Connect with us

Bulvár

Börtönbe Hadházyval?

Megosztás

Hadházy Ákos, Orbánék egyik legelszántabb ellenfele és kritikusa -talán nem is véletlenül, hiszen Ő maga is a Fideszből jött, így jól ismeri a mechanizmusukat- közösségi oldalán írta meg egy mosolygós smile kíséretében, hogy börtönbe záratná a nemzeti kormányunk rendőrsége.

pénzügyminiszter,
Megosztás

Hadházy Ákos, Orbánék egyik legelszántabb ellenfele és kritikusa -talán nem is véletlenül, hiszen Ő maga is a Fideszből jött, így jól ismeri a mechanizmusukat- közösségi oldalán írta meg egy mosolygós smile kíséretében, hogy börtönbe záratná a nemzeti kormányunk rendőrsége.

Malőr?

Ahogy a szövegből kiderül, annak ellenére akarnák rácsok mögött látni a független képviselőt, hogy amivel most vádolják, azt bizonyítottan nem követte el.

„A mellékelt levél szerint a rendőrség már nagyon börtönben szeretne látni a dudálós tüntetés miatt. Az ügyemet áttette a bíróságra, hogy rendeljék el az elzárásomat, mert nem fizettem ki és nem dolgoztam le a büntetésem…

Azért én remélem, ebből nem lesz semmi,

én ugyanis már márciusban, annak rendje és módja szerint jelentkeztem Szekszárdon a kormányhivatal foglalkoztatási osztályán, hogy adjanak munkát, ahol ledolgozhatom a pintérség által kirótt büntetést.

Jeleztem, hogy a végzettségemből kifolyólag kifejezetten alkalmas vagyok például kórházi kisegítő munkakörben, szerintem el is kél ott most a segítség…

Tegnap mindenesetre felhívtam a hivatalt, ahol nagyon korrektül tájékoztattak, hogy az ügyem folyamatban van. A levélváltásunkat pedig a rendőrségnek is elküldtem. Hátha elkerülhetem a börtönt…

Mert fizetni nem fogok ezeknek egy fillért sem azért, mert a járványvédelem szempontjait teljesen betartva tiltakozást mertem hirdetni az aljas húzásaik ellen!”

Emlékeznek?

 

börtön

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gianni Qlish

    2021.04.09 11:56 at 11:56

    Elképesztő az orbán rezsim arcátlansága és elkövetett bűncselekményeinek súlyossága! Hihetetlen, ahogy semmibe veszik az emberi jogokat, és egy fasiszta bűnöző önkény uralmát szolgálják a jog és az állampolgárok védelme helyett! Talpnyaló fideSS CSICSKÁK uralkodnak egy nemzeten, miközben mindent ellopnak és naponta vegzálják azokat, akik ellen jogfosztást és rablást alkalmaznak! Nincs még egy olyan korrupt és aljas rendszer Európában mint az orbáni diktatúra! EZEN CSAK A NEMZET TÖMEGES LÁZADÁSA SEGÍTHET! HA TOVÁBB TŰRÜNK LESZ ITT EURÓPAI ÉSZAK KOREA IS!!

  2. gina

    2021.04.09 12:26 at 12:26

    Ez a fidesz mocskos banda akar másokat börtönben látni,? pedig maguk a legnagyobb bűnözők, a nép ellen elkövetett, csalás, lopás, hazugságok miatt nem kevésbé,perverz politikusai,,szexpartizók, melegek,pedofil társaik.. azokat körömmel védik ezek a patkányok,///

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük