Connect with us

Ez a nap

Késelés a Józsefvárosban

Megosztás

Egy férfi értesítette a mentőszolgálat munkatársait 2018. augusztus 18-án 6 óra 20 perckor, hogy Budapest VIII. kerületében, a Ludovika téren egy fiatal segítséget kér és erősen vérzik. A BRFK is nyomozni kezdett az ügyben.

gyilok

Miután a mentősök a fiatalt kórházba szállították,

a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói megkezdték a tanúk felkutatását, illetve a környéken található kamerafelvételek elemzését.

Az adatgyűjtések és a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök azonosították és Józsefvárosban elfogták a 20 éves budapesti L. Róbertet, aki szóváltást követően szúrta hasba a sértettet. A férfi tartózkodási helyén tartott kutatás során a rendőrök a szemétlerakóban megtalálták az elkövetéskor viselt ruháját.

A nyomozók L. Róbertet elfogását követően előállították, életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.​

Hasonló

Késelés

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük