Connect with us

Kerítésen túl

Brüsszel 3000 milliárd forint támogatás befagyasztására tett javaslatot az állami korrupció miatt

Megosztás

Az Európai Bizottság (EB) 7,5 milliárd euró, nagyjából 3000 milliárd forintnyi felzárkóztatási támogatás megvonását javasolja Magyarországtól.

Megosztás

Magyarország lehet az első európai uniós tagállam, amely jelentős uniós forrásokat veszít, ha nem hajtja végre a rendszerszintű csalások és visszaélések megelőzésére és kiszűrésére vonatkozó reformcsomagot.

Az Európai Bizottság (EB) 7,5 milliárd euró, nagyjából 3000 milliárd forintnyi felzárkóztatási támogatás megvonását javasolja Magyarországtól

Ha az Orbán-kormány november 19-éig nem teljesíti a Brüsszelnek tett ígéreteit a korrupció letörésére az úgynevezett jogállamisági eljárás keretében. Ez három kohéziós támogatási program – a környezetvédelmi, a közlekedési és a településfejlesztési – 65 százaléka.

A brüsszeli testület emellett kezdeményezi, hogy a közérdekű vagyonkezelő szervezetek és a közvetlen vagy közvetett irányításuk alatt álló szervezetek ne kaphassanak közösségi forrásokat a jelenlegi költségvetési ciklusban.

Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos vasárnap bejelentette: a bizottság azt javasolja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak hogy függesszék fel a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, mintegy 7,5 milliárd eurót.

A tanácsnak most egy hónapja van arra, hogy minősített többséggel döntsön a bizottság által javasolt intézkedések elfogadásáról.

A bizottság sajtóközleménye szerint Magyarország vállalta, hogy november 19-ig teljes körűen tájékoztatja a bizottságot a kulcsfontosságú lépések végrehajtásának teljesítéséről

Ez az első eset az EU történetében, hogy egy tagállammal szemben pénzbüntetést helyeznek kilátásba, amiért a jogállamisági normák megsértésével veszélybe sodorja a közösség pénzügyi érdekeit. Magyarul:

olyan ellenőrzési és igazságszolgáltatási intézményrendszert működtet, amely nem bünteti megfelelően az EU-s támogatásokkal elkövetett szabálytalanságokat és csalást.

Az előterjesztett pénzmegvonás valamivel kisebb arányú, mint amennyit az uniós testület júliusban kilátásba helyezett, mégpedig azért, mert megítélése szerint Budapest várhatóan jelentős vállalásokat tesz és fog tenni, amit honorálni kell. Az EB szerint a magyarok által javasolt korrekciós intézkedések elvben megoldhatják a fennálló problémákat, ha azokat megfelelő szabályokban és jogszabályokban rögzítik, majd végrehajtják.

Forrás: Népszava

Ma eldől, megkapja-e Magyarország a visszatartott uniós forrásokat

Szerző