Connect with us

Kerítésen innen

Bréking! Élő adás a nemzetbiztonsági bizottság üléséről

Megosztás

Figyelem, most kiderül, kiderül-e valami, mert kampányban is dolgozni kell(ene)!

Ismét határozatképtelen volt a nemzetbiztonsági bizottság

Az LMP jogi útra tereli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának működésképtelenségét – közölte Szél Bernadett (LMP) a testület ismét határozatképtelen csütörtöki ülésén.

A Fidesz-KDNP előre jelezte, hogy nem vesz részt a tanácskozáson, mert az kampányakciónak tartja.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az ülés elején elmondta: többek között az FBI nyomozásáról, a Magyarországra vezethető pénzmosási szálakról, Kósa Lajos miniszter „1300 milliárdjáról”, Szabó Zsolt államtitkár „parkoltatott 1,2 milliárdjáról”, a kiutasított orosz diplomatáról, a Quaestor-ügyről, a jegybankkal kapcsolatos „kartellügyről” és a „kötvénybűnözőkről” is tájékoztatást várt volna a kormány és a szolgálatok képviselőitől.

Ellenzéki politikusok kísérletet tettek arra, hogy a kormány és az illetékes szervek megjelent képviselőinek feltegyék kérdéseiket, Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára azonban közölte, csak a napirend elfogadása után válaszolnak. A testület azonban nem volt határozatképes.

(Forrás: MTI, Zoom)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük