Boris Johnson beszólt a magyar ultráknak: teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosok rasszista bántalmazásnak voltak kitéve Magyarországon!

A magyar miniszterelnök annyira tart a maga és társai által évek hosszú sora óta hergelt ultráitól, hogy most sem képes őket megfeddni, pedig a tegnapi meccs után, amin nem mellesleg szégyenletes vereséget szenvedett a magyar csapat, Boris Johnson angol miniszterelnök is róluk posztolt.

Borisz Johnson véleménye

Teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosok rasszista bántalmazásnak voltak kitéve Magyarországon csütörtök este – írta Boris Johnson pénteken Twitteren. A brit miniszterelnök hozzátette: sürgeti a FIFA-t, hogy határozottan lépjenek fel az ügyben a felelősökkel szemben, biztosítva, hogy ez a fajta „szégyenteljes” viselkedés eltűnhessen a futballból.

Ez történt

Ahogy arról korábban beszámoltunk mi is, a magyar válogatott csütörtökön gól nélküli első félidőt követően 4-0-ra kapott ki az angol csapattól a világbajnoki selejtezők 4. fordulójában. A meccsen a magyar drukkerek pirotechnikai eszközöket használtak, sőt egy rakétát be is dobtak a pályára, kifütyülték az angol válogatott tagjait, amikor letérdeltek a kezdő sípszó előtt, majmokat imitálva huhogtak a bemelegítő játékosoknak és a gólszerző Raheem Sterlingnek és megdobálták az ellenfél gólszerzőit söröspoharakkal. Ezeknek könnyen lehet, hogy az lesz a következménye, hogy a FIFA zárt kapus meccseket rendel el.

Az angol BBC friss értesülései szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vizsgálatot indít a csütörtök esti Magyarország–Anglia világbajnoki selejtezőn történt szurkolói incidensek miatt. 

A kettős mérce alkalmazásától végre el kellene tekinteni – így reagált Szijjártó Péter a brit miniszterelnök bírálatára.

“Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Boris Johnsonnal baráti kapcsolatot ápolok, hiszen együtt szolgáltunk viszonylag hosszú ideig külügyminiszterként, járt is nálunk. Ezért minden tisztelettel a miniszterelnök irányában mondom azt, hogy egy ilyen súlyos kérdésben a kettős mérce alkalmazásától végre el kellene tekinteni”

– reagált Szijjártó Péter Boris Johnson nyilatkozatára Szlovéniában, amikor az EU külügyminisztereinek az informális tanácskozásán erről kérdezték. Az angol játékosok ellenséges légkörre panaszkodtak a Puskás Arénában,

“ha jól érti”

– nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter Szlovéniában Johnsonra reagálva, és úgy folytatta: mindenki láthatta a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét, hogy hogyan viselkedtek az angol szurkolók az olaszokkal.

“Az olasz himnuszt szinte nem is lehetett hallani, úgy fütyültek az angol szurkolók, hogy aztán a mérkőzés közben esett inzultusokról már ne is essen szó, “tehát a kettős mérce alkalmazása sem a politikában, sem a sportban nem helyes”

– jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás

 

Boris Johnson

 

2 hozzászólás

  • 2021.09.03 - 15:46
    Közvetlen hivatkozás

    Ezt tette a hivőivel ez a mocskos cigány,,, ez kell a magyaroknak , elötte térdepeljenek. öt nem szégyenli a sok aljas kis szemét követöje,??? ezek szerint jobban tetszik egy tetves tolvaj cigány mint angol focista????? az angolok helyében az összes magyart kizavarnám angliából, lenne is sirás rivás, és meglátnánk kinek térdelnének le a földre…..

    Válasz
  • Visszajelzés: A hülyegyerek kettős mércéje - Városi Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük