Connect with us

Kerítésen innen

Boross Péter: Tisztességes ember nem tehet mást, mint hogy a fejlődést garantáló konzervatív polgári kormány mellé áll

Megosztás

Szerdán újra megjelent a Magyar Nemzet, immár ismét a kormány szócsöveként. Az olvashatatlan Magyar Idők megszűnt, Orbán valószínűleg a nemzettől várja, hogy az egykor olvasott napilap jobban vonzza majd az olvasókat.

Boross Péter
Megosztás

Szerdán újra megjelent a Magyar Nemzet, immár ismét a kormány szócsöveként. Az olvashatatlan Magyar Idők megszűnt, Orbán valószínűleg a nemzettől várja, hogy az egykor olvasott napilap jobban vonzza majd az olvasókat.

Boross hódolata Orbán előtt….

Az indítást igen „erősre” sikeredett Boross Péter, az MDF egykori miniszterelnöke adott interjút az új-régi napilapnak. A volt kormányfő kilencven éves kora ellenére igen aktív, nyomon követi az országban történteket. Szemlénkben arra törekedtünk, hogy közkinccsé tegyük azokat a magvas gondolatait a volt kormányfőnek, amelyek esetleg segíthetnek megérteni napjaink történéseit, az Orbán – kormány mozgatórugóit.

Antall József utóda kifejezte hódolatát Orbánnal szemben, mintegy megalapozva a későbbi mondanivalójának. Szerinte megvalósult a nemzeti eszmények követése, az elszakított nemzetrészek újbóli mentális, kulturális egyesítése is, ahogy nemzetközi kapcsolataink talán soha nem voltak ilyen sokoldalúak, kedvezőek. Aki ezeket nem veszi észre – hangsúlyozta, az nagyon érzéketlen. Aki pedig vak, az sokat kockáztat:

„Ami minket illet: sosem azt a katonát becsülték, aki rögtön feltette a kezét és behódolt. Történelmi örökség és kötelesség, amit az Orbán-kormány vállalt. Egyébként Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója jogosan minősíti az első világháborútól napjainkig terjedő időszakot százéves háborúnak.”

Boross szerint az elmúlt időszakban a biblikus gyökerű, nem is feltétlenül vallásos eszmények, az etikai keretek, a viselkedéskultúra került veszélybe, és ezt a folyamatot láthatóan fel akarják gyorsítani egyes politikai csoportok, háttérerők:

„Jelzésértékű, hogy a mai ellenzék már nem bír mást bevetni, mint a vulgáris, egészen alacsony színvonalú beszédmódot és olyan fiatalkorúakat, akiknek fogalmuk sincs semmiről, mégis árasztják a beléjük táplált gyűlölködést.”

Valószínűleg a volt kormányfő is az ellenzéki újságokból, portálokból tájékozódhat,

mert nem mondott egy szót sem arról, hogy mit enged meg magának az ötös számú Fidesz tagkönyv tulajdonosa, milyen ordenáré stílusban osztja az észt. Netán azért nem tért ki erre, az orrára oly kényes egykori politikus, mert maga is így gondolkodik? Számára ezek szerint természetes az Orbán-rezsim gyűlöletkampánya, az indulatok végletekig történő felkorbácsolása. Nagy Blankában látja az ellenséget, aki a maga 18 évével ükunokája lehetne a múltba merengő nyugdíjasnak.

Az idő már régen túlhaladta azokat az „eszményeket” amiről Boross beszélt. Blanka és a többi tüntető fiatal számára már nemcsak a volt kormányfő, hanem Orbán is múlt, a történelem része. Ők a mostani miniszterelnök valamikori „történelmi” szerepére magasról tesznek, számukra egy diktátor, aki azokat az értékeket taposta sárba, amelyeket a rendszerváltáskor követendőnek tartott. Boross úgy véli:

„Igazából azonban a demokratikus választásokon alapuló nemzetállami modellt akarják lejáratni azok, akik ezeket a szervezeteket és médiumokat kézben tartják. Feloldanának mindent, ami a nemzetállamokhoz kötődik, el akarják mosni az összes határt, szabályrendszert, tradíciót, ami útjukban áll. Az egész ízléstelen hadviselés jelentéktelen, de törtető figurák összeverődésének a képében nálunk is megjelent, ami kimondhatatlanul sok kárt okoz. De hát ez is a céljuk.”

Vajon mit érthet a szép kort megélt volt politikus, amikor demokratikus választásokon alapuló nemzeti modellről beszél?

Nem gondolom, hogy Heller Ágnes definícióját próbálja finoman megfogalmazni, amiről beszél, amit követendőnek tart, azt autoriter rezsimnek, mások zsarnokságnak mondják. Nézőpont kérdése az egész.

Boross Péter, az igazi demens vén hülye

Az újságíró szerint külföldön is általánosan tapasztalható a konzervatív értékek iránti gyűlöletkeltés. A kíméletlen fellépés tehát nem magyarországi specifikum? – kérdezi Borosstól:

„Ez a morális és intellektuális süllyedés, rohadás sajnos mára Európa-szerte elterjedt, nálunk pedig különösen agresszív politikai képviseletet kapott. Nyugati pénzzel a háttérből le akarják bontani még a hagyományos társadalmi szerepeket is. Például eddig bármilyen elfajultak is voltak a politikai csatározások, sekélyes a beszédmód, de mégsem a nőkhöz kötődtek ezek az ordenáréságok. A férfiakra osztották az alantasabb szerepeket, akik meg is feleltek ezeknek a durvasági elvárásoknak. Most ellenben a női politikusok viszik a prímet a primitívségben, a színvonal alatti akciók terén. Ezt láthattuk az országházi botrányokozás vagy az MTVA-székházban való garázdálkodás alkalmával is. Minden jel arra mutat, hogy a minták a világ másik fertályáról érkeztek, amelyekkel megpróbálnak felbomlasztani minden pozitív értékrendet. „

Ebben a válaszban minden benne van, amit Boross lát a világból.

Borossnak a pozitív értékrendet egy másik világ, a Horthy-korszak jelképezi. Érdekes, ahogyan a nők szerepéről gondolkodik, ezt valószínűleg Orbán is osztja, aki mint tudjuk „női ügyekkel” nem szokott foglalkozni.

A teljes interjú elolvasását csak erős idegzetűeknek, mazochistáknak javasoljuk. A legkifejezőbb részeket, –igaz finom kritikával– próbáltuk megmutatni. A legvégén még megtudhatjuk:

„tisztességes ember nem tehet mást, mint hogy a fejlődést garantáló konzervatív polgári kormány mellé áll.”

Boross ezzel csak úgy nagyjából hat millió magyar választót nevez tisztességtelennek.

A Magyar Nemzet ismételt meggyalázásáról

Igyekeztünk azt is érzékeltetni, hogy egy avítt világ, amortizált, bukott miniszterelnökének a gondolkodásával, világról alkotott képével nem tudunk azonosulni, nem olyan Magyarországban szeretnénk élni, amely Boross fejében létezik. Az idő már régen túlhaladta az egykori vendéglátóst, aki sokat megélt, sokat látott, de ma már más szellők fújnak. Azt, hogy ezt nem veszi észre, tulajdonítsuk magas életkorának.

Forrás: Magyar Nemzet

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük