Connect with us

Kerítésen innen

Böröndi: a magyar katonák „gyakorlótéren verítékkel, külföldön, ha kell vérrel” készüljenek az ország megvédésére

Megosztás

Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség új vezérkari főnöke a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt kedd délután többek között elmondta, hogy szerinte „az így szoktuk és a nem így szeretnénk nem létezik többé”, visszahozná a magyar katonai oktatásba a nukleáris elrettentést és a szittya gondolkodásmódot és azt is, hogy kultúraváltásra van szükség a magyar honvédségben.

Megosztás

Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség új vezérkari főnöke a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt kedd délután többek között elmondta, hogy szerinte „az így szoktuk és a nem így szeretnénk nem létezik többé”, visszahozná a magyar katonai oktatásba a nukleáris elrettentést és a szittya gondolkodásmódot és azt is, hogy kultúraváltásra van szükség a magyar honvédségben.

„A megfelelő embernek a megfelelő helyen kell lennie”

Ezzel indokolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf a döntést, hogy a Magyar Honvédség élére új vezérkari főnököt javasolt: Ruszin-Szendi Romoluszt Böröndi Gábor váltja a poszton.

„Ruszin-Szendi Romolusz kiváló katona, kiváló ember, a feladatát pontosan és precízen elvégezte”

– méltatta a honvédség múlt csütörtökön leváltott vezetőjét a miniszter.

Ruszin-Szendi azonban elsősorban harcászati feladatokat látott el, és az elhúzódó háború hadműveleti szintű tudást és szakértelmet követel meg.

A honvédelmi miniszter szerint

a magyar haderő feladata, hogy alkalmazkodjon az elhúzódó háborús helyzethez, és egy harcképesebb, megváltozott kultúrájú, jól felszerelt, komoly hadsereget kell kiépíteni.

Magyarország -földrajzi okból- megkerülhetetlen….

Arról is beszélt a honvédelmi miniszter a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának kedd déli ülésén, hogy a NATO történetének egyik legnagyobb átalakulásának vagyunk tanúi, Magyarország pedig a földrajzi helyzete és haderőfejlesztése miatt megkerülhetetlen ebben a folyamatban. Azért is választotta Böröndit a honvédség élére, mert a honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjeként komoly nemzetközi kapcsolatokra tett szert. Azt várja az új vezérkari főnöktől, hogy az elindított változást folytassa és fejezze be. Úgy fogalmazott:

„mélyreható kultúraváltásra” van szükség a honvédségnél, és ennek csak a kezdete volt a fiatalítás.

Katona családból származom – kezdte bemutatkozását Böröndi Gábor. Lövésznek tanult, majd Lentiben kezdte meg a katonai szolgálatát a délszláv háború alatt. 2003-ban első magyar katonaként kezdte meg a szolgálatot Afganisztánban. Mint fogalmazott, fontos mérföldkő volt ez a karrierjében. Az afganisztáni szolgálat során találkozott először a nyugati katonai kultúrával, mivel itthon akkor még a rendszerváltás előtti kultúrát tapasztalhatta csak meg.

„Láttam azt, amikor emberek halnak meg, és láttam, amikor harcba vezetik őket”.

A vezérkari főnök visszahozná magyar katonai oktatásba a nukleáris elrettentést és a szittya gondolkodásmódot

Vezérkari főnökként célja, hogy a magyar katonai hagyományokon alapuló, erős, jól felszerelt, kiképzett, elkötelezett hadserege legyen Magyarországnak. Az alapok megvannak hozzá Böröndi szerint, de pár területen változtatni kell. Elsősorban a gondolkodásmódot szeretné megváltoztatni: „az így szoktuk és nem így szeretnénk nem létezik többé” – mondta az elvárt mentalitásról.

Olyan hazafias szemléletű katonák kellenek, akik az életüket is képesek feláldozni.

A szakmai felkészüléshez pedig nagyon támogatja, hogy a katonák külföldön is vállaljanak szolgálatot. Azt szeretné, hogy

a magyar katonák „gyakorlótéren verítékkel, külföldön, ha kell vérrel” készüljenek fel mentálisan és szakmailag az ország megvédésére.

Kósa Lajos intelme….

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága tagjai kérdéseket akartak feltenni az újdonsült főkatonának, amit Kósa Lajos ingoványos talajnak gondolt, ezért a bizottság elnöke egy ponton azt kérte Börönditől, hogy

ne válaszoljon az ellenzéki képviselők kérdéseire, mert szerinte pártpolitikai kérdésekkel provokálnak.

Sok kérdésre így nem érkezett válasz, a honvédelmi és rendészeti bizottság azonban

nyolc igennel és egy tartózkodásával támogatta Böröndi Gábor kinevezését.

Forrás

Szerző