Connect with us

Sport

Bravúros győzelem Horvátország ellen

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Marco Rossi szövetségi kapitány pályafutása legnagyobb győzelmének nevezte, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap 2-1-re nyert a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Az immár százszoros válogatott Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgócsapat kapitánya a győzelem után azt mondta: éppen ilyen jubileumi mérkőzésről álmodott.

A magyar és a horvát szövetség elnöke, Csányi Sándor és Davor Suker a meccs előtt köszöntötte Dzsudzsák Balázst, aki – Király Gábor és Bozsik József után – harmadik magyarként érte el a 100-szoros válogatottságot. A hazai szurkolók pedig ismét élőképpel fogadták a nemzeti együttest, a Szent Koronát jelenítették meg az alábbi szöveggel: “Koronázzuk meg együtt a ma estét”.

Az első perctől kezdve nagy iramban futballoztak a csapatok, elsőként az ötödik percben Gulácsinak volt dolga, majd nem sokkal később Baráth egy bal oldali beadásnál levegőt rúgott, de a meglepett Kramaric is célt tévesztett. Ezt követően viszont egyértelműen a magyarok támadtak veszélyesebben, egy ízben Szalai alig maradt le Dzsudzsák kiugratásáról, de a jubiláló szélső pontos beadásából is veszélyes szituáció alakult ki a horvát kapunál. Azonban ahogy Szlovákiában, úgy ezúttal is akkor kapott gólt a magyar csapat, amikor volt néhány ígéretes akciója: egy gyors ellentámadásnál Lovrencsics elsőre tisztázni tudott, de a bedobás után Modric játszotta magát tisztára a 16-os jobb oldalán, végül Rebic senkitől sem zavartatva passzolhatott Gulácsi kapujába.

13. perc: Modric került a magyar védelem mögé a jobb oldalon, visszagurított lövésre, Kramaric pedig csak becsúszva tudta továbbjátszani a labdát az ötös vonalán álló Rebicnek, aki a bal alsó sarokba helyezett (0-1).

Marco Rossi együttese viszont a nagyszombati találkozóval ellentétben nem zavarodott meg a bekapott góltól, hátrányban is nagy akarattal játszott, a széleket pedig sokkal jobban kihasználta, így támadásaiban benne volt a gólszerzés esélye, például Nagy Dominik középre gurítását ezúttal már bevetődve elérte Szalai, de irányítani nem tudta igazán a lövést. A magyarok határozottan jobban és aktívabban futballoztak a vb-ezüstérmes riválisnál, így egyáltalán nem volt váratlan, hogy – Dzsudzsák újabb jobb oldali megindulása és hajszálpontos passza után – megszerezték első góljukat a mostani selejtezősorozatban.

34. perc: Dzsudzsák ugratta ki a 16-os jobb oldalán Szalait, aki futtából kilőtte a hosszú sarkot, Kalinic csak beleérni tudott a kapuba tartó labdába (1-1).

A szünetig hátralévő időben is fölényben maradtak a magyarok, akik a 2016-os Eb-részvételük óta a legjobb félidejüket játszották igazán nívós ellenféllel szemben.

Budapest, 2019. március 24.
Ivan Rakitic a gólvonalról mentett Kalmár Zsolt elől. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Szerző

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük