Connect with us

Banánköztársaság

Boldogulj az új évben, ha tudsz…

fidesz
Megosztás

Ezt üzeni a „kormány” a társadalom ellenzéki részének, nagyjából a lakosság 50%-ának. Ugyanezt üzeni saját hívei közül is a legszegényebbeknek.

 Az októberi önkormányzati választás után – elvben – lehetősége lett volna a „kormánynak” az önkorrekcióra. Természetesen semmi sem történt, ami akár a legkisebb reménykedésre okot adhatott volna: a Fidesz-hatalom ismét bebizonyította, hogy kiigazításra képtelen, „belülről” nem javítható. E tény figyelmeztető lehet mindazok számára, akik bármiféle „együttműködésben” gondolkodnak.

Sorban jöttek az önkormányzatok hatáskörét, mozgásterét szűkítő rendelkezések, „törvények”

Ezek igazából csak az ellenzéki irányítású településeknek jelentenek gondot, a kormánypártiak egyrészt megszokták, másrészt meg fogják találni azt a bizonyos kerülőutat.

Orbán „interjúja” a már sajnos megszokott üzeneteket küldte: olyanokat, amelyeknek közük nincs a valósághoz, illetve szemérmetlenül hazudnak: Soros igazgatja a világot, a migráncsok miatt bántják hazánkat, „elintézett” ügyeket emlegetnek (CEU, bíróságok, média), korrupció pedig nálunk alig… Ez utóbbiban igaza is lehet, hiszen ami nálunk pusztít, nem igazán korrupció, hanem hatalmi helyzetből elkövetett rablás. A klímát pedig védjék meg a klímarombolók, fizessék is meg az árát. Ha jól értem, ugyanazokról beszél, akiktől eddig is kaptuk az EU-s pénzeket…

A Fidesz kommunikációja az elmúlt nagyjából negyedszázad alatt folyamatosan lezüllött:

hosszú ideje nincs, valószínűleg sosem volt a „pártnak” nyugati (azaz polgári) értelemben vett mértékadó lapja, rádiója, televíziója – miközben lényegében teljesen birtokba vette az egész „közmédiát”, és elképesztő méretű magánmédiát buherált magának, nagyrészt közpénzből. Terrormédiája időről időre újabb mélypontokat ér el, mára a képtelenségig elvadult, gúnyolódó és uszító. „Szellemi hátországában” az egyetemek rektoraitól kezdve a legutolsó szennylap sajtómunkásaiig kételkedést nem ismerő, buzgó apologéták és uszítók találhatók.

„Tudományos műhelyei” közönséges propagandát művelnek, illetve hibbant dolgokat terjesztenek – lásd például „Magyarságkutató Intézet”. Orbán és társai e fideszes világból gyakorlatilag ki sem lépnek, ott érzik magukat jól. Ráadásul az utóbbi időben a Vezér mintha sportot űzne abból, hogy eszelősöket szabadít az országra – s maga is mintha egyre inkább…

A kultúrháború most a színházakért folyik,

miközben az ellenzéki önkormányzatokon ütnek nagyokat. A fideszes propaganda mindezt polgár- és vallásháborús, rasszista retorikával tetézi, átitatva undorítóan képmutató, hazug „nemzeti” kereszténykedéssel.

S mindeközben folytatja a maga visszataszító „szociálpolitikáját”, azaz pénzt tagad meg, von el a legszegényebbektől, hogy a jó módúaknak, vagy egyenesen a gazdagoknak adja oda.

Az októberi önkormányzati választásokon megingott a Fidesz helyzete. Orbánék válasza: mindent meghosszabbítani, legalább Bicskéig, vagy azon is túl…

Talán a végéhez közeledik az egész rémálom – de előbb még igazolja, hogy nincs semmi, aminél mélyebbre ne volnának képesek menni.

Rossz arra gondolni, mi marad utánuk.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük