Connect with us

Kerítésen innen

Bozóki András: Orbán tetszése szerint váltogatja a választott vezető és a zsarnok szerepét

bozoki-andras
Megosztás

Nem az a baj az illiberális demokráciával, hogy nem liberális, hanem az, hogy nem demokrácia. Többek között erről is beszélt Bozóki András politológus-professzor a Magyar Hangnak adott interjújában.

Demokratikus elem kivonva….

A politológus beszélt arról, hogy 2014 nyarán hirdette meg Orbán Viktor az illiberális állam programját, az illiberális demokráciát. Ez már akkor sem tetszett neki, mert azt hangsúlyozta: ez továbbra is demokrácia, csak nem liberális. Ő viszont úgy látta, hogy pont a demokratikus elemet vonják ki belőle, a közügyekben való részvétel lehetőségét:

„Orbán viszont úgy érvelt, hogy nálunk már megvan az alkotmányos jogállam, és ezért lehet újjáépíteni a demokráciát. Orbán mindig ügyesen elkapja a világban repkedő fogalmakat és az sem zavarja, ha az egy bevett fogalom a politológiában, és teljesen mást jelent, mint amire ő használja. Magyarország nem Szingapúr, nem Malajzia, nem is Tajvan. Orbánt nem az érdekli, hogy tartalmilag korrekt-e, amit mond, hanem az, hogy arról beszéljen mindenki, amit ő mondott. Az általa bedobott „illiberális demokrácia” fogalma azért szólt olyan elképesztően nagyot Európában és a világban, mert mindaddig nem akadt politikai vezető, aki ezt a fogalmat pozitív értelemben használta volna, ráadásul saját rendszerére.”

„Az illiberális szó fosztóképző…”

A volt miniszter megfogalmazta az illiberális demokrácia ugyanolyan megtévesztő fogalom, mint a szocialista demokrácia vagy a népi demokrácia:

„Az illiberális szó fosztóképző. Nemcsak az a baj az illiberális demokráciával, hogy nem liberális, hanem az, hogy nem is demokrácia. Ez a lényeg. Mindenesetre ezzel Orbán legalább három-négy évre tévedésbe ejtett egy csomó embert, még egyes szakértőket is. Olyan karizmatikus vezető, aki kocsonyássá teszi a jogszabályokat és tetszése szerint váltogatja a választott vezető és a zsarnok szerepét.”

„Látszólag futballozunk, de a pálya lejt…”

Bozóki szerint a hibrid rezsim egyik fajtája, a kompetitív autokrácia írja le a legjobban a jelenlegi magyar politikai berendezkedést, mert az önkény ellenére még van benne lehetőség a pártok versengésére:

„Látszólag futballozunk, de a pálya lejt, az egyik csapatban 12-en játszanak, a másikban 11-en, a bíró és a partjelző sem pártatlan, sőt, az egyik kapu nagyobb, mint a másik. Ráadásul az egyik csapatnak a félidőben le kell adnia a futballcipőket.” /…… / ” Az ellenzék akár győzhet is, így tudta például Karácsony Gergely megnyerni a budapesti főpolgármesteri választást. Nem diktatúra, mert diktatúrában nincsenek választások, vagy ha vannak, akkor mindig a hatalmon lévők nyerik, 98 százalékos fölénnyel, mint Türkmenisztánban, vagy Azerbajdzsánban. A kompetitív önkényuralmi rendszerben olykor győzhet az ellenzék.”

A 2014. évi választás még szabad volt

Kitért arra is, hogy a 2018-as országgyűlési választásról még el lehet-e azt mondani, hogy tisztességes körülmények között zajlott:

„Nem. 2014 és 2018 között lényegesen romlott a helyzet. A 2014. évi választás még szabad volt, de már nem volt tiszta, a 2018-as választást viszont már nem tekintem szabad választásnak. A Nyugaton élő magyarokat lényegében megfosztották a választójoguk gyakorlásától, és az ukrán határ magyar oldalán történtek tömeges bejelentkezések is arra az időszakra. Ráadásul módosították a választási törvényt és újabb, az ellenzéki összefogást akadályozó szabályokat iktattak be. ” /……. / „Ha a médiához való hozzáférés nem egyenlő, vagy ha a lakosság nagy része nem képes az internetről tájékozódni, akkor a – régebben még közmédiának nevezett – királyi televíziót fogják nézni. Ha ott nem kiegyensúlyozott a tájékoztatás, akkor már nem lehet tisztességesnek tekinteni a választást.”

Folyamatos csicskáztatás…

A professzor elmondta, már évekkel ezelőtt voltak, akik felvetették, hogy miért kell egyáltalán bemenni az Országgyűlésbe. Ő sokáig nagyon toleráns volt az ellenzékkel:

„De amit már egy ideje látunk, az a folyamatos megaláztatás, csicskáztatás, az, hogy soha semmilyen javaslatukat nem tűzik napirendre, soha nem hívhatnak össze egy bizottságot sem. Ami ott folyik, az a parlamenti munka megcsúfolása. Ehhez nem lenne szabad asszisztálniuk, mert elveszítik hitelességüket, és ha a NER bukik, vele buknak majd ők is. „

Kiemelte, már nincs értelme annak a felosztásnak, hogy baloldal és jobboldal, vagy kormánypárti és ellenzéki:

„nemzeti kormány” vs. „nemzetietlen ellenzék”

„Új szavakat kell találni. Itt már nem közmédia van, hanem állami média. A hatalmon lévő párt lényegében állampárt. Szeretik azt mondani magukra, hogy ők a „nemzeti kormány” és velük szemben állókra pedig azt, hogy „nemzetietlen ellenzék”. Ha tisztelnék a demokráciát, az emberi jogokat és a szólásszabadságot, nem mondanának ilyet. Ebből látszik, hogy ma a magyar demokrácia barátai és ellenfelei állnak egymással szemben” /…. / ” Elképesztően fontos, hogy az emberek ezt felismerjék, mert ezen múlik az ellenzéki összefogás sikere. El kell döntenie mindenkinek, hogy akarja-e a demokráciát, vagy nem.”

 

Zukor

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük