Connect with us

Bulvár

Botrány a Wizz-Air Budapest-Nápoly járatán – Fapados mosakodás

Megosztás

Botrány, a Wiz-Air rendőrt hívott egy utasra, mert az nem hallgatott a szép szóra, amikor leszállásra kérték fel még a Budapest-Milánó járat csütörtök reggeli indulása előtt.

Megosztás

Botrány, a Wiz-Air rendőrt hívott egy utasra, mert az nem hallgatott a szép szóra, amikor leszállásra kérték fel még a Budapest-Milánó járat csütörtök reggeli indulása előtt, mert túlfoglalás miatt, ami a társaság szerint mindennapos bagatell ügy, nem jutott neki ülőhely.

Fapados mosakodás a botrány után

„Az Európa-liga budapesti döntője miatt a megszokottnál nagyobb forgalom alakult ki június 1-jén a Liszt Ferenc repülőtéren, amelynek következtében a Wizz Air Budapestről Nápolyba tartó járata nem tudott menetrendszerűen elindulni. Az utasok közül néhányan a késés miatt elégedetlenkedni kezdtek, majd miután kiderült, hogy a járaton túlfoglalás történt, az egyik érintett utas a személyzet kérése ellenére, a földi kiszolgáló személyzet hibájából feljutott a fedélzetre. Mivel a fedélzeten eggyel több utas tartózkodott, mint amennyi ülőhely volt, a repülőgép nem tudott felszállni. A légiutas-kísérők szerették volna megoldani a problémát, de az érintett utas agresszív viselkedése miatt a földi kiszolgálószemélyzet és a rendőrség segítségét voltak kénytelenek ehhez kérni. Emiatt minden utast le kellett szállítani a felszállásra kész gépről, majd újra kellett kezdeni az utasfelvételt. Négy, erőszakos viselkedést tanúsító utas nem léphetett újra a járat fedélzetére. Mivel az iparágban bevett gyakorlat a járatok túlfoglalása, így ebben az esetben is ez történt. Ilyenkor a Wizz Air kártérítést, ingyenes átfoglalást vagy 120 %-os WIZZ-kredit-visszatérítést ajánl fel azoknak az utasoknak, akik önként vállalják, hogy egy másik, kevésbé zsúfolt járattal utazzanak. Ebben az esetben azonban erre senki sem volt hajlandó, így a Budapest–Nápoly járat csak négy és fél órával később tudott csak felszállni” – írták, a Blikk az esetet firtató kérdésére, majd hozzátették:

A Wizz Air az esetleges kellemetlenségekért ezúton is elnézést kér az érintett utasoktól.

A „bagatell” botrányos ügy miatt a járat reggel 7 óra helyett 11:49-kor –szállt fel.

A félmúltból:

Szerző