Attól tartok, nem megyünk semmire a sok BUÉK-ozással. Nincs rend a dologban, csak úgy össze-vissza kívángatjuk a boldog új évet, sehol egy megvalósíthatósági tanulmány egy megbízható fideszes rokontól, még egy kormánybiztos sem koordinál, szerény, de nem megalázó méretű kocsival, jövedelemmel és titkársággal. Kormánybiztos talán nem is volna elég, nálunk is boldogságügyi miniszter kellene.
[mnky_ads id=”3427″]

Ilyen funkció több országban létezik.

Erre akkor lettem figyelmes, amikor híre jött: az egyik indiai államban éppen körözik a szökésben lévő boldogságügyi minisztert. Azzal gyanúsítják, hogy eltette láb alól egyik politikai ellenfelét. Meg is van a véleményem az ottani fűügyészről, ha egy ilyen bagatell ügyet sem tudott elsikálni a párttársának.

Bhutánban is van boldogságügyi miniszter, az a feladata (de komolyan), hogy kidolgozza az ú.n. „bruttó nemzeti boldogság” mérőszámait. Ebből arra következtetek, hogy van nettó nemzeti boldogság is, csak feltehetőleg ÁFÁ-t kell fizetni utána, amely gyakorlatot nálunk is érdemes volna bevezetni. Bhután első embere egyébként Namgjal Vangcsuk király, jóval kevesebb hatalma van, mint a mi első emberünknek, mert ott alkotmányos monarchia van, vagyis van alkotmány. Viszont Orbán nevét sokkal könnyebb kimondani. tehát mégiscsak nekünk a jobb. A bhutáni király papája 1999-ben a bruttó nemzeti boldogság növelése érdekében engedélyezte az addig tilos tévézést és internetezést. Kicsit aggódott ugyan, hogy ez alááshatja „a hagyományos bhutáni értékeket”, amire mi a hagyományos nemzeti értékek szakértőiként csak bólogatni tudnánk. Remélhetőleg neki is volt pár jó embere, és megbízható kezekbe adta a tévécsatornákat. Különben felesleges hírekkel zaklatnák fel a lakosságot, és a boldogságnak annyi, a bruttónak és a nettónak is.

Vagy itt van az Egyesült Arab Emirség és Venezuela. Náluk is van boldogságügyi miniszter. Eme példák értékéből picit levon, hogy az Emirátusban az illető egy nő, és bűncselekménnyel sem gyanúsítják, vagyis kétséges, hogy nálunk is alkalmasnak minősülne-e a feladatra, Venezuela pedig „a legfőbb szociális boldogság” miniszterének kinevezése óta visszaesett az ENSZ által mért boldogság-rangsorban. Bár ez nem kellene, hogy meglepjen minket. Nálunk is akkor tűnt el 3000 milliárd a nyugdíjkasszákból, amikor végre lett nyugdíjvédelmi megbízottunk.
[mnky_ads id=”3427″]
Venezuela még így is előz minket a 155 ország listáján, amelyet részben objektív adatok (egy főre eső nemzeti jövedelem, egészségben eltöltött életévek átlagos száma), részben az állampolgárok közérzete alapján állítanak össze. Mindenütt 3000 főt kérdeznek meg, baj esetén mennyire számíthat társadalmi támogatásra, szabadnak érzi-e magát fontos döntéseiben, bízik-e ügyei korrupciómentes intézésében. Mi valahol a középmezőnyben járunk, a 74. helyen, mögöttünk a harmadik világ szegény országai, előttünk viszont szinte az egész régiónk, nemcsak Csehország körözött le szemtelenül a 23. helyével, de még Románia és Szerbia is.

Szóval ideje tenni valamit boldogságügyben.

Minimum kinevezni egy minisztert. Egyelőre lehet tárca nélküli is, ha nincs pénztárcája, akkor is van mód irányában a hála kifejezésére. Átutalás is van a világon, nemcsak készpénz. Legfelső körökben úgyis inkább strómant tartanak. A miniszter leginkább úgy javíthatja boldogság-indexünket, hogy azonnal megváltoztatja a felmérés szempontjait. A szegények számát is milyen szépen sikerült apasztani, amikor csökkentették a létminimum eléréséhez szükséges jövedelemhatárokat! Az sincs rendjén, hogy mindenféle külföldiek csak úgy kisorsolják 3000 honfitársunkat, és a magyar néplélek misztikumából mit sem értve olyan érzékeny pontokról kutakodnak, mint a korrupció. Erre az egyetlen helyes válasz annak hajtogatása, hogy „boldog karácsonyt!”, ahogy a miniszterelnök úr tette a Parlamentben. A 3000 megbízható személyt majd a boldogságügyi miniszter válogatja ki, nehogy már boldog-boldogtalan felelhessen. Csakis a boldog, és máris rendben lesz a statisztika.

Most már csak az a kérdés, ki legyen a boldogságügyi miniszter. A pénzügyminiszter nem, mert a pénz köztudomásúlag nem boldogít, bár a lakosság egy része úgy véli, hogy de, és képes irigykedni az újgazdagokra illetve újboldogokra. Komoly tapasztalata van viszont a boldogításban az oktatás irányítóinak, akik a „boldogok a lelki szegények” bibliai utalását kissé félreértve iparkodnak, hogy az iskolarendszerből minél több együgyű lélek kerüljön ki. De ha már Biblia, vannak, akik a „kelj fel és járj” boldogító csodájára is képesek, hiszen öt év alatt 180 ezer rokkantat rúgtak ki az ellátásból. És itt van a „Vidám Fiúk” csapata, a sok derűs, boldog percet okozó Matolcsy, Kósa és Németh Szilárd. A nagy poénok pöttyös fenékről, kupakokról, lagziba helikopterező Bulibárókról, a közpénz-jelleg elvesztéséről, „Különsemjénzsolt”-ról. Nem is kell ide boldogságminiszter, van egy egész boldogságfelelős kormányunk.

Akiknek jóvoltából az új évet köszöntő nemzet közvetlenül a köztársasági elnök beszéde után együtt énekelheti Szenes Iván klasszikusát: „A boldogságtól ordítani tudnék!”

Lendvai Ildikó
volt országgyűlési képviselő
[mnky_ads id=”3390″]
(Ez a cikk először a Népszavában jelent meg, mi a szerző hozzájárulásával közöljük – a szerk.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét