Connect with us

Kerítésen innen

Boldogság a köbön – Önön nevetgélnek?

Bruck András: két törékeny ország
Megosztás

Nagy a boldogság – legalábbis a látszat szintjén – Orbán Viktor vendéglátó és a becses meghívott, Vlagyimir Putyin között. Hogy minek örül a két hasonszőrű, arról csak találgathatunk.

Hatalmas mosollyal fogadta egymást Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor, majd ugyanilyen mosolyok kíséretében tárgyaltak, álltak ki a fotósok elé – erről Orbán Viktor osztott meg képeket a Facebook-oldalán.

A HVG jóvoltából Itt nézheti meg, hogy vonult be konvojával az orosz elnök, itt követheti figyelemmel a két politikus sajtótájékoztatóját, itt pedig arról olvashat, miről panaszkodott Orbán Putyinnak.

A sajtáj….

Hosszú évekre nyúlik vissza a gyakorlat, hogy minden évben tartunk egy orosz-magyar csúcstalálkozót

– mondta el Orbán Viktor a Vlagyimir Putyinnal közösen tartott sajtótájékoztatón, ami, ahogy ő is elmondta, a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta minden évben megtörtént. 2019-ben Budapesten, a Karmelita kolostorban találkoztak, és a zárt ajtós tárgyalás után közös sajtótájékoztatót tartott a két kormányfő.

Orbán szerint az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése óta 2018 az első olyan év, amikor a két ország közötti kereskedelmi forgalom ismét nőtt. Orbán szerint ebbe a kereskedelemben óriási többlete van Oroszországnak az energia miatt, amelyet Magyarország vásárol. Azt mondta, most ezt szeretnék ellensúlyozni, amit kétféleképpen lehet. Egyrészt befektetésekkel Oroszországban, másrészt exporttal, ami Oroszországba irányul.

Egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a házszámát

A miniszterelnök szerint ezért Magyarország az elmúlt ezer évét egy Moszkva-Berlin-Isztambul háromszögben élte le, ezért is fontos az orosz-magyar politikai együttműködés. A politikai együttműködés kiemelkedő elemei Orbán szerint

  • a keresztény közösségek védelme,
  • a migráció tekintetében,
  • valamint a NATO és Oroszország közötti együttműködés javulásában.

Majd közölte, hogy a beruházások listája később lesz elérhető, de sikerrel hoztak létre gyógyászati, húsipari, mezőgazdasági befektetéseket is.

A kereskedelmi forgalom növekedése harminc százalék volt 2018-ban,

tette hozzá Orbán nyitómondatához Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ezekben az energia van az első helyen. Ehhez hozzátette, hogy megegyeztek abban is, hogy a Barátság vezetéken növelik a forgalmat. Megköszönte azt is, hogy a pravoszláv templomok helyreállításában mekkora szerepet játszott Magyarország, és felsorolt több másik kisebb gazdasági megegyezést is, amelyeket megkötöttek. A mostani sajtótájékoztató után pedig a régió katolikus vezetőivel fognak tárgyalni a közel-keleti keresztények helyzetéről.

A közmédia kérdésére válaszolva Orbán elmondta, hogy a NATO-követek Ukrajnáról szóló jelentését nem annyira megvétózták, mert ez erős szó, hanem további megfontolásra ajánlották. A miniszterelnök szerint a kérdés arról szól, hogy mit kezdjenek azzal, hogy a kárpátaljai magyarok fenyegetve vannak. Szerinte nem tudnak elfogadni semmilyen olyan dokumentumot, amelyben nincs benne a Velencei Bizottság ajánlásainak elfogadása, mert ez azt jelentené, hogy feladják a kárpátaljai magyarok európai jogait.

Az orosz Interfax azt kérdezte Putyintól és Orbántól, hogy tárgyaltak-e a Török Áramlathoz való csatlakozásról. Putyin szerint ez a magyar állam érdeke lenne. (forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük