Connect with us

Bulvár

Botrányba fulladt a Bessenyei-díj átadása

offshore hátterű cég a kínai vakcinavásárlás körül
Megosztás

Az elmúlt hét többek között a díjátadások hete volt, kiosztották a Raoul Wallenberg-díjat, a Lions klubok Fair Play díját, átadták a Kölcsey-emlékplakettet, a Madách-díjat, a Mészöly Miklós-díjat és az Év sportolója díjat is. A Bessenyei-díj átadása nem ment simán….

Az özvegy közbeszólt….

Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapta megosztva idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat az alföldi városban született, kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban vasárnap.

Az ünnepségen Bessenyei Ferenc özvegye bejelentette: visszavonja a díj nevére vonatkozó engedélyt, amelyet ő adott Hódmezővásárhely önkormányzata számára.

B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye és hagyatékának gondozója bejelentette,

visszavonja a díj alapításakor a Bessenyei név használatához adott hozzájárulását. Döntését azzal indokolta,

Bessenyei Ferenc élete során mindig az egyetemes magyarságért dolgozott, nevét egyetlen politikai erő sem használhatja föl saját céljaira.

B. Élthes Eszter ezt követően, a díjak átadását megelőzően elhagyta a gálaest helyszínét.

Egy jelenlévő szerint.

„Szomorúan hallgattam Bessenyei sértődött özvegyének a vásárhelyi ünneplő közönséget és a díjazottakat is szemen köpő politikai hisztijét, mellyel igyekezett elrontani a vásárhelyiek ünneplését. Ez azonban jelentem, nem sikerült!

Nagyon megható volt látni azt az óriási szeretetet, amely a díjazottakat övezte!
A vásárhelyi BEREI ERZSÉBET és DRATSAY ÁKOS nagyon megérdemelte a díjat, gratulálok nekik!”

Az elismeréseket Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) polgármester adta át.

A politikus hangsúlyozta, nem politikai szempontok motiválták a díjat odaítélő döntést.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat

A város díszpolgáráról elnevezett elismerés minden évben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy személy, illetve csoport részére adományozható. Az elismerés az oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett nettó másfél millió forint pénzjutalommal is jár.

fotó: MTI

Dratsay Ákos

1960-ban született, és tízéves korában kezdett fuvolázni a hódmezővásárhelyi zeneiskolában. Szegeden, majd a fővárosban a Zeneakadémián tanult. Még hallgatóként, 1981-ben kezdett a kecskeméti Kodály Iskola zeneművészeti szakközépiskolában tanítani, ahol feleségével, Berényi Bea fuvolaművésszel közösen rangos szakmai műhelyt hoztak létre. 2016 szeptembere óta ezt a munkát a budapesti Vienna Konzervatórium tanáraiként egyetemi szinten is folytatják. Szólistaként és kamarazenészként csaknem ezer koncertet adott itthon és külföldön, számos CD és rádiófelvétel őrzi játékát.

Berei Erzsébet

Szegeden született 1944. február 13-án, majd ott szerzett zongora-szolfézs tanár képesítést. A hódmezővásárhelyi Állami Zeneiskolában zongoratanárként, majd 1980-tól igazgatóhelyettesként, később igazgatóként dolgozott. 1993-tól a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolát vezette, majd három évre rá a Péczely Attila Zeneiskolával összevont intézményt irányította. Neve összeforrt a hódmezővásárhelyi zeneművészeti képzéssel. Aktív pályafutása alatt mindvégig a város zenei életének meghatározó személyisége volt, aki nyugdíjasként is részt vesz kulturális eseményeken, akár zsűritagként, akár szervezőként.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Marta Brash

    2020.01.20 07:51 at 07:51

    Hmmm,… En ugy tudtam, hogy az utolso felesege Bessenyei muvesz urnak egy nemet orvosno volt, es nem ez a nevu holgy, aki most semmi mast nem csinalt, mint a sajat szajabol segget. Bessenyei muveszetenek legmagasabb pontjat eppen a Kadar-korszakban, nagyon is politizalt kornyezetben elte meg. Akkor most mire is finnyas ez a noszemely?

  2. Marta Brash

    2020.01.20 08:38 at 08:38

    Persze, ramentem a wikipediara, igen, ez a holgy az utolso a hazassagai kozott, de biztos, hogy a legnormalisabb? Oriasi gratulacio a dijazottaknak, es szegyenfolt ennek a csajnak…:(

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük