíne 62 millió forint lett volna. Finoman szólva is meglepő, hogy az aktuális kommünikében Borkai Zsolt, Győr polgármestere, arról számol be, hogy ő ingyen adta volna a helyszínt. A MÖSZ által kiküldött táblázat 96 millió forintot mutat, amit kifizettek a Budapest 2017 Kft-nek. Viszont a nálunk lévő, hivatalos szerződés és számla csak 49 millió 841 ezer forint. Ez bizony a fele annak, amit a MÖSZ kommunikált.

Volt persze másik vitatott szerződéses partner is,

mégpedig a Top Sport Média Kft., akik beadtak egy 28 millió forintról szóló fény és hangtechnikai számlát. Tehát a más online portálokon megjelent 130 millióról szó sincs. Van egy másik szerződésük is, amelyben a közvetítéseket végzik el, ez a szerződés bruttó 57 millió forintról szól. Ezen lehet vitatkozni, azonban a szerződésben leírt operatőri és technikai gárda elég jelentős volt.

Ezzel persze még mindig nem, jutottunk el a végére

Találtunk két szerződést. Mindkettő 10 millió forintot meghaladó és arról szól, hogy két biztonsági cég a szállodákban fog vigyázni a csapatokra. A két cég közül, csak az egyik rendelkezik teljesítési igazolással, amiből kiderül, hogy minden VB-vel kapcsolatos szállodában, két fővel biztosította a helyszínt. A másik cégnek nincs teljesítési igazolása, mégis elutalták nekik a pénzt.

De ez még mindig nem a vége

A Budapest 2017 Kft. diszponált 9000 vendégéjszakával, amelyet költségcsökkentés céljából felajánlottak a MÖSZ-nek. Ez azért lett volna jó a szövetségnek, mert az induló csapatoktól bejövő pénzből, 0 forint közpénzből meg lehetett volna oldani a versenyző csapatok szállását, ellátását. De mégsem volt ez így jó, hiszen a MÖSZ megbízott egy utazási irodát, hogy szervezze le a repülőjegyek mellett a szállást is, minimum négy csillagos budapesti szállodákba.

Miért nem voltak jók azok a térítésmentesen felajánlott szállodák, ahol a világ úszó elitje lakott?

Ugyanis a szállások több mint 500 millió forintba kerültek! Közpénzbe kerültek! Ami a mi, és az önök pénze.

Hogy lehet az, hogy a MÖSZ vasárnap kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt hangoztatják, hogy nem a MÖSZ alkalmazottai, hanem külsős munkatársak miatt alakult ki a deficit egy olyan eseményen, amely szerintük világszenzáció volt?

Nem. Az esemény nem volt világszenzáció.

Illetve, ha a külsős megbízottaknál folyt el a pénz, az bizony a MÖSZ vezetőségével kapcsolatban felveti a hozzáértés hiányát. De nem így történt. Információink szerint, éppen ezért a Központi Nyomozó Ügyészség már vizsgálja azt, hogy kik a felelősök ebben a számunkra roppant szomorú ügyben.

Várjuk a további fejleményeket.

sportmindig.hu

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Hámori Luca nyolcaddöntős az ökölvívó-világbajnokságon - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük