Connect with us

Kerítésen innen

Botka csak vidéken politizál

Megosztás

Nem vállal országos pozíciót az MSZP-ben Botka László. Szerinte az ellenzéki pártelitek tehetnek a Fidesz újabb kétharmadáról. Szeged polgármestere erről a város tulajdonában álló szeged.hu-nak adott interjújában beszélt.

Önzés, árulás, butaság

Az MSZP egykori miniszterelnök-jelöltje úgy vélte, amikor tavaly elutasították programját az ellenzéki pártok vezetői, akkor „önzésből, árulásból, butaságból” buktatták meg a miniszterelnök-jelöltségét. Botka továbbra sem mond neveket, de kijelentette: az általa emlegetett vezetőknek „nem a választóik érdeke, hanem a saját túlélésük volt a fontos.”

Az ellenzék óriási felelőssége

– Megértem az óriási dühöt, amit az emberek az ellenzéki pártokkal szemben éreznek. A parlamentben ülő pártok többszörösen leszerepeltek. Legutoljára azzal, hogy nem tudták még az újabb kétharmadot sem megakadályozni. A kétharmad nem szolgálja a Fidesz-szavazók érdekét sem, mert senki sem akar olyan országban élni, ahol a szabályokat kénye-kedve szerint – akár naponta – szabhatja át a hatalom.

A választások előtt már minden ellenzéki vezető látta, hogy a választást nem lehet megnyerni, de a kétharmadot még meg lehet akadályozni. Ők mégsem ezt tették. Ezért a felelősségük óriási, a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig – hangsúlyozta a politikus.

Orbán egypártrendszert épített, és ehhez aktívan hozzájárultak az ellenzék vezetői

Botka beszélt arról is, hogy szorosabbra fűzi a kapcsolatát Hódmezővásárhely független polgármesterével, Márki-Zay Péterrel, mert „csak helyből indulva, baloldali és jobboldali együttműködéssel lehet újraszervezni a demokratikus Magyarországot.”

Orbán Viktor a szocialista politikus szerint lényegében egypártrendszert épített, és ehhez aktívan hozzájárultak az ellenzék vezetői – ki ostobaságból, ki érdekből.

Botka csak a helyi ügyekkel kíván foglalkozni

– Amíg nem értik meg Budapesten, hogy miért nyert a Fidesz zsinórban harmadszor, semmi sem fog változni. Amíg nem értik meg, hogy nem a választókat kell szidni a vereség után, hanem dolgozni kellene értük, minden marad a régiben. Nem elég azt mondani, hogy holnaptól nem Orbán Viktor a miniszterelnök, mert ettől még nem fog veszíteni – vélekedett Botka, aki tizennyolc év után még a megyei elnöki tisztséget sem vállalja pártjában. Ezt egykori kabinetfőnöke, Szabó Sándor országgyűlési képviselő fogja betölteni, Botka pedig a helyi ügyekre akar koncentrálni.

(Forrás: Népszava)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük