Connect with us

Kerítésen innen

Breaking: Orbán rendkívüli interjúja! – kövesse velünk, mit mond! Például ezt: „…a baloldaliak is emberből vannak, őket is anya szülte…”

Megosztás

A bejelentés azért is számít rendhagyónak, mert a miniszterelnök ritkán ad interjút, a szerdai sem volt előre bejelentve. Orbán Viktor miniszterelnök a köztévének adott rendkívüli interjút. A kormányfő bejelentéseit kövesse percről-percre cikkünkben!

Megosztás

A bejelentés azért is számít rendhagyónak, mert a miniszterelnök ritkán ad interjút, a szerdai  köztévés megjelenése sem volt előre bejelentve és persze ez sem volt interjú csak egy újabb alákérdezőshow.A kormányfő bejelentéseit kövesse percről-percre cikkünkben!

A miniszterelnök a nyitókérdésre – miért pont 2,5 millió beoltott főnél jelölték ki a részleges nyitás határát – válaszolva azt mondta:

a nyitás csalóka kifejezés, nyitni lépcsőzetesen lehet, ezért inkább az újraindítás szót használná. A 2,5 millió beoltott számát – mondta – erkölcsi törvény jelölte ki: a leginkább életveszélyben lévők száma ez, amíg nincsenek a legveszélyeztetettebb, 65 év feletti korosztály beoltva, addig nem lehetséges a nyitás.

A harmadik hullámról szólva:

a brit mutáns sokkal gyorsabban terjed, mint az előzőek.

Tömeges a fertőzés, a zárások ezt csak lassítani tudják, megállítani nem.

Egyetlen orvosság van: az oltás, minden erőt erre kell összpontosítani.

A veszteségekről  így beszélt:

ha túl vagyunk az oltáson, és megfékeztük a járványt, a közösségi életet is újra kell indítani. Európa boldogtalan képet mutat -tette hozzá. Azt is tudnunk kell, hogy a vírus nem csak az emberéletben tesz kárt, de megtámadja a gazdaságot is. Újraindítani a gazdaságot azonban nem megy egyik percről a másikra, az embereknek tudniuk kell, mire számítsanak

A halálozási statisztikáról azt mondta:

csupa rossz hírt hallok, a helyzet nélkülöz minden romantikát. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, csak az oltás segít, minél gyorsabban oltunk, annál gyorsabb lehet a kilábalás.

Hagyjuk dolgozni az orvosokat, aki nem bízik az oltásban, hagyja a többieket, hogy meghozzák a személyes döntésüket, hogy meg tudják menteni az életüket

– tette hozzá a kormányfő.

Ami a kórházi kapacitásokat illeti,

Orbán azt mondta:

a kórházi személyzet emberfeletti munkát végez, azt látta, jólelkű, elszánt emberek az egészségügyiek, rajtuk nem múlik majd egyetlen élet sem. Bár nagy erőfeszítések árán, de lesz elegendő ember, meg tudjuk oldani ezt a helyzetet. Az ágyak fele még szabad, és kétszer annyi lélegeztetőgép van, mint amennyi ágyon most fekszenek – mondta.

Van még tartalék? – hangzott a kérdés.

Én is csak négy órát alszom, rémhírkeltésekkel ne nehezítsük az orvosok munkáját, hagyjuk, hogy dolgozzanak!

– mondta Orbán.

Orvosszakmai kérdés, hogyan kell elhatárolni az ágyakat covidosokra és nem covidosokra, és úgy látom, nem kellett senkit sem kivenni az ellátásból

– mondta az intenzív osztályokról.

Elegendő védelmet nyújt-e a tanároknak az első oltás?

Nyilván jó lenne megvárni a másodikat, de az első oltás is komoly védettséget ad

– mondta a tanárok oltásáról Orbán. Hozzátette:

vegyük figyelembe a szülők kéréseit is. Egy oltással lehet már vállalni az oktatást, ne agitáljanak az iskolák nyitása ellen

– mondta.

Nagy vita volt arról, hogy hogyan hozzanak létre oltópontokat,

és úgy döntöttek, a háziorvosokat vonják be az oltási programba. A háziorvosok tudják, kit mikor kell beoltani, ők ismerik ugyanis betegeiket – jelentette ki a kormányfő. – Van akinek nem is ajánlják az oltást, míg másnak van olyan betegsége, hogy előrevegyék – jelentette ki a miniszterelnök.

Hosszú ideig az volt a hipotézis, hogy ne oltsuk a kismamákat

– válaszolta Orbán egy kérdésre. 42 ezer olyan kismamánk van, aki ott tart, hogy fel tudja venni az oltást, ezen orvosi állásfoglalások amúgy időközben változtak.

A megrendelt vakcinákról:

novemberben már látszott, hogy a nyugatról rendelt vakcinák nem fognak megérkezni időre. Azt a döntést kellett meghozni, hogy az ideológiát félre kell tenni, vakcina és vakcina közt az a különbség, biztonságos-e, vagy sem. Ha igen, azt elérhetővé kell tenni.

Ha nem rendeltünk volna kínai és orosz vakcinát, ott lennénk, ahol a nyugat, fele annyi embert tudtunk volna beoltani. Szerintem jól döntöttünk.

2 011 029 beoltott embernél tartunk ma, április negyedikére 2 356 000, a hónap végére 4 121 000 vakcinánk lesz.

Május végére több oltóanyag lesz, mint amennyien regisztráltak oltásra – mondta. Ahogy nő a beoltott emberek száma, úgy halnak meg egyre kevesebben, így kerülnek egyre kevesebben kórházba. Most még nem tudta az oltás letörni a vírust, de ahogy ez bekövetkezik, úgy lesz konszenzus az országban, hogyan lehet nyitni. Először az iskolákat, utána a szállodai szektort kell megnyitni

– mondta.

Ha meglesz a 2,5 millió beadott oltás, nyithatók az iskolák, változtatható a bolti nyitvatartás

-tette hozzá. Tájékoztatni fogom hétről-hétre a nyilvánosságot, hol tartunk – mondta.

100 ezer munkahelyet kell létrehozni, ha tartani akarjuk azt a vállalást, hogy annyi munkahelyet hozunk létre, mint amennyit a vírus elvett tőlünk- jelentette ki Orbán.

„…a baloldaliak is emberből vannak, őket is anya szülte…”

A baloldal durván oltásellenes volt, és eztán is az, de ők is emberből vannak, őket is anya szülte. Reméljük, nem érvényesül az a nézet, hogy a gyászolókat használják majd a kampányban.

Más témára válaszolva azt mondta:

ma sok választónak nincs képviselete az EU-ban, erre a kérdésre reméli, választ adnak majd Mateusz Morawieczki lengyel kormányfővel és Matteo Salvini olasz pártvezetővel várható találkozón.

Azzal zárta az interjút:

karnyújtásnyi távolságra van, hogy visszakapjuk régi életünket. Nem lesz azonnal olyan, mint a vírus előtt, de visszatalálunk majd ahhoz a reménykeltő, optimista időszakhoz, amit a járvány elvett tőlünk, a nyár végére biztosan.

Forrás

 

oltás

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. gina

    2021.03.31 21:04 at 21:04

    Jól döntöttél te szemét népgyilkos,,tönkretetted az EÜ t 300 felett ha nem több a halott, és még te fényezed magad ? te mocskos gazember, hányingerem van tőled és a beteg seggnyaló csaló tolvaj mocskos bandádból, akkor lesz itt nyugalom ha te eltakarodsz, alja hitler utánzat

  2. Pingback: Lantos: 20 000 halottnál 2 millió ember még mindig kétely nélkül követi - Van egyáltalán határ, Cipolla? - Városi Kurír

  3. csipetke

    2021.04.01 12:22 at 12:22

    Orbán fejében óriási a baj. Ha nem emberek életével, hanem csak a sajátjával szórakozna, az a kutyát nem érdekli, de mellé a hazugságai felháborítóak. Az ellenzék, vagy baloldal egyáltalán nem oltásellenes, csak a gyanús kínai oltóanyag, amin jó nagyot kaszált orbán és a bandája, na az ellen emelték szót, jogosan.
    Meddig rontja még az életünket ez az ember?
    Ha nem képes felnőni a feladathoz, mondjon le, és jőjjön egy szakértői kormány, mert orbán maffia-bandájától szedett-vedettebbet nem találni sehol a világban

  4. gina

    2021.04.01 19:18 at 19:18

    Igen őket nők szülték, de téged a sátán te embernek nem mondható aljas patkány, remélem a pokol tüzén égsz…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük