Connect with us

Kerítésen innen

Boross Péter, az igazi demens vén hülye

Becsinált a Hóbagoly
Megosztás

A Fidesz-kommunikáció semmit nem bíz a véletlenre és ehhez beidomította a megszólalóit is. Boross Péter sem lógott ki a sorból a karácsonyi meghittség jegyében adott interjújában. 

Boross Péter másállapota

A kormányszócső adott teret az unalomig ismételt toposzoknak, volt benne – kizárólag a keresztényi szeretet jegyében – sorosozás, civilezés, uniózás. Boross exminiszterelnök azonban nem tudott uralkodni magán és beindult. Emlékezetes, hogy pár hónapos regnálásához köthető Magyarországon az 1990 utáni első mocskos kampány, a Köztársaság téri kazamata-keresés, a királyi tévé bedarálása stb.

A volt MSZMP tag – lerázva magáról a múltat – mára hithű orbánista lett. Sőt, a történelemátírás nagymestere címre is törhet, ugyanis Schmidt Máriát meghazudtoló zavarodottsággal magyarázta a Magyarok hősiességét ma meg előre és főleg hátra, vagyis mindörökké.

Boross szerint ugyanis a magyar kormány jelenleg azt a tradíciót követi, amely a magyar néplélekből következik: szembeszállni az egész világgal a meggyőződésünkért, igazunkért.

„Ebben ugyanis nekünk Közép-Európában hatalmas rutinunk van, legyen szó oszmán törökről, Habsburgokról, náci németekről vagy szovjetekről. (…) És nyugodtan társítsuk ide azt a nehéz, hallatlanul kényes műveletsort, amivel sikerült hosszú ideig távol tartani hazánktól azt a mifelénk addig ismeretlen embertelen módszert, amivel a zsidókkal szemben eljártak a nácik a második világháború alatt.

Nagy politikai-diplomáciai teljesítmény volt, hogy az ország 1944-es német megszállásáig nem tudták nálunk elvitetni a zsidókat. Nyugaton és a környező országokban már 1942-től deportálták a zsidó származásúakat Adolf Hitler parancsára, a magyar kormány viszont 1944 tavaszáig ellen tudott állni a birodalmi követelésnek.

Akkor a nemzetközi sajtó is azt írta, hogy egyedül Magyarországon vannak még biztonságban a zsidók.

A lakosság addig is kijátszotta a kényszerűen meghozott törvényeket. Amikor papíron nem lehettek a zsidónak minősített magyar állampolgárok cégtulajdonosok, minden maradt a régiben, „strómanok alkalmazásával vitték tovább az üzlet vezetését, mintha mi sem történt volna”.

Ennél nagyobb és mocskosabb hazugságot nem is mondhatott volna az immáron egészen biztosan hibbant vén antiszemita abban az országban, ahol Horthy és cimborái meghozták Európa első 20. századi zsidótörvényét.

Az, hogy Boross nem szégyenli magát, rendben van, hiszen azt sem tudja a „demenes vénemeber” – hogy klasszikust idézzünk –, mit beszél. Szégyenkezni itt azoknak kell, akik kritika nélkül, nyálcsorgató egyetértéssel adják tovább a szavait.

(forrás: magyar narancs)

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Béresi József

    2017.12.25 19:52 at 19:52

    Vén agyament hülye. A nemzet főcsaposa.

  2. Ferenc Tokaji

    2017.12.26 10:00 at 10:00

    Vén mocskos állat !

  3. Toth Tamas

    2018.02.18 00:30 at 00:30

    new beszélj igy a szörőstalpú anyádról… inkább borotváld meg a talpát!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük