Connect with us

Kerítésen innen

Borkai elhúzza a csíkot – legnagyobb bűneit nem a jachton, hanem a hivatalában követte el….

Borkai-botrány újratöltve! - Eddig ismeretlen részletek derültek ki a Borkai-botrányról
Megosztás

Borkai lemondása ügyében többen érezték úgy, hogy meg kell szólalniuk. Nem kivétel ez alól a Momentum és politikusa, Fekete-Győr András sem csakúgy, mint az MSZP, a DK és Hadházy Ákos sem.

Tervezett vihar abban a bizonyos biliben

Ne legyen kétség afelől, hogy egy előre megrendezett Fidesz-forgatókönyv szerint, dróton rángatva teszi Győr polgármestere, amit tesz. Az első zavarodottság után összedugták, amijük maradt és kiötölték, hogyan tovább.

„Borkai elhúzza a csíkot: egy korrupt, álszent, fideszes politikusbűnözővel kevesebb. Ezennel megkezdjük a felkészülést az előrehozott győri polgármester-választásra”

– írta Facebook-oldalán Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

Momentum-vélemény

A párt ennél bővebben is kommentálta Borkai Zsolt lemondását, álláspontjuk szerint Borkai a legnagyobb bűneit nem a jachton, hanem a hivatalában követte el.

Borkai lemondása kritika minden fideszes véleményvezér, pártpolitikus és kormánytag felé, akik az elmúlt hetekben párttársukat mentegették, majd a párttagságáról történő lemondást elegendőnek ítélték. Nem volt igazuk, ideje nyilvános önkritikát gyakorolniuk.

Hozzátették azt is, a „minden mindegy, csak mi legyünk hatalmon”-hozzáállás előbb-utóbb a visszájára fordul, és méltó büntetéssel jár, politikai oldaltól függetlenül.

Hadházy Ákos

független parlamenti képviselő szerint Borkai az első fideszes, aki a korrupció miatt kényszerült lemondani, csak kár, hogy ehhez kellett egy szexvideó is.

„Antall József mondta elég régen: a liberálisok pénzügyekbe, a konzervatívok nőügyekbe szoktak bukni. Abból látszik, hogy nincs demokrácia, hogy egy fideszesnek mindkettő kell együtt.”

MSZP

„a ló néz, a csikó lát, Borkainak viszlát”

című közleményben követeltek új választást Győrben, szerintük új polgármestert választani kevés.

Demokratikus Koalíció

Glázer korábbi ellenzéki polgármesterjelölt arról beszélt, Borkai átjátszotta a várost a Fidesznek.

Forrás

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kissné Ágas

    2019.11.06 14:18 at 14:18

    Ki volt ez találva! Borkai menthetetlen volt, viszont Győrt meg van esélyük megtartása. Ha a kinevezés okmány átvétele előtt mondott volna le, az ellenzéki jelölt nyert volna, így viszont új választás lesz. Nem hülyék ezek, hanem végtelenül aljasok. Pénz nem számít, az a miénkbol lesz költve.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük