Connect with us

Kultúra

Bruno Mars tarolt a Grammy-gálán

Megosztás

Mind a hat jelölését díjra váltotta Bruno Mars a 60. Grammy-díjak átadásán hétfőre virradóra New Yorkban. A hawaii születésű dalszerző-énekes a legfontosabb kategóriák közül háromban is nyert. Kendrick Lamar szintén hat Grammyt kapott, a legtöbb jelölést begyűjtő Jay-Z viszont üres kézzel távozott.

A Grammy-díjakat több tucat kategóriában ítélik oda, ezek közül a legfontosabb az év albuma, az év dala, az év felvétele és az év felfedezettje.

Az este nagy nyertese Bruno Mars volt, aki már a gálát megelőző órákban kapott három Grammyt az R&B kategóriákban, később aztán átvehette That’s What I Like című slágeréért az év dalának járó, 24K Magic című számáért és az azonos című lemezért pedig az év felvételének és albumának járó Grammyket.

Az év felvételéért és az év daláért járó díjat Mars többek közt Luis Fonsi Despacitója elől hozta el.

Kendrick Lamar hét jelöléséből ötöt váltott díjra. A kaliforniai előadó a rap kategória összes díját besöpörte: Grammyt kapott a Rihannával közösen előadott Loyalty című számért, a Humble. című felvételért három szobrocskát is átvehetett, emellett Damn című albuma is díjat ért a legjobb rap album kategóriában.

A legtöbb kategóriában, nyolcban Jay-Z-t jelölték, ő azonban üres kézzel volt kénytelen távozni a gáláról.

Az év felfedezettje Alessia Cara kanadai énekesnő lett.

A pop kategóriákban két Grammyt kapott Ed Sheeran, aki nem vett részt a gálán, Shakiráé lett a legjobb latin albumért járó díj, míg a legjobb elektronikus zenei album a német Kraftwerk formáció 3-D The Catalogue című lemeze lett. Megkapta harmadik Grammy-díját a Rolling Stones: Blue & Lonsome című lemezük a legjobb hagyományos blues lemez kategóriában nyert.

Posztumusz kapott Grammy-díjat mások mellett Carrie Fisher színésznő és Leonard Cohen énekes.

A háromórás nagyszabású gálát Kendrick Lamar nyitotta meg. A résztvevők jelentős része pedig fehér rózsát viselt a nők elleni szexuális erőszak és hátrányos megkülönböztetés miatt tiltakozva. A műsorban megemlékeztek azokról, akik koncerteken haltak meg és a show nem volt mentes a politikától sem: Hillary Clinton zenészek társaságában olvasott fel Michael Wolff Tűz és düh – Trump a Fehér Házban című bestselleréből.

A ceremóniát 15 év után ismét New Yorkban rendezték, a Madison Square Gardenben tartott show házigazdája James Corden volt, fellépett mások mellett Lady Gaga, Pink, Elton John és Sting is.

Az elismerésekről az amerikai lemezakadémia 13 ezres tagsága szavazott.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük