Connect with us

Sport

Boros Adrián kiszakadt üléssel nyert versenyt Dél-Afrikában

Megosztás

Boros Adrián és társa, a dél-afrikai Carl Folscher megnyerte a Hella Hella to Josephines bridge elnevezésű maratoni kajakversenyt.

A 36 kilométeres viadal az előversenye az Umkomaas Canoe maratonnak, és rendkívül erős sodrású folyókon rendezik meg. Rengeteg a szikla és sok víz is zúdul le a folyón, ezért másfajta mellényt és bukósisakot is kell viselni.

„Semmi időt nem töltöttünk ezen a folyón, nem gyakoroltunk itt, ezért jobbnak láttuk, ha elkezdünk követni valakit, és az elején megnézzük, hogy merre kell majd mennünk az Umkomass maratonon, amelyet ugyanezen a folyón rendeznek” – kezdte Boros Adrián a beszámolót.

Magyar Kajak-Kenu Szövetség (@kajakkenusport) által megosztott bejegyzés,

A magyar kajakos szerint nagyon hasznos volt, hogy mások mögött mentek, bár így is rendkívül nehéz dolguk volt a sok szikla, a hullámok és a nagy kanyarok miatt.

A víz nagy nyomása egyszer meg is forgatta őket, de körülbelül 10 másodpercet veszítettek csak, és tudták tartani a lépést a négyes élbollyal.

Csak két hajó maradt az élen

Később már csak két hajó maradt az élen, amikor Borosék elhibáztak egy kisebb zúgót, és rámentem egy sziklára.

„Kiszakadt az ülésem a helyéről, úgyhogy mondtam Carlnak, hogy ne hagyjuk a végére a döntést, mert az ülésem csak egyre hátrébb csúszik, szóval két kilométerrel a vége előtt 200 métert adtunk az ellenfélnek, amivel be is biztosítottuk a győzelmünket. Nagyon örülök, de a következő versenyen szeretnénk még jobban menni, akkor már az új hajóval, amely remélhetőleg egy kicsit gyorsabb lesz” – mondta a magyar kajakos.

Boros Adrián idei utolsó dél-afrikai versenye az Umkomaas maraton lesz, amit március 17-én ás 18-án rendeznek.

(MKKSZ)

Kapcsolódó:

Kammerer Zoltán 40 éves

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük