Connect with us

Kerítésen innen

Boldog István nem szereti a colát, csak a közpénzt

boldog-istvan
Megosztás

Meglepő információ birtokába jutottam nem olyan régen: e szerint korrupciós bűncselekmények miatt folytat eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú választókerületében.

A történet központi figurája Boldog István fideszes képviselő,

aki leginkább onnan lehet ismerős, hogy éppen bojkottálja az egyik üdítőital márkát, mert azt melegekkel reklámozzák.

Boldog képviselő úr hivatalosan ugyan még nem gyanúsított – ehhez fel kellene függeszteni a mentelmi jogát –, de az informátoraim szerint egyértelműen róla van szó: lényegében megzsarolta a választókerületének polgármestereit, hogy csak az kaphat támogatást a TOP-ból (ez a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program rövidítése), aki hajlandó az általa preferált cégeknek juttatni a munkákat.

Több szálon kezdtem el utánajárni a dolognak,

és persze megkérdeztem hivatalosan is a Központi Nyomozó Főügyészséget, van-e olyan eljárás, amely a választókerület érinti, korrupciós bűncselekmény gyanúja merült fel és országgyűlési képviselő is érintett. Legnagyobb meglepetésemre Polt Péter legfőbb ügyész válaszolt. Meglehetősen szűkszavú volt, de a lényeg benne volt a levélben: az általam megadott paraméterek alaján „jelenleg van beazonosítható, ügyészségen folyamatban lévő büntetőügy”.

fotó: H.Á. facebook oldala

Polt ezen kívül semmi mást nem volt hajlandó elárulni,

így nem tudjuk, pontosan milyen bűnycselekmények gyanúja merült fel, illetve milyen fázisban van a nyomozás. Azt viszont más forrásból tudjuk, hogy Boldog képviselő úr még 2017-ben rendelte magához Kétpóra – ennek a községnek volt korábban polgármestere – a településvezetőket, és adta ki az ukázt nekik. Volt, aki húzódozott, mire a képviselő utasítást adott a lejáratására. Ez fontos momentum, nagyon aktuális most, kevesebb, mint két héttel a választások előtt: így zsarolja a Fidesz a kistelepülési polgármetereket, akár a saját párttársait is.

Már önmagában érdekes,

hogy néhány polgármester még ellent mer mondani a térség országgyűlési képviselőjének. A NER ugyanis úgy működik, hogy a képviselők teljhatalmú urak a választókerületükben, hűségükért cserébe ottthon lényegében azt csinálnak, amit csak akarnak: ők oszthatották a trafikokat, ma pedig az uniós támogatásokat. Ilyen Döbrögi volt a nemrég jogerősen négy évre ítélt Mengyi Roland, ilyen a vád alatt álló Simonka György és most már látjuk, ilyen Boldog István is.

Bár örülök, hogy egyáltalán elindult egy ilyen eljárás,

nincsenek jó tapasztalataim az ügyészség nyomozásaival kapcsolatban: húzzák-halasztják, ameddig csak lehet, néha pedig egészen képtelen indoklásokkal zárnak le egyértelmű bűnügyeket – pontosan ezért kellene Magyarországnak is csatlakoznia az Európai Ügyészséghez.

Csak remélni merem, hogy ezúttal nem kenik el az ügyet,

mindenesetre én a nyomozó helyében a következőket nézném meg:

Van egy kis, jászkiséri székhelyű cég, a Profiter Machine Kft., amely 2017 májusig teljesen más néven, székesfehérvári székhellyel és elektronikai profillel működött. 2016-ban még alig több, mint 6 millió forint bevétele volt, adózott nyeresége az egymilliót sem érte el. 2017-ben aztán megvette egy Farkas Tünde nevű jászberényi nő (jelenleg már a testvére a tulajdonos), aki átnevezte, mire a bevétel 2018-ban már 343 millió forint lett, 37 milliós nyereséggel.

A Profiter Machine Kft. a nyilvánosan elérhető adatok szerint 2017 októberében nyert először közbeszerzést, mégpedig Kétpón, Boldog István szűkebb hazájában. Azóta több mint egy tucatnyi alkalommal volt eredményes, de érdekes módon – egyetlen kivétellel – minden munkáját a 4. számú választókerülethez tartozó településeken, főleg Kétpón, Mezőtúron és Kunszentmártonban nyerte el.

Már ez sem lehet véletlen,

de Farkas Tündének volt korábban egy másik, ma már törölt cége, amelynek székhelye véletlenül éppen az alig több mint 600 lelkes Kétpón volt. Nehezen elképzelhető tehát, hogy nem ismerik egymást Boldog képviselő úrral.

Az általában nyilvános felhívás nélkül, meghívásos rendszerben lebonyolított közbeszerzéseken többször is a Profiter Machine Kft. „vetélytársa” volt a szolnoki székhelyű Akviron Kft., amely maga is elnyert több TOP-os közbeszerzést, főleg Mezőtúron. Ez a cég mérnöki tanácsadóként 2017 előtt is működött, de a TOP-pályázatokon már kivitelezésekért indult. A bevétele korábban a százmilliós kategóriában volt, egészen tavalyig, amikor hirtelen 483 millióra ugrott.

Nagyon várom, hogy Boldog István választ adjon

azokra a kérdésekre, amelyek itt felmerülnek. Tudom, ilyenkor azzal szoktak fenyegetőzni, hogy jogi lépéseket tesznek. Nagyon kérem a képviselő urat, hogy a feljelentés mellé polgári pert is indítson ellenem, hiszen nagyon jól tudja, magánvádas ügyekben nem függesztik fel a mentelmi jogomat. Egy polgári perben viszont lenne rá lehetőség, hogy mihamarabb minél többet megtudjunk az ő üzleteiről.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük