Connect with us

Bulvár

Borkai-botrány újratöltve! – Eddig ismeretlen részletek derültek ki a Borkai-botrányról

Megosztás

Hogy elszaladt ez a másfél év és mennyi minden történt azóta! Most cikksorozat indult a HVG360-on a Borkai-botrány eddig nem ismert részleteiről. Az első részből megismerhetjük, hogyan kerültek a hajóra a „hoszteszek”, és hogy mi történt a bulit követő napokban.

Borkai-botrány újratöltve - Elitélték a az ikerlányokat
Megosztás

Három évvel ezelőtt egy férfiakból és nőkből álló társaság egy horvát kisváros kikötőjéből kihajózott az Adriára. Másfél évvel később egy egész ország azokról a nyilvánosságra került szexfelvételekről beszélt, amelyeket a társaságból valaki titokban készített a hajón. A szexbotrányba az ügy egyik főszereplője, az akkor még Győr polgármestereként tündöklő Borkai Zsolt belebukott.

A hvg360 – az eddig megszerzett információk és dokumentumok, köztük a zsarolási ügyben tett tanúvallomások alapján – cikksorozatban tárja fel a 2019-es önkormányzati választás kampányát meghatározó botrány eddig ismeretlen részleteit is. Az első részből megismerhetjük, hogyan kerültek a hajóra a „hoszteszek”, és hogy mi történt a bulit követő napokban.

Amit eddig a jótékony homály fedett….

A tanúvallomások és dokumentumok alapján készült beszámoló szerint a négy fiatal nő a hajóra utaztatását egy Z. nevű középkorú férfin keresztül intézte el Borkai Zsolt barátja, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd. A győri ügyvéd a MOM Parkban találkozott Z.-vel. Rákosfalvyval tartott a találkozóra János, egy ismert győri milliárdos nagyvállalkozó is, állítólag kettőjükön kívül más nem tudott a hoszteszekről, Rákosfalvy Zoltán ugyanis

meglepetésnek szánta őket.

A Trogirból kihajózó katamaránon a három említett győri férfin kívül – akik nemcsak barátok, de a győri gazdasági-, politikai életet behálózó „polipnak” is tartotték őket – további három férfi volt, ők azonban csak lazábban kapcsolódtak a baráti maghoz. Ők is jól menő vállalkozók voltak, akik például Borkait ismerték.

Egy Ervin nevű vendéglátóson kívül a többiek magángéppel repültek Trogirba. Ez 3000 euróba került. A hajót négy éjszakára bérelték, 2900 euróért, ami ma jutányos árnak számít, az előszezon miatt kerülhetett csak ennyibe.

A négy nőt autóval vitte egy közvetítő, Székesfehérvárról

Volt köztük egy ikerpár is, akiknek az egyik tagját Borkai – a tanúvallomása szerint – az orgia közben telefonnal látta a kezében. A felvételek állítólag a hajó nappali szintjére vezető két lépcsőnél készülhetek, onnan ugyanis takarásból lehetett videózni. Azt mindenesetre senki nem vette észre, hogy felvételek készültek, aminek az lehetett az oka, hogy sok alkoholt ittak.

Borkai saját bevallása szerint annyira részeg volt, hogy csak emlékfoszlányai maradtak a napról. A hat férfi olyannyira gyanútlan volt a hat férfi, hogy felhőtlenül nyaraltak még további három napon át, ugyanis ennyi időre bérelték ki a hajót.

A nők egy éjszakát maradtak, a tiszteletdíjuk pedig 800-1000 euró volt fejenként

Ezt hárman – Borkai, Rákosfalvy, és egy másik Zoltán nevű vállalkozó – dobtak össze, mert ők szexeltek velük, de ez állítólag nem volt előre betervezve, az csak

„úgy alakult”.

A tanúvallomások szerint Borkaira kifejezetten nyomultak a nők, miközben mások ajánlatot sem kaptak tőlük. Volt olyan, aki kifejezetten megdöbbent bulitól, és a rendőröknek már azt mondta, hogy nem is megy többet sehova ezzel a társasággal.

Ha további részletekre is kíváncsi, kattintson!

 

borkai

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Pingback: Egyik botrány rátakar a másikra, milyen messzinek tűnik a Borkai-botrány, pedig még mindig tart - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük